3p
A járulékok csökkentése csak rövidtávon jelenthet megoldást a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének az elnöke szerint.

A járulékok csökkentésének lehetősége korábban már többször felmerült, most pedig Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter is rábólintott a lehetőségre. Ez azonban kevés lesz ahhoz, hogy visszaszorítsák az egyre drasztikusabb mértéket öltő munkaerőhiányt, emellé képzési, oktatási és toborzás-szervezési megoldásokat is találni kell, ezt mondta Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke a Privátbankár.hu-nak.

A vállalkozóknak is kell segítség

A járulékok csökkentése önmagában nem enyhítené a vállalkozók terheit, így sem a versenyképességük, sem a munkahely teremtési lehetőségek nem nőnének, véli Zara László. A szociális hozzájárulási adó és a szakképzési hozzájárulás legalább 10 százalékos csökkentésével látványos változásokat lehetne elérni a vállalati szektorban, aminek a béremelés csak az egyik részét képzi. A nagyvállalatok például technológiai fejlesztéseket hajthatnak végre a fennmaradó pénzből, ez a munkahelyteremtés mellett a termelékenységet is javítaná.

A mikrovállalkozásoknak azonban még ez is kevés lenne az elnök szerint, mivel számukra egy ekkora kedvezmény sem tudna finanszírozni egy-egy beruházást, vagy épp új munkahelyek teremtését, kismértékű tisztulást azonban elérhetnénk ebben az ágazatban is.

Nem elég csábító

Ha úgy számolunk, hogy megszűnhet a 10 százalékos nyugdíj- és a 8,5 százalékos egészségbiztosítási járulék, úgy a mostaninál 18,5 százalékkal magasabb bért kaphatnának a munkavállalók. Ez bár a hazai alkalmazottaknak jó hír, valójában kevés ahhoz, hogy hazacsábítsa a külföldön dolgozókat, mivel a magyar és az uniós bérek közti különbség ennél jóval magasabb. Ráadásul azokban a súlyosan érintett ágazatokban, mint amilyen például a mezőgazdaság, szintén nem érne sokat, mivel itt egyébként is költség- és köztehermentesen, sokszor szürkén vagy feketén foglalkoztatják az embereket.

A kettő együtt nem működik

Bár az ötlet jó, a fő kérdés, hogy először a foglalkoztatottságot vagy a versenyképességet szeretnék-e növelni, még nem világos, fűzte hozzá Zara László. Egyelőre azonban azt sem tudjuk, pontosan mekkora mértékű csökkenés jöhet majd a közeljövőben, ahogy az sem világos, hogy egyszeri, vagy lépcsős megoldásról van szó.

Egy kisebb mértékű, több lépcsős csökkentés ugyanis elodázná a versenyképesség elérésének időpontját, ezzel kevésbé lennének tervezhetőek a leendő beruházások. Emellett biztosan lesznek területek, ahová kevesebb pénz jut majd, ezeket kell mihamarabb feltárni, és szakmailag megvitatni a stratégia hátterét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Berobbant az állampapírpiac
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 17:21
A második negyedévben az állampapír piacot kimagasló aukciós kereslet és jelentősen csökkenő hozamok jellemezték. Mindezek eredményeképp az első félév végére az időarányos mértéket meghaladó volumenben teljesült az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK) erre az évre vonatkozó finanszírozási terve.
Makro / Külgazdaság Egyre nagyobb a baj Záhonynál, a kormány is közbeléphet
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 15:07
Bár még mindig a záhonyi vasúti csomópont jelenti a legfontosabb kaput az ukrán gabona számára a nyugat-európai piacok irányába, Magyarország valójában egyre kevesebb gazdasági hasznot tud megtartani az Ukrajna felől érkező áruforgalomból. A Magyarországi Logisztikai Szolgáltató Központok Szövetsége (MLSZKSZ) az ügyben levelet írt a kormánynak.
Makro / Külgazdaság Megtorpant a német cégek beruházási kedve
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 14:06
A cégek 92 százaléka beruházna, mégis alig teszik meg.
Makro / Külgazdaság Az év elején felborult a költségvetés, de mi lehet ennek a vége? Elárulták az elemzők
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 11:50
1999 óta csak háromszor mért magasabb eredményszemléletű (vagyis ESA-módszertan szerinti) költségvetési hiányt az első negyedévben a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), mint idén januártól márciusig. Az egész éves előrejelzéseket jelentős bizonytalanság övezi, az elemzők a Kármán András vezette Pénzügyminisztérium pótköltségvetésére várnak. Eközben a piac már inkább a 2027-es és a még hosszabb távú, az euró bevezetése szempontjából is kulcsfontosságú tervekre kíváncsi.
Makro / Külgazdaság Kellemetlen fordulat érkezik a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 11:32
Csütörtöktől bruttó 4-4 forinttal emelkedik a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára. 
Makro / Külgazdaság Júniusban csak mérsékelten nőtt a beszerzésimenedzser-index
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 10:05
Júniusban a válaszadók az előző hónaphoz képest a feldolgozóipar gyorsabb bővüléséről számoltak be.
Makro / Külgazdaság Hihetetlen szárnyalás előtt áll ez az iparág, ha bejönnek a kormány tervei
Imre Lőrinc | 2026. július 1. 09:40
A Kapitány István gazdasági és energetikai miniszter által bejelentett tervek szerint a magyarországi szélerőművi kapacitás 2030 végére több mint 90 százalékkal, a jelenlegi 330 megawattról (MW) 4330 megawattra emelkedhet. Ez gyorsabb fejlődési ütem lenne, mint a Közép- és Kelet Európában éllovasnak számító lengyeleké.
Makro / Külgazdaság Megjöttek a friss számok: talán annál is rosszabb a költségvetés helyzete, mint amire Magyar Péterék számítottak
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 08:30
Az előzetes adatok szerint 2090 milliárd forint, a GDP 9,0 százaléka volt a kormányzati szektor 2026. I. negyedéves hiánya. Az előző év azonos időszakához képest 838 milliárd forinttal, GDP-arányosan 3,1 százalékponttal lett magasabb a deficit – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Hivatalos: új történelmi csúcson a lakossági vagyon, átrendeződtek a magyarok megtakarításai
Herman Bernadett | 2026. július 1. 05:51
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közzétette a 2026 első negyedévére vonatkozó teljes körű pénzügyi számlák jelentését. A hivatalos adatsorok megerősítik, hogy a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona újabb történelmi rekordot döntött: az év első három hónapjában a friss megtakarítások piacán masszív tőkeáramlás indult meg az öngondoskodás, a befektetési alapok és a külföldi eszközök irányába.
Makro / Külgazdaság Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:00
2024 utolsó negyede óta ez a legalacsonyabb negyedéves GDP növekedés.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG