2p
Legalább 5 milliárd euró értékű pénzügyi támogatást tud nyújtani az ukrán gazdaságnak az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD).

Az európai felzárkózó gazdaságok átalakulásának finanszírozására 1991-ben alapított londoni pénzintézet szerdán közölte, hogy hiteles szerkezeti és makrogazdasági reformok támogatására hajlandó folyósítani az összeget a nap folyamán bejelentett, összehangolt nemzetközi pénzügyi segélyprogram keretében.

Az ukrán parlament keddi ülésén ratifikálta azt az Európai Unióval kötött hitelmegállapodásról szóló memorandumot, amelynek alapján Kijev 610 millió eurós hitelhez jut az EU-tól. Részletek >>>

José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke szerdán közölte, hogy az EU a saját költségvetéséből 3 milliárd eurót - 1,6 milliárd euró kedvezményes kölcsönt és 1,4 milliárd euró támogatást - nyújt, emellett Ukrajna összesen 8 milliárd eurót kaphat az Európai Beruházási Banktól (EIB) és az EBRD-től.

Az EBRD által saját forrásaiból felajánlott 5 milliárd eurós támogatás a bank szerdai londoni bejelentése szerint a 2020-ig terjedő időszakban vehető igénybe, és összege növelhető, ha ezt "a gazdasági körülmények lehetővé teszik".

Az EBRD véleménye szerint ugyanakkor elengedhetetlen a befektetői bizalom szempontjából, hogy Ukrajna megállapodásra jusson a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy makrogazdasági stabilizációs program végrehajtásáról, és lépjen fel a "járványos mérteket öltő" korrupció ellen.

Más nagy londoni házak szerint azonban Ukrajna új vezetésének nehéz lesz teljesítenie azokat a várható feltételeket, amelyeket az IMF szabna bármilyen pénzügyi segélycsomaghoz, és az ukrán gazdaságnak az eddig felajánlott külső támogatás többszörösére lenne szüksége az államcsőd elkerüléséhez.

A Fitch Ratings nemzetközi hitelminősítő - amely a minap megerősítette Ukrajna hosszú futamidejű szuverén devizaadósságának mélyen spekulatív, "CCC" besorolását - a lépéshez fűzött elemzésében azt jósolta, hogy az IMF-feltételek között várhatóan szerepelni fog a lakossági földgázárak emelése vagy a költségvetési szigorítás.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Valamit babrált Mészáros Lőrinc a vagyonkezelő alapítványán
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 14:04
Száznyolcnál megállt a vagyonkezelő alapítványok szaporodása, de  ez nem jelenti azt, hogy nem történik velük semmi.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miért járt Szijjártó Péter Washingtonban
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 13:43
Tizenkét kelet-közép-európai állam, köztük Ukrajna képviselője is aláírta azt a földgázegyezményt, amihez Szijjártó Péter is hozzájárult Washingtonban. Állítólag az ígéretek között szerepel az orosz gázellátás kiküszöbölése is, az európai politikai irányvonalnak megfelelően. 
Makro / Külgazdaság Rég voltak már ilyen bizakodóak a magyar fogyasztók
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:34
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai érezhetően javultak, míg a cégeké gyakorlatilag nem változtak januárhoz képest. A kilátások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe 1 ponttal emelkedett. 
Makro / Külgazdaság Gulyás Gergely elárulta: ez a kormány véleménye a Barátság vezeték leállásáról
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 12:33
A csütörtöki Kormányinfó Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter több fontos részletet is elárult a napokban mindenki legjobban érintő témákban.
Makro / Külgazdaság Erősen indult az év a hazai turizmusban
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 08:30
A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 66,4 milliárd forint volt.
Makro / Külgazdaság Az ÁKK még nem jelentette be hivatalosan a nagy összegű devizaadósság felvételét
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:24
Zártkörű értékesítés keretében rábocsátott a 2035-ös lejáratú dollárkötvényekre az Államadósság Kezelő Központ – írja a Bloomberg. Így az eredetileg egymilliárd dollár értékben kibocsátott kötvényekből most további 1,2 milliárd dollárnyit adtak el.
Makro / Külgazdaság Indul az olaj Horvátországból a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 18:06
A Janaf közleményben tudatta, hogy már pakolják az olajat, amely szigorúan nem Oroszországból való. 
Makro / Külgazdaság 2022 szeptembere óta nem történt ilyen az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 15:43
Az Egyesült Államokban 2022. szeptember eleje óta a legalacsonyabbra csökkent a 30 éves jelzáloghitelek kamata a február 20-án végződött héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Makro / Külgazdaság Igazán jó hírt kaptak az inflációról a szomszédunkban
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 14:12
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme az előzetes becsléssel összhangban 2,0 százalékra lassult januárban a decemberben jegyzett 3,8 százalékról – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) végleges adataiból.
Makro / Külgazdaság Közel másfél éve nem volt ilyen alacsony a fontos euróövezeti mutató
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 12:45
Januárban az előzetes becslésnek megfelelően mérséklődött az éves infláció az euróövezetben az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdán közzétett végleges adatai alapján.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG