1p

Kövesse velünk élőben, percről percre a választási eredményeket vasárnap 19 órától!

A fővárosi egészségügyi fejlesztésekről van szó.
Varga Mihály pénzügyminiszter, illusztráció. (Forrás: MTI Fotó, Soós Lajos)

Nincs szabad forrás a költségvetésben, van a tartalék, de abban már nincs ekkora összeg - reagált Varga Mihály pénzügyminiszter a főpolgármesternek, Karácsony Gergelynek, illetve a Fővárosi Közgyűlésnek az atlétikai stadion támogatásának feltételéül szabott 50 milliárd forintos egészségügyi forrásigényére, amit az államtól várnak el és Budapestre fordítanának.

A miniszter némi malíciával megjegyezte, hogy ez a kérdés nem szerepelt a Nemzeti Versenyképességi Tanács mai ülésén, de úgy látja, hogy hosszabb egyeztetést igényel a főváros által felvetett téma. Hozzátette, hogy vélhetően Karácsony Gergely sem az idei költségvetésre gondolt, amikor megfogalmazta igényét, hanem a 2020-as pénzügyi évre.

A főpolgármester még a választási kampányban tett ígéretet arra, hogy addig nem épül stadion Budapesten, amíg nem lesz minden kerületben CT. Utóbb úgy módosította fogadalmát, hogy minden kerületben kerüljön sor olyan egészségügyi fejlesztésre, amire ott szükség van.
A főpolgármester erről is beszélt interjúnkban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az elnököket lecsukják, ugye?
Eidenpenz József | 2026. április 12. 14:17
Ma egy olyan országban is választásokat tartanak ma, ahol öt volt elnököt lecsuktak az utóbbi pár évtizedben, elsősorban korrupció vádjával. Követendő példa, vagy elrettentő?
Makro / Külgazdaság Mégis igaza lesz a Mediánnak? Újabb elképesztő részvételi adatot közöltek
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 13:56
Van olyan vármegye, ahol délután 1-ig egymillió ember adta le a szavazatát. A korábbi választások részvételi adatai a mostani közelében sincsenek.
Makro / Külgazdaság Káoszt okoztak az üzemanyagárak miatt tüntetők – öt nap után lépett az ír rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 12:17
Öt napig bénították meg Dublin belvárosának forgalmát a tüntetők, a rendőrség most kiebrudalta őket.
Makro / Külgazdaság Bődületes részvételi rekord készül: megjöttek a friss adatok
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 11:41
Közel 15 százalékponttal magasabb a részvételi arány, mint a legutóbbi országgyűlési választásokon.
Makro / Külgazdaság Magyar Péter elmondta, mivel kezd az új kormány, ha nyer a Tisza
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 09:59
Magyar Péter is leadta a szavazatát az országgyűlési választáson, majd a sajtó kérdéseire válaszolt. Egy dologban volt egyetértés: mindenkinek el kell menni szavazni.
Makro / Külgazdaság Ebből részvételi rekord lesz: már az első órában rengetegen szavaztak
Privátbankár.hu | 2026. április 12. 08:02
Közzétették az első részvételi adatokat – minden korábbinál magasabb lett az arány már az első órában.
Makro / Külgazdaság Lehullt a lepel: mégsem a magyar benzin a legolcsóbb
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 09:01
A kormány óriásplakátja azt állítja, a hazai üzemanyagárak Európában a legalacsonyabbak. De vajon igaz is?
Makro / Külgazdaság Az eddig leadott 254 ezer levélszavazatból 186 ezer érvényes csak
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 08:40
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot a Nemzeti Választási Iroda (NVI) szombat reggeli adatai szerint. Az eddig ellenőrzöttek közül több mint 186 ezerben volt érvényes az azonosító nyilatkozat.
Makro / Külgazdaság Vasárnap délig lehet mozgóurnát igényelni
Privátbankár.hu | 2026. április 11. 07:59
Vasárnap délig kérhetnek mozgóurnát azok a választópolgárok, akik egészségi állapotuk vagy fogvatartásuk miatt nem tudnak vasárnap megjelenni a szavazóhelyiségben az országgyűlési választáson. A korábbi választásokon benyújtott mozgóurna-kérelmek a mostani voksolásra nem vonatkoznak, a választóknak újra kell kérniük, ha ismét mozgóurnával szeretnének szavazni.
Makro / Külgazdaság Bárki is nyer vasárnap, gyorsan el kell kerülnie az újabb uniós eljárást
Privátbankár.hu | 2026. április 10. 17:22
Fontos határidő érkezik a választások után: májustól már nem csak a jogállamisági eljárás, hanem a túlzottdeficit-eljárás oldaláról is fenyegetheti Magyarországot az uniós fejlesztési források teljes blokkolása. Bármelyik politikai erő is kerüljön hatalomra, az új kormánynak szembe kell néznie a választási osztogatás költségvetési következményeivel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG