3p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Fél évvel elhalasztotta ugyanis az Európában gyártott személygépkocsikra és autó-alkatrészekre kilátásba helyezett 25 százalékos védővám kivetését. A laufot hivatalosan azzal magyarázták, hogy megvárják, hová vezetnek az Európai Unióval és Japánnal zajló kereskedelmi tárgyalások. Vagyis az amerikai elnök taktikája ugyanaz, mint Kína esetében, vagyis a fenyegetőzés, remélhetőleg azonban a végeredmény eltérő lesz.
Robotizált BMW-gyártósor Lipcsében (fotó: Wikipedia)

Így egy időre elvonultak a viharfelhők az európai autógyártók fölül. Nem elég ugyanis, hogy ők is a kárvallottjai az amerikai-kínai kereskedelmi háborúnak, a védővám újabb csapás lett volna a számukra. A legnagyobb német és japán vállalatok komoly gyártókapacitással rendelkeznek az Egyesült Államokban is, így egy esetleges pótlólagos vám kivetése valószínűleg jelentős számú ottani munkahelyet is veszélybe sodorna.

Az amerikai-európai asszó még tavaly kezdődött, amikor Trump egy részletes beszámolót kért arról, jelentenek-e nemzetbiztonsági kockázatot az öreg kontinensről behozott autók az általa irányított nagyhatalom számára. Akkor még 20 százalékos vámról volt szó, a tét később 25-re emelkedett. Annak ellenére, hogy az ügyben Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke is megpróbálta csitítani az amerikai elnököt. A végül idén februárban elkészült, titkos jelentés három hónapot adott Trumpnak a döntésre. Ez a határidő járt le ma.

Mindenesetre a fél éves halasztás nem tűnik nagy gesztusnak, annak fényében, hogy jövő vasárnap európai parlamenti választások esedékesek. Ezek ugyanis lelassíthatják a döntéshozatalt. Hiszen ez azt jelenti, hogy várhatóan csak ősszel, a legjobb esetben is csak szeptemberben áll fel az új EB, ami azzal járhat, hogy a leköszönő testület tagjai vonakodnak majd nagyobb horderejű döntéseket hozni.

Márpedig ha ez így lesz és november közepéig nem sikerül megállapodásra jutni az amerikaiakkal, akkor ne legyenek kétségeink, Trump szívfájdalom nélkül kiveti a 25 százalékos védővámot – ez irányú eltökéltségét Kínával szemben már látványosan bizonyította. Amennyiben ez bekövetkezik, annak leginkább a legnagyobb európai autóexportőr német gyártók innák meg a levét. Ám közvetve Magyarország is, azáltal, hogy a a Mercedes, az Audi és remélhetőleg a Debrecenben az elmúlt napok hírei ellenére mégis üzembe álló BMW termelésén keresztül jelentős a magyar gazdaság német autóipari kitettsége.

Bár a védővám elhalasztásának bejelentése után úgy tűnt, hogy az az euróval szemben reggel még 325 forint  alatt mozgó, ám napközben már a 326-os szint fölé került hazai fizetőeszköznek is jól jött, az ezt követő erősödése csak átmenetinek bizonyult és a forint estefelé megint gyengült.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: „Nem abból a kőbányából érkezik a paksi beruházásra a több tonna kő, amire sokan gondolnak”
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 17:30
Magyar Péter miniszterelnök és két szakember tartott sajtótájékoztatót a paksi helyzettel kapcsolatban. Arról is beszélt, hogy a két beruházásról döntöttek a Duna vízszintjének megemelése érdekében.  
Makro / Külgazdaság Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Itt az előrejelzés
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:46
Péntekre sem érkezik újabb nagykereskedelmi árváltozás.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter: újra apadásnak indult a Duna
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 16:02
Erről a kormányzati tájékoztatón beszélt.
Makro / Külgazdaság Új fejlemény az MNB-botrányban: dokumentumokat adtak át az ügyészségnek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 15:02
Az előző jegybanki vezetés idején történt ügyben.
Makro / Külgazdaság Teljesen leálíltják Románia egyetlen atomerőművét a vízállás miatt
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 11:40
Túl alacsony a Duna, és a vízállás folyamatosan és jelentősen csökken. Románia jelentős, 2000 megawattot meghaladó áramimportra szorul a leállítás után az esti csúcsidőben.
Makro / Külgazdaság Nem tétlenkedett Krausz Ferenc: új vállalkozást alapított
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 10:42
Az államhoz kerülnek a Nobel-díjas fizikushoz, Krausz Ferenchez köthető Élvonal Alapítvány közfeladatai és a hozzá tartozó Molekuláris Ujjlenyomat Kutató Központ (CMF) – mindeközben a tudós egy hónapja már létre is hozott egy új vállalkozást.
Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG