2p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Diplomáciai konfliktus tört ki a zsidó állam és Paraguay között.
EPA/ABIR SULTAN

Bezárja paraguayi nagykövetségét és konzultációra visszarendeli ottani nagykövetét Izrael, miután Paraguay – korábbi döntését megváltoztatva – mégsem költözteti Tel-Avivból Jeruzsálembe nagykövetségét. „Izrael nagyon komolyan veszi Paraguay döntését, amely feszültté teszi a két ország kapcsolatait” – idézte a Guardian az izraeli kormány közleményét. 

Új elnök, új döntés

A dél-amerikai állam májusban még azt ígérte, hogy követi Donald Trump amerikai elnök döntését, és szintén áthelyezi Jeruzsálembe az izraeli követségét. Az akkori paraguayi elnök, Horario Cartes személyesen avatta fel az új diplomáciai helyszínt. Júliusban azonban új elnök, Mario Abdo Benítez került az ország élére, aki végül megváltoztatta a határozatot.

Az amerikai elnök lépését, azaz a diplomáciai képviselet áthelyezését Jeruzsálembe eddig csak Guatemala követte. A lépés nemzetközileg is vihart kavart, Törökország például hazarendelte konzultálni izraeli nagykövetét. Az ENSZ Közgyűlés pedig arra szólította fel az országokat, hogy ne helyezzék át diplomáciai képviseletüket, és egyúttal elítélte, hogy az Egyesült Államok elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Putyin izgulhat: India után Kína is jelentősen visszafogja az orosz olajvásárlásokat
Privátbankár.hu | 2025. október 23. 17:30
Kína is azonnal lépett az új amerikai szankciókra.
Makro / Külgazdaság India fejet hajthat Trumpnak: ez lehet a megállapodás ára
Imre Lőrinc | 2025. október 23. 12:00
India jelentősen visszafoghatja az oroszországi olajimportot.
Makro / Külgazdaság Megszólalt az államtitkár a fix 3-as kkv-hitelről
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 13:00
Szabados Richárd elmondta, hogy a kis- és középvállalkozásokat célzó, fix 3 százalékos kölcsönt már 2600 vállalkozás igényelte, 140 milliárd forint értékben.
Makro / Külgazdaság Az Airbus bemutatott az Egyesült Államoknak: Kínában nyit céget a francia óriás
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:43
A gyártó célja, hogy 2027-re rekordmennyiségű A320-ast szállítson. Az Airbus új összeszerelő sorokat nyitott Tiencsinben és Mobile-ban, így a világ két legnagyobb légi közlekedési piacán erősíti pozícióját.
Makro / Külgazdaság AI-központot hoz létre a kormány a vállalkozásoknak
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 12:00
Ezt a mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztos árulta el.
Makro / Külgazdaság Már a kormány is elismeri: irreálisak a minimálbér-emelési tervek
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 11:40
Irreálisnak nevezte a 13 százalékos jövő évi minimálbér-emelésre vonatkozó terveket a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 műsorában.
Makro / Külgazdaság Minél tovább húzza Putyin a háborút, annál nagyobb kárt okoz az oroszoknak
Király Béla | 2025. október 22. 11:11
Az egyelőre bizonytalan budapesti béketárgyalások hírére a hurráoptimizmus uralta el a propagandamédiát, miközben a háborút valóban lezáró megállapodásra kevés az esély. Ugyanakkor az idő immár az oroszokat is szorítja: a gazdasági problémáikat egyre kevésbé tudják elkendőzni.
Makro / Külgazdaság Így változnak az üzemanyagárak a százhalombattai tűzeset után
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:57
Emelkedés a kutakon, mindkét típusnál.
Makro / Külgazdaság Kína után Japán is megkerülte Trump vámjait
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 10:45
Úgy tűnik, hogy Japán is eredményes volt az új exportpiacok megtalálásában.
Makro / Külgazdaság Több lett a munkanélküli Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. október 22. 08:30
Augusztushoz képest 4,4 százalékról 4,5 százalékra nőtt a munkanélküliségi ráta Magyarországon – közölte a KSH.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG