2p
Az orosz gép tegnapi törökök általi lelövése sokak szerint értelmetlen is fölösleges volt, az orosz válasz, ha nem is háborús, de ütős lehet.

Egy mások ország repülőjét lelőni, még ha be is téved a légterünkbe, nem elkapkodni való dolog. Ráadásul, amint ezt a Bloomberg által nyilvánosságra hozott, a törököktől származó térkép is mutatja, az orosz gép az országnak csak egy keskeny nyúlványát keresztezte, amit adott esetben nehéz kikerülni, könnyű beletévedni, de egy biztos: semmilyen fenyegetést nem jelentett Törökország számára. Ráadásul ebben a helyzetben azt is pontosan látták, hogy rövidesen elhagyja a légteret a nyúlvány másik oldalán.

Az orosz gép útvonala, épp csak átszelt egy keskeny kinyúló török területet

Ezek alapján az akció inkább tűnik provokációnak, mint bármi másnak. Az oroszok nyilván nem fognak katonai csapással válaszolni erre, ennél sokkal megfontoltabbak. Azonban tudnak kellemetlenkedni: először is, most odatelepítenek a szír oldalra egy megfelelő légelhárító rendszert. Így megtehetik azt, hogy ha még egyszer rakétát lőnek ki orosz gépre, azt leszedik, vagy akár ha netán török gép tévedne ki a szűk területről, azt is lelövik.

De ami sokkal lényegesebb: politikai fronton tudnak nehézségeket okozni. Ha ők játsszák a fő szerepet az Iszlám Állam megdöntésében, akkor a béketeremtésben is kulcsszerepet kaphatnak, és akkor megtehetik, hogy önálló hazát kapnak a szíriai kurdok, az önrendelkezés jogán. Ez pedig igen fájdalmas lenne Törökország számára saját, nagylétszámú kurd kisebbsége miatt.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Vége a találgatásnak: Polgár Judit nem vállalja
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 19:25
Megszólalt a sakk-királynő. 
Makro / Külgazdaság Nem várt helyről kapott rossz hírt Donald Trump
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 18:16
Júniusban két hónap emelkedést követően csökkent az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet összetett teljesítményindexe havi szinten.
Makro / Külgazdaság Mi járhat Varga Mihályék fejében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 17:44
Ezt találgatja a piac a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának keddi kamatdöntő ülése előtt. A tippversenybe főszerkesztőnk, Csabai Károly is beszállt, aki a Trend FM hétfő délelőtti adásában nemcsak a biztosra vett monetáris lazításról mondta el a véleményét, hanem arról is, hogy az év végéig hogyan alakulhat a jegybanki alapkamat.
Makro / Külgazdaság Jó hírek érkeztek Kanadából
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:45
Kanadában az elemzők által vártnál erőteljesebben lassult a fogyasztói árak éves növekedési üteme júniusban a májusi, több mint kétéves csúcsot követően.
Makro / Külgazdaság Esik az arany ára
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 16:27
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Makro / Külgazdaság Nem lehet nyugodt Szijjártó Péter a BYD székében?
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:47
A kormány ki fogja vizsgálni Szijjártó Péter korábbi külgazdasági és külügyminiszter minden, a BYD Magyarország beruházásához kapcsolódó döntését – közölte a miniszterelnök az Országgyűlés ülésén hétfőn napirend előtt.
Makro / Külgazdaság Ennek se fog örülni, ha kedd reggel tankolni megy
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 14:09
Az üzemanyagok árai kedd reggeltől tovább drágulnak. 
Makro / Külgazdaság Örülhetnek a sógorok, de még így is csak a hátunkat nézik
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 13:11
Jókorát csökkent Ausztriában az infláció.
Makro / Külgazdaság Mivel tárgyalni nem sikerült az új kormánnyal, Győr az Alkotmánybírósághoz fordul
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 12:33
Jövőre becsődölne a város, ha maradna a szolidaritási adó jelen formájában.
Makro / Külgazdaság Ezúttal nem Magyarországon bukhat el az új uniós szankciós csomag – de elbukhat
Privátbankár.hu | 2026. július 20. 11:28
Túlságosan húsba vágna egy szankció az egyik tagállamnak, az egész csomag elfogadása is veszélyben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG