2p
Az amerikai elnök szankciókat helyezett kilátásba, ha Bagdad távozásra szólítja fel az amerikai katonákat.
Donald Trump

Szankciókkal fenyegette meg Irakot Donald Trump amerikai elnök, ha Bagdad távozásra szólítja fel az amerikai csapatokat. Trump az elnöki külön gépen, Floridából Washingtonba visszautazóban újságíróknak úgy nyilatkozott, hogy több milliárd dolláros számlát nyújt be az arab országnak, ha az amerikai katonákat a vasárnap elfogadott parlamenti határozat értelmében kötelezik az ország elhagyására.

A bagdadi parlament - a síita képviselők támogatásával - nem kötelező érvényű határozatot fogadott el arról, hogy valamennyi külföldi katonának távoznia kell az országból. A határozat felszólítja Ádil Abdel Mahdi ügyvezető kormányfőt, hogy vonja vissza az amerikai katonák behívására és ott tartózkodására vonatkozó kormányzati döntést.

Irak azt követően kérte az Egyesült Államok katonai segítségét, hogy 2014-ben az ország mintegy kétharmadát elfoglalták az Iszlám Állam nevű dzsihadista szervezet terroristái.

Az iraki politikusokat azonban - beleértve a kormányfőt is - felháborította az Egyesült Államok által péntekre virradóra Bagdadban végrehajtott célzott támadás, amelyben megölték Kászim Szulejmáni iráni tábornokot, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének vezetőjét, és Abu Mahdi al-Muhandiszt, az Irán támogatását élvező Népi Mozgósítási Erők nevű, több milíciát tömörítő iraki ernyőszervezet irányítóját. Az amerikai csapatkivonást szorgalmazó parlamenti határozatot az iraki kormányfő is támogatta. Donald Trump kijelentette: Washington anélkül nem távozik Irakból, hogy ne téríttetné meg az amerikai haderő ottani költségeit.

"Iraki légitámaszpontunk különlegesen költséges. Dollár milliárdokba került felépíteni, és nem vonulunk ki, hacsak nem fizetik ki ennek a költségeit" - jelentette ki. Hozzáfűzte: ha nem sikerül "békésen távozni", akkor Iraknak olyan szankciókkal kell szembenéznie, "amilyeneket korábban soha nem láttak".

Trump ismét elmondta, hogy Washington kész Iránnak akár a kulturális létesítményeire is csapást mérni. "Ők meggyilkoltatták az embereinket, megkínoztattak és megcsonkíttattak amerikaiakat, de nekünk ne legyen szabad bántani kulturális örökségük helyszíneit... Ez így nem igazságos" - mondta.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Menetel a magyar gazdaság a béka feneke alá: már csak minimális növekedésre számít a szakértő
Herman Bernadett | 2025. június 16. 16:48
A jelenlegi, bizonytalan kilátások alapján az idei évre várható 0,5 százalékos növekedés után gyorsulásra lehet számítani 2026-ban. Mindezt ebben az évben 4,3, 2026-ban pedig 4 százalékos éves átlagos infláció kísérheti – ismertette Németh Dávid, a K&H vezető elemzője a pénzintézet legfrissebb előrejelzését. A prognózisból az is kiderült, hogy mi vár a forintra.
Makro / Külgazdaság Ha a legsötétebb jóslatok jönnek be, durva infláció vár ránk
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 15:27
Az izraeli-iráni háború miatt komolyabban megugrott az olajár, egyes jóslatok 100-120 dolláros hordónkénti árat sem tartanak kizártnak. Munkatársunk a Trend FM reggeli műsorának vendége volt – a témák között a plázastop szigorítása is szerepelt.
Makro / Külgazdaság Ki nem találná, melyik országból jött a legtöbb menekült az unióba
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 12:49
Összességében csökkent a menedékkérők száma az első negyedévben, itt vannak a friss statisztikák.
Makro / Külgazdaság Nem lassít az Európai Bizottság – jön az összeütközés Magyarországgal?
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 12:18
Az uniós energiaügyi biztos nem enyhítene a korábban felvázolt, a magyar kormány által élesen kritizált intézkedéscsomagon.
Makro / Külgazdaság Rábólintott a kiárusításra Donald Trump, de az elemzők aggódnak az acélipari óriási miatt
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 10:36
Zöld utat kapott a US Steel felvásárlása, de az amerikai kormány megőrzi a befolyását.
Makro / Külgazdaság Bajban a Boeing, de a távoli jövőt még optimistán látják
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 09:19
A kereslet csak kicsit fog csökkenni, de a saját teljesítményére vonatkozó előrejelzéseit lejjebb csavarta a cég.
Makro / Külgazdaság Félelmetes jelentés: egyre több a nukleáris fegyver a világban
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 08:52
Véget ér a nukleáris arzenálok csökkentésének korszaka a kutatóintézet szerint.
Makro / Külgazdaság Harcias hangulatban szállt repülőre Szijjártó Péter
Privátbankár.hu | 2025. június 16. 07:53
Nem hagyja elvenni az orosz energiát.
Makro / Külgazdaság Hány órát kell dolgozni? A német kancellár ősi recepttel élénkítené a gazdaságot, de az ötlet problémás lehet
Privátbankár.hu | 2025. június 15. 14:10
A nők ingyenes munkáját figyelembe kellene venni és lapot osztani nekik. 
Makro / Külgazdaság Békesi László: Arra nincs esélye a fővárosnak, hogy a kormány által inkasszált 10 milliárdot visszakapja
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 15. 06:04
A volt pénzügyminiszter, közgazdász a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A Klasszis Klub Live 5. évfolyamának 77. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG