2p
2020-ig csatlakozhatunk az eurózónához, ha minden kritériumnak megfelelünk.

A nemzetgazdasági miniszter nem tartja alaptalannak, hogy Magyarország az évtized végére csatlakozzon az euróövezethez. Varga Mihály erről a Magyar Hírlap keddi számában megjelent interjúban beszélt. Hozzátette, ehhez közelebb kell kerülni az uniós átlaghoz, valamint tovább kell javítani a termelékenységet, ugyanakkor stabilabb euró is kell, biztosabb lábakon álló, közös, fiskális politikával.

Varga Mihály szerint gyenge versenyképességgel, rossz árfolyamon csatlakozni életveszélyes, többet árt, mint használ. Hozzátette: az utóbbi 14 évben kiderültek a közös valuta gyengeségei is, a monetáris politika korlátai, a fiskális együttműködés hiánya.

Életet mentett volna

A miniszter úgy vélte, sokat jelentett volna, ha a 2008-as válság idején eurót használ az ország, sok devizahiteles menekült volna meg az árfolyamok okozta csapdából. Ugyanakkor megmenekült Magyarország olyan kérdések megválaszolásától, mint hogy hogyan fizette volna a görög hitelcsomag rá eső részét - tette hozzá.

Felidézte, az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank legutóbbi konvergencia jelentése szerint Magyarország a fontosabb kritériumokból csak az árfolyamra vonatkozó feltételt nem teljesíti, mert - Csehországhoz és Lengyelországhoz hasonlóan - nem tagja az ERM-II árfolyamrendszernek. Úgy vélte, a belépéssel épp azt a versenyelőnyt adta volna fel az ország, amivel az euróövezet országai nem rendelkeznek.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Ismét elszabadult az olajpiac, ez áll a háttérben
Privátbankár.hu | 2026. július 23. 06:59
Az Egyesült Államok újabb légicsapásokat indított iráni célpontok ellen – közölte szerdán a Középső Parancsnokság (CENTCOM). Eközben a jemeni húszi felkelők csütörtökön bejelentették, hogy rakéta- és dróntámadást hajtottak végre két szaúdi olajszállító tanker ellen a Vörös-tengeren.
Makro / Külgazdaság Átlépte a 150 ezres álomhatárt az Ausztriában dolgozó magyarok száma
Kollár Dóra | 2026. július 23. 05:44
A nyári szezonban tovább nőtt a kint dolgozók száma.
Makro / Külgazdaság A nap képe: nem egyedül vonatozott Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 15:49
A miniszterelnök Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszterrel közösen szállt fel egy menetrendszerinti vonatra.
Makro / Külgazdaság Sokkoló adatot közölt a Pénzügyminisztérium a hiányról
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 12:52
Június végén a hiánycél 80,2 százalékát érte el a központi alrendszer deficitje.
Makro / Külgazdaság Megszólalt Orbán Viktor: a jogállam helyreállítását ígérte
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:37
A volt kormányfő szerint Sulyok Tamás volt Magyarország utolsó legitim köztársasági elnöke.
Makro / Külgazdaság Megint drasztikusan drágább lesz a tankolás
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 11:11
A kiskereskedelemi átlagárakban nem biztos, hogy megjelenik.
Makro / Külgazdaság K&H: több mint kétszeresére nőtt az új terméket tervező vállalatok aránya
Privátbankár.hu | 2026. július 22. 09:13
A vállalatok 57 százaléka számolt be jelentősebb digitális fejlesztésről, ami a kutatás történetének legmagasabb értéke.
Makro / Külgazdaság Nem tágít a jegybank: újabb kamatcsökkentésre utalt Varga Mihály
Imre Lőrinc | 2026. július 21. 16:45
Varga Mihály két fő okkal indokolta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsának júliusi, 25 bázispontos kamatcsökkentését, amivel az irányadó ráta több mint 4 éves mélypontra, 5,75 százalékra süllyedt. A döntés egyhangú volt, a közel-keleti háború kiéleződése ellenére sem volt olyan tanácstag, aki kamattartásra szavazott volna.
Makro / Külgazdaság Döntöttek Varga Mihályék, ismét változik az alapkamat
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 14:01
Ahogy azt Varga Mihály jegybankelnök az előző, június 23-i kamatdöntő ülésen is jelezte, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa júliusban is 25 bázisponttal csökkentette az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kicsattannak a német gazdasági szereplők
Privátbankár.hu | 2026. július 21. 12:59
Rég nem voltak ennyire optimisták a meghatározó német gazdasági szereplők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG