2p
Amellett, hogy Matolcsyék az alapkamathoz ismételten nem nyúltak, a Magyar Nemzeti Bank emelte az idei GDP- és infláció-előrejelzését.

A korábban várt 4,2 százalékkal szemben 4,4 százalékos GDP-bővülést vár a jegybank, míg a várható infláció mértékét 2,5 százalékról 2,8 százalékra emelte.

A friss inflációs jelentés szerint jövőre a GDP 3,5 százalékkal, 2020-ban 2,8 százalékkal bővül majd, miközben az infláció 2019-ben 3,1 százalékra nő, 2020-ban pedig 3,0 százalék lesz.

A korábbi, márciusi inflációs jelentés alapján jövőre 2,9, 2020-ra 3,0 százalékos fogyasztói áremelkedést vártak, a jövő évtől azonban fokozatosan lassuló GDP-növekedési ütemet prognosztizáltak: 2019-ben 3,3 százalékos, azt követően 2,7 százalékos gazdasági növekedést várt az MNB.

Elhagyták a tartós szót

A Magyar Nemzeti Bank egyetlen horgonya az infláció, amely ugyan az olajár-változás miatt átmenetilleg 3 százalék fölé emelkedik, de 2019 közepétől fenntartható szerkezetben éri el a célt - fogalmazott a monetáris tanács keddi kamatdöntése után, egyben az eddigi indoklásokban szereplő „tartós” kifejezés elhagyásával jelezték: az inflációs cél fenntartható eléréséhez az alapkamat, valamint a laza monetáris kondíciók fenntartása továbbra is szükséges.

A testület szerint végig, a monetáris politika 5-8 negyedéves horizontján a jelenlegi laza monetáris kondíciók már nem tudnak fennmaradni. Azt is ismertették, az árfolyam alakulása csak közvetve, annak az inflációs folyamatokra gyakorolt hatásán keresztül befolyásolja a tanács helyzetértékelését.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Máris nekirontott a Fidesz Magyar Péter legújabb bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 16:31
Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt durván meg akarja emelni a katások adóját, szerinte a párt a katásokat is becsapta a választási ígéreteivel.
Makro / Külgazdaság Fontos adatok jönnek a magyar gazdaságról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 27. 14:46
A jövő héten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a turisztikai szálláshelyek forgalmáról, a külkereskedelemről és az ipari termelői árakról is közöl adatokat.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter újabb részleteket közölt a katáról és a vagyonadóról
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 20:05
Kiterjesztik a katát, de a magasabb ellátás érdekében magasabb is lesz az összege. A vagyon pedig 500 milliárd forint fölött magasabb kulccsal fog adózni.
Makro / Külgazdaság Ez gyors volt: Trump máris nemet mondott az iráni ajánlatra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 15:31
Az elnök elutasította a persza állam ajánlatát, így blokád alatt marad a Hormuzi-szoros. Sőt, novembertől újabb amerikai harci cselekményekre lehet számítani.
Makro / Külgazdaság Donald Trump exporttilalma miatt az egekben a dízelárak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 14:13
Az amerikai félidős választások nagyban befolyásolják az üzemanyagok árát.
Makro / Külgazdaság Ruszin-Szendi Romulusz hozzányúlt a minisztérium büdzséjéhez
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 13:39
Ötmilliárd forintról van szó.
Makro / Külgazdaság Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:55
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mit kér Irán a Hormuzi-szoros újranyitásáért
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 09:04
Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter ismertette a feltételeket.
Makro / Külgazdaság Ítéletet mondott a Moody’s
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 26. 08:30
A hitelminősítő az EU-t „Aaa” kategóriában tartotta stabil kilátással.
Makro / Külgazdaság Új vezető számolja át az ország pénzét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 17:22
Demkó-Szekeres Zsolt helyett Slánicz Béla lesz a Magyar Államkincstár elnöke, akinek a feladatait is megnevezte a pénzügyminiszter.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG