4p
Komoly, szerkezeti változásokat is bejelenthet a kormány ősszel a gazdaságpolitika átalakítása kapcsán - jelentette be Varga Mihály egy konferencián. Az államháztartás kiadási oldalát 45 százalékra csökkentenék, ám emellett Varga szerint ősszel olyan szerkezeti reformok jönnek, amely több pénzt hagyna a cégeknél.

Kedvező keretek között zajlik a költségvetés tervezése, hiszen párhuzamosan zajlik a 2014-20-as uniós költségvetési ciklus pályázatainak előkészítése is  - mondta el Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Napi Gazdaság vállalkozói konferenciáján. A stabil és tartós növekedés eléréséhez ugyanakkor még további lépések szükségesek - húzta alá a miniszter.

Lesz még egy pénztárgép-boom

A feketegazdasággal kapcsolatban az elmúlt években azzal legalább el tudtunk érni eredményeket, hogy szűkült a feketegazdaság. Egy felmérés szerint hazánkban 22,1 százalékos fertőzöttséggel bír - a felmérés szerint csak a balti országok előznek meg bennünket. Már 170 ezer online pénztárgép van bekötve a rendszerbe, s bár most már csak online pénztárgép üzemelhet, ám a szezonális árusok miatt az év vége előtt lesz még egy új bekötési boom a miniszter szerint.

Foglalkoztatáspolitika - járulékkedvezménnyel

A foglalkoztatásban komoly az elmaradásunk még akkor is, ha immár 4,1 millióan dolgoznak nálunk - a hasonló méretű országokban ennél magasabb a foglalkoztatás - Csehországban 4,9 millióan dolgoznak. A munkahely-teremtést és -megtartást egyértelműen járulékkedvezményekkel lehet támogatni. A közfoglalkoztatás csak átmeneti megoldás - hangsúlyozta Varga Mihály. Az időbeli és kereseti korlátok felállítása azzal függ össze, hogy az érintetteket arra kényszerítsék, hogy folyamatosan figyeljék a munkaerőpiaci keresletet is - a miniszter szerint az érintettek 80 százaléka tud újra elhelyezkedni.

Ki kell pótolni a külföldi bankok visszavonulása okozta űrt

A bankrendszerrel kapcsolatban Varga Mihály elmondta: a külföldi tulajdonú bankok 2008 óta folyamatosan leépítik hazai hitelállományukat. Ezzel szemben a hazai nagybank (OTP), a hazai kisbankok és takarékszövetkezetek kismértékben tudták növelni hitelkihelyezéseiket. A hitelezés elmaradását állami intézmények - MFB, Eximbank - és az MNB révén ideiglenesen lehet erősíteni, de fontos lenne, ha a kereskedelmi bankok visszavennék itt a kezdeményezést.

Az önkormányzatok adósságátvállalásával kapcsolatban Varga Mihály elmondta, az egyik oldalon korlátozták azt, hogy csak fejlesztésekre vehessenek fel hitelt, míg az adósság-kezelés olcsóbbá vált a központi átvétellel. A rossz kondíciókkal bíró hitelek jelentős részét az állam már előretörlesztette. Az adósságtól megszabadított helyhatóságoktól olyan fejlesztéseket várnak el, amely mind munkahely-teremtést, mind a hazai kkv-k erőteljesebb bevonását lehetővé teszik.

A demográfia is kihívásokat okoz: munkaerőpiaci, jövedelmi és a későbbiekben egészségügyi problémákat vet fel. A kormány adó- és járulékkedvezményekkel továbbra is segíteni fogja a gyermekvállalást, a cél az, hogy az egy családra jutó  1,6-os születési mutatót elérjük a jelenlegi 1,3-as szintről. Az egyik jó példaként a Babakötvényt nevezte Varga Mihály, aki szerint ma már minden második szülő elkezdni a megtakarítást.

Kormányzati prioritások

A prioritások szerint a kormányzati cél egyértelmű: fenntartható növekedés ütemét növelni kell. Az államháztartási deficit 3 százalékon tartása és az államadósság szintjének folyamatos, de rugalmas csökkentése továbbra is kiemelkedően fontos már csak azért is, mert így elérhető a hitelminősítésünk javítása. Az áht kiadási oldalát 45 százalékra csökkentenék, ám emellett Varga szerint ősszel olyan szerkezeti reformok jönnek, amely több pénzt hagyna a cégeknél. A foglalkoztatás erősítése továbbra is fontos - itt továbbra is komoly hangsúly lesz a közmunkások téli hatékonyabb képzésén.

A beruházási rátát a kormány 20 százalék fölé szeretné emelné - nemcsak külső, de belső források ide allokálása is fontos. Az uniós támogatások 16 százaléka jutott az előző ciklusban gazdaságfejlesztésre, most 60 százalék a cél. A gazdaságfejlesztési célokon belül 450 milliárd forint jut közvetlenül a kkv-k fejlesztéseire, 500 milliárd az innovációs fejlesztések forrása. A tervek szerint 700 milliárd támogatják majd a kedvezményes tőke- hitel- és garanciaprogramokat - ezek döntő része visszatérítendő támogatás lesz - összhangban az uniós elvárásokkal. Az NGM tervei szerint 500 milliárdot munkahelyteremtési támogatásokra költenek majd.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Továbbra is óriási Magyar Péterék fölénye
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 15:33
Megérkeztek az Europion legfrissebb számai.
Makro / Külgazdaság Tempót válthat a magyar gazdaság, de ehhez fegyelmezett költségvetés is kell
Sipos Ildikó | 2026. június 9. 15:11
Fegyelmezett költségvetésre és termelékenységi fordulatra van szükség a magyar gazdaság növekedéséhez, hangzott el a K&H keddi sajtóeseményén.      
Makro / Külgazdaság Itt a magyarázat a kormány lépésére – ezért nyúlhattak bele a védett árak rendszerébe
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 14:13
A hétfő esti Magyar Közlönyből derült ki, hogy a kormány megemelte a stratégiai üzemanyagkészletekből felszabadított benzin és gázolaj értékesítési árát.
Makro / Külgazdaság A Wallis Csoport árbevétele rekordszintre nőtt
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 12:54
A 18 országban jelen lévő vállalatcsoport rekordárbevétele elsősorban a nemzetközi piacokon elért növekedésnek köszönhető.
Makro / Külgazdaság Ennél nagyobb jelzés nem is kell a Magyar Nemzeti Banknak?
Imre Lőrinc | 2026. június 9. 12:48
Májusban óriási meglepetésre a várt enyhe gyorsulás helyett 1,8 százalékra lassult az éves alapú áremelkedési ütem Magyarországon. Az elemzők szerint a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a csökkenő inflációt, az erős forintot és a valószínűleg csak fokozatosan kivezetendő árstopokat látva február után júniusban is mérsékelheti az alapkamatot.
Makro / Külgazdaság Kiderült, mire lehet számítani a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 10:53
A védett ár természetesen még marad.
Makro / Külgazdaság Jó hírrel indul a nap: csökkent az infláció
Privátbankár.hu | 2026. június 9. 08:30
Májusban a fogyasztói árak átlagosan 1,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi értéket, havi szinten pedig stagnáltak – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Makro / Külgazdaság Csúcsot döntött a magyar villamosenergia-piac
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 20:00
A hazai villamosenergia-termelés nagyjából 52 százalékát adták májusban a megújuló energiát használó erőművek – számol be róla G7.
Makro / Külgazdaság Elkerültük a bóvlit, de a neheze még csak most jön
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 16:15
Az idei első, Magyarország szuverén államadósság-besorolását érintő hitelminősítői kör leminősítés nélkül lezárult. A GKI Gazdaságkutató Zrt. elemzése szerint a leminősítés elkerülése valójában időnyerést jelent. A GKI azt vizsgálta meg, hogy a következő 3-4 hónapban mit kell a kormánynak teljesítenie ahhoz, hogy a november végi, december eleji minősítői kör se hozzon rossz hírt.
Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG