3p
Most Francois Hollande francia államfő mondott kereken nemet a szabadkereskedelmi megállapodásra.

A francia elnök államfő ellenzi az Európai Unió és az Egyesült Államok közötti szabadkereskedelmi egyezményről (TTIP) szóló megállapodást a tárgyalások jelenlegi szakaszában. Francois Hollande kedden Párizsban egy baloldali pártkonferencián azt mondta: Franciaország "soha nem fog elfogadni" egy olyan megállapodást, amely megkérdőjelezi az ország mezőgazdasági, kulturális és környezetvédelmi területeken vallott elveit - szögezte le.

Egységes álláspont

Matthias Fekl francia külkereskedelmi államtitkár is hasonlóan nyilatkozott kedden, amikor azt mondta: a tárgyalások "teljesen befagytak", valószínűleg le fognak állni. Szerinte "Európa sokat ad, de nagyon keveset kap cserébe, ami elfogadhatatlan".

Hétfőn a Greenpeace nemzetközi környezetvédő szervezet titkos dokumentumokat mutatott be a TTIP-tárgyalásokról, amely szerint az Egyesült Államok nyomás alá helyezi az EU-t, hogy gyengítse a fogyasztóvédelmi szabályozást. Kedden lapunk is foglalkozott a szivárogtatással, illetve az Egyesült Államok nyomásgyakorlásával.

Trevor Kincaid, az amerikai kereskedelmi főtárgyaló szóvivője kedden úgy nyilatkozott, hogy mindkét félnek előnyös a megegyezés, a mindkét oldalon meglévő nézeteltéréseket pedig megoldják. Meglátása szerint jó úton vannak egy "színvonalas" megállapodás felé, amely mind az Európai Unió, mind az Egyesült Államok érdekeit és demokratikus értékeit megjeleníti.

Csak Amerikának tetszik?

Ugyanakkor a Süddeutsche Zeitung című német lapban kedden megjelent cikk szerint az Európai Bizottság is kételkedik TTIP tárgyalások sikerében. Garcia Bercero uniós főtárgyaló a Greenpeace által nyilvánosságra hozott dokumentumok tartalmát megerősítve a lap szerint elismerte, hogy nehezen halad az egyeztetés az európai autóipari termékek és az amerikai mezőgazdasági termékek exportjáról, és az ügyet valószínűleg majd csak a tárgyalások végén zárják le. "Nagyon-nagyon messze vagyunk a megállapodástól ebben a kérdésben" - mondta a bizottsági tisztségviselő.

A TTIP nevű egyezményről 2013-ban kezdődtek a tárgyalások, eddig 13 fordulót tartottak, zárt ajtók mögött. A Greenpeace által megszerzett iratanyag az első olyan hitelesnek mondott dokumentumgyűjtemény, amely betekintést enged a nyilvánosságnak a tárgyalások menetébe. A tervezett megállapodás az eleve viszonylag alacsony vámkorlátok lebontása mellett arról szól, hogy összehangolják az áruk és szolgáltatások előállítására, illetve forgalmazására vonatkozó európai és amerikai előírásokat.
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Magyarország közölte, mennyi hitelt kér a SAFE-programból
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 15:40
Olaszország 8 milliárd, Magyarország pedig az eredetileg tervezett 16 milliárd helyett csak 5,4 milliárd eurós hitelt venne igénybe a SAFE-program keretében. A fennmaradó összeget az Európai Bizottság Ukrajnával közös vagy őket támogató védelmi projektekre fogja fordítani.
Makro / Külgazdaság Nem ettől az adattól fog megemelkedni az Ön pulzusa!
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 13:25
Nyugalom uralkodik az üzemanyagpiacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG