1p

Kíváncsi rá, hogyan befolyásolják a világpolitikai viharok az Ön pénztárcáját?
Csatlakozzon azokhoz, akik nemcsak figyelik,
hanem értik is, mi történik a világban - és a tőkepiacokon!

Klasszis Befektetői Klub

2025. május 27. 17:00, Budapest

Részletek és jelentkezés

Akár kétszázmilliárd forint pluszpénz is lehet még az idei költségvetésben, ha kedvezően alakulnak a gazdasági folyamatok. A pedagógus-béremelés költségeit bőven ellensúlyozza az újabb adóemelés, emellett nagy könnyebbséget jelent az államháztartás számára a telekom-per lezárása is.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tájékoztatása szerint júniusban 722 milliárd forintra emelkedett a költségvetés központi alrendszerének hiánya, ami a módosított éves deficit 82 százaléka. Ez az arány ugyan elsőre kissé ijesztőnek tűnik, ám valójában sokkal inkább félrevezető. Mivel a hiány időarányos alakulásából nem derül ki, hogy mekkora a költségvetés mozgástere, ezért érdemes a főbb bevételi és kiadási tételek alakulásán keresztül bemutatni, hogy a megkezdett költekezés ellenére hogyan sikerült tovább javítani az államháztartás pozícióját.

Hol maradnak az adóbevételek?

Bár júniusban némileg javult a helyzet, változatlanul rendkívülinek tekinthető az adóbevételek elmaradása. E téren továbbra is élen jár az általános forgalmi adó, valamint az évközi bejelentéseket nem számítva (ezekről később lesz szó) a pénzügyi tranzakciós illeték. Kisebb mértékben, de a jelenlegi adatok alapján úgy tűnik, hogy felültervezte a szaktárca a bányajáradékból, játékadóból és jövedéki adóból származó bevételeket is. Nem javult a helyzet az új vállalati adókkal kapcsolatban sem, a kisvállalati különadóból és a kisadózók tételes adójából fél év alatt az összes tervezett bevétel 8 százalékát realizálta a költségvetés.

Ez utóbbi azonban az államháztartás egésze szempontjából összességében kedvező, ugyanis ha kevesebben választják az adócsökkentést jelentő új adókat, akkor több folyik be személyi jövedelemadóból, társasági adóból, és szociális járulékból is. Mindezt megerősítik az első hat hónap adatai, az említett adónemekből ugyanis jelentős túlfizetés vártható. Ez azonban csupán mérsékli az adókiesést, a várható adóbevételek ugyanis még így is mintegy 430 milliárd forinttal elmaradnak az előirányzatban szereplő összegtől.

Kiadások, tartalékok, önkormányzatok

A kiadási tételeket még nagy bizonytalanság mellett lehet csak előrejelezni az első hat hónap adatai alapján, néhány fontosabb folyamat körvonalai azonban már látszódnak. A korábbi évekhez hasonlóan némileg túlléphetik a tervezett szintet a gyógyszerkiadások, valamint a költségvetési szervek kiadásai is. Ennek egy részét azonban ellensúlyozhatja, hogy kevesebbet kell költenie az államnak lakástámogatásra. Összességében a zárolások nélkül az első félév adatai alapján a kiadások várhatóan 80 milliárd forinttal haladják meg az előirányzatban szereplő összeget.

Tekintettel a bevétel oldali elmaradásokra, kiemelt szerepe van idén (is) a költségvetés alakulásában a 400 milliárd forintos tartaléknak, valamint az önkormányzati szektor gazdálkodásának. Ez utóbbi ugyanis a legfrissebb információk alapján a tervezettnél 120 milliárd forinttal kedvezőbb egyenleggel segítheti az államháztartást.

Varga csomagjai: megszorítások és pedagógus-bérek

Az eddig bemutatott alapfolyamatokon túl jelentősen befolyásolják az idei költségvetés alakulását az év közben bejelentett intézkedések. Első lépésben 93 milliárd forint zárolásáról döntött a kormány, amely nettó értelemben (az elmaradó kifizetések adótartalma nélkül) nagyjából 70 milliárd forinttal javítja az egyenleget. Megközelítőleg ennyi a második Varga-csomag nettó egyenlegjavító értéke is, amelyben szerepel egyebek mellett a tranzakciós illeték, a bányajáradék és a telefonadó megemelése, a reklámadó bevezetése az egészségügyi hozzájárulás kiterjesztése a kamatjövedelmekre.

Mindezeken túl az elmúlt hónapban megszületett a döntés arról is, hogy a kormány 80 milliárd forintnyi pótlólagos illeték megfizetésére kötelezi a bankokat, ezzel pótolva a tervektől jócskán elmaradó pénzügyi tranzakciós illetéket. Ezzel párhuzamosan döntés született arról is, hogy még az idén sor kerül a pedagóguséletpálya-modell bevezetésére, ami nettó értelemben nagyjából 30 milliárd forintos többlet kiadást jelent.

A telekomadó-pert megúsztuk: mihez kezd a kormány 200 milliárddal?

 

 

Összességében némileg tovább javult az elmúlt hónapban a költségvetés helyzete. Bár a szintje továbbra is jelentős, csökkent valamelyest a különbség a várható adóbevételek és az előirányzatban szereplő értékek között. Ezzel párhuzamosan emelkedtek ugyan kiadások, ám a pótlólagos illetéknek köszönhetően növekedett a kormány mozgástere. Ha nem történik kedvezőtlen fordulat a második félévben, akkor akár 200 milliárd forint pluszpénz is lehet a költségvetésben. Az összegnél is nagyobb változást jelent ugyanakkor, hogy az EU visszavonta keresetét a magyar telekommunikációs adó ügyében. Az esetleges bírság ugyanis ráadásul éppen akkora lett volna, hogy eltüntetné a kormány mozgásterét.

Abban az esetben, ha a kormány nem költi el ezt az összeget, akkor a tervezett GDP-arányosan 2,7 százalékos hiány helyett a végleges deficit 2 százalék lesz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Csak nem rólunk vesznek példát az olaszok?
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 12:47
Nemcsak nálunk mérséklődött az ipari termelés csökkenése márciusban, hanem a dél-európaiaiknál is.
Makro / Külgazdaság Jó hírt fújt be a szél a magyar gazdaság legfontosabb exportpiacáról
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 11:46
Márciusban hosszú idő után nőttek a német elektromos-digitális ágazat megrendelései.
Makro / Külgazdaság Itt a bejelentés: ennyiért tankolhatunk a hétvégén
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 10:04
A nagykereskedelmi árak nem változnak, így a benzinkutakon múlik, elmozdítják-e a 95-ös oktánszámú benzin és a gázolaj árát.
Makro / Külgazdaság Bod Péter Ákos: Ez zsákutcás irány
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:47
Bod Péter Ákos szerint a 2025-ös visszaesés nem meglepő, a „150 gyár” program pedig nem oldja meg a gazdaság strukturális gondjait.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor: „Indokolatlan, elfogadhatatlan árak vannak”
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 09:13
A 2026-os költségvetés nemzeti kormányra épít, nem küld pénzt Ukrajnába, és kiterjeszti az árrésstopot a háztartási cikkekre is.
Makro / Külgazdaság Nesze nekünk árrésstop! – lelombozó tényekre derült fény
Privátbankár.hu | 2025. május 9. 08:30
Az áprilisban már egész hónapon át érvényes hatósági korlátozás ellenére márciushoz képest nőttek az árak. Az élelmiszerek is csak 1,3 százalékkal mérséklődött.
Makro / Külgazdaság Úgy tűnik, Matolcsy György a közeljövőben sem fog unatkozni
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 19:53
Távozása előtt napokkal jegyezték be.
Makro / Külgazdaság Gyenge adat érkezett, még nem látszik a fordulat a magyar termelésben
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 18:53
2025 márciusában a szezonálisan kiigazított ipari kibocsátás 0,1 százalékkal emelkedett februárhoz képest, ám a munkanaphatással korrigált éves adat már 5,4 százalékos visszaesést mutatott – közölte a KSH. A szakértők szerint a hosszú távú teljesítmény még mindig elmarad a 2021-es szinttől, a külpiacok gyengesége és az akkumulátorgyártás visszaesése pedig továbbra is fékezi a kilábalást. A kormány a programok bővítésével és nagyberuházásokkal igyekszik ellensúlyozni a külső negatív hatásokat.
Makro / Külgazdaság Megérkezett Trump nagy bejelentése
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 17:50
Trump döntött és bejelentett. 
Makro / Külgazdaság Donald Trump valami nagy bejelentésre készül a vámháborúval kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2025. május 8. 10:01
Csupa nagybetűvel posztolt saját közösségi médiájában arról, hogy sikerült valamit elérni.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG