2p
Donald Trump nem ad hitelt a Politico című lapban megjelent értesüléseknek, melyek szerint Izrael lehallgatja a Fehér Házat.
Forrás: MTI/AP/Evan Vucci

Nem hiszek benne, nem gondolom, hogy az izraeliek ellenünk kémkednek" - közölte az amerikai elnök újságírókkal csütörtökön Washingtonban.

"Minden lehetséges, de én mégsem hiszem, hogy így lenne" - szögezte le Trump, és hozzátette, hogy kapcsolata Izraellel "kiváló".

A Politico című amerikai lap csütörtökön reggel exkluzív információként közölte, hogy nagy valószínűséggel Izrael helyezett el 2017-ben olyan kicsiny lehallgató eszközöket a washingtoni Fehér Ház közelében és más washingtoni helyszíneken, amelyekkel rögzíteni lehet mobiltelefon-beszélgetéseket.

A lap - meg nem nevezett forrásokra hivatkozva - azt is állította, hogy a lehallgatásról az amerikai kormányzatnak is tudomása volt, miután a  Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) részletesen nyomozott az ügyben és arra a következtetésre jutott, hogy izraeli kémek helyezhették el a lehallgató berendezéseket. Izrael azonnal cáfolta a lapértesülést, Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő pedig úgy nyilatkozott, hogy a cikk "minden részletében kitaláció". Donald Trumpot az újságírók faggatták Iránról és Észak-Koreáról is. Az elnök Észak-Koreáról szólva azt mondta, hogy szándékában áll még az idén találkozni ismét Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel.

A teheráni vezetőkkel esetlegesen tartandó tárgyalásokról azt mondta, hogy Irán szorgalmazza a találkozót. Arra a kérdésre nem válaszolt, hogy az amerikai kormány készen áll-e a Teherán ellen hozott szankciók feloldására, ahogyan azt Haszán Róháni iráni elnök a tárgyalások előfeltételeként követeli. "Remélem, hogy sikerül megállapodásra jutnunk, szerintem ők akarják is ezt" - fűzte hozzá. Úgy vélte, hogy a perzsa gazdaság nagyon rossz állapotban van, és ez ösztökélheti a teheráni vezetést a tárgyalásokra.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fontos bejelentést tett Kapitány István a Wekerle Pluszról
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 12:28
A gazdasági és energetikai miniszter szerint a társasházak energetikai felújítását is támogatja az új program.
Makro / Külgazdaság Hatalmas áresés jöhet a hazai benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 09:36
Az Mfor Üzemanyagár-figyelő szerint az üzemanyagárak akár 30-40 forinttal csökkenhetnek a következő 2-3 hétben.
Makro / Külgazdaság Jaj a lengyeleknek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:45
Negatívra rontotta az ország adósosztályzatainak kilátását az S&P.
Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG