Görögország pénzügy problémái nemhogy csökkennének, a helyzet egyre rosszabb, ami azt valószínűsíti, hogy Athénnak újabb - egy harmadik - mentőcsomagért kell folyamodnia a nemzetközi hitelezőkhöz, az IMF szerint az ország helyzete egyenesen kritikus.
A második mentőcsomaggal is baj van
Az IMF és az Európai Bizottság 2010 óta két külön csomagban összesen 240 milliárd eurónyi keretet szavaztak meg Görögországnak (összehasonlításképp: a görög államdósság jelenleg 303,5 milliárd euró, a GDP 132%-a), a második mentőcsomagból azonban még Athén nem tudta lehívni a soron következő részletet.
Görögország hitelezői - az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap - a további hitelfolyósítás fejében azt várják a görög kormánytól, hogy fogadjon el egy 11,6 milliárd eurós pótlólagos megtakarítási csomagot, amelyet a következő két évben vezetnének be. A görög pénzügyminisztérium múlt héten válaszul egy 17 milliárdos spórolási tervvel állt elő, amely azonban a trojka képviselői szerint több ponton aggályos.
125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?
Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!
Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.
LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!
Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá
havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is,
a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk!
Legyen Ön is előfizetőnk!
-
Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
9 perce
-
Leváltották Ókovács Szilvesztert a Magyar Állami Operaház éléről
25 perce
-
70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
36 perce
-
Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
körülbelül 1 órája
-
Leváltották az állami meddőségi centrum ügyvezetőjét
körülbelül 1 órája
-
Lehangoló képet nyújt eddig a magyar tőzsde
körülbelül 1 órája
-
Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
2 órája
- Mennyit drágultak a a Lidl, a Penny és az Aldi üzletei?
- Elutasították a Fidesz és a Mi Hazánk jelöltjét a közmédia új testületébe
- Radó Péter oktatáskutató: Az új költségvetés ellenére marad az eddigi beteg rendszer
- Ezermilliárdos fejlesztés jöhet egy fontos területen
- Megrohanták az ingatlanpiacot a vevők az Otthon Start utolsó napjaiban
- Újabb iráni légicsapások lehetőségéről egyeztetett Trump és Netanjahu
- Közel a megállapodás az Egyesült Államok és Kanada között
- Eldurvult a helyzet az éjjel Lengyelországban: elfoglalták az alkotmánybíróságot 2026. október 31. 13:47
- Terrortámadás Belgrádban, teljes a készültség 2026. október 28. 08:44
- Prágában dobta be a nagy tervet Magyar Péter 2026. október 29. 15:51
- Rendhagyó módon utazik Prágába Magyar Péter 2026. október 29. 06:46
- Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk 2026. október 14. 20:10
- Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után 2026. október 23. 19:01
- Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is 2026. október 15. 08:11
- Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz 2026. október 26. 12:46
Mit láthatnak a befektetők? Kitört az optimizmus egy nappal az amerikai félidős választások előtt
Miközben szakadnak az olajárak.
Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Sonnevend Pált titkos szavazással választotta meg a testület.
-
Tizenkét év után ugyanannyiért árulja luxusvilláját a Minecraft milliárdosa2026. november 1. 18:15 -
31 millió dollárért vett manhattani penthouse-t a divatmilliárdos2026. november 1. 10:12 -
Veres Tibor érdekeltsége újabb nagy dobásra készül Lengyelországban2026. november 1. 10:03 -
Halloween, Black Friday, karácsony – egész éves vásárlási lázban a világ2026. október 31. 21:01 -
Vagyonadó: Svédország inkább lemondott a milliárdokról, csak ne meneküljön el a tőke2026. október 31. 18:21
További hírek >
-
70,7 millió eurós tőkeígérvénnyel indulhat az O3 Partners megújulóenergia-infrastruktúra alapja
15:34
-
Újra teljes gőzzel termel a paksi atomerőmű egyik blokkja
15:09
-
Három évtizede alig volt példa ekkora hiánycsökkentésre
14:11
-
Már havi 170 ezer autót ad el külföldön a BYD
12:34
-
A Velencei-tó vízállása megmutatja, mekkora bajban van Magyarország
12:17
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
-
Robert Ficóék meglépték, amire a Magyar-kormánytól is várunk
2026. október 14. 20:10
-
Így alakult az euró árfolyama Ursula von der Leyen budapesti beszéde után
2026. október 23. 19:01
-
Magyar Péter döntött: hozzányúlhatnak Orbán Viktorék 150 milliárdos tőkeprogramjához is
2026. október 15. 08:11
-
Trump egyértelműen üzent a magyar kormánynak? Orbán Anita nem akárkivel ülhet asztalhoz
2026. október 26. 12:46
-
Jön a nyugdíjas SZÉP-kártya, újra szja-t fizethetnek a magas keresetű anyák
2026. október 20. 13:32
-
Ennyit drágult a bevásárlás a Lidl, a Penny és az Aldi üzleteiben
2026. november 2. 05:44
-
Dráma a Velencei-tónál
2026. november 2. 08:48
-
Ki lesz az új izraeli kormányfő?
2026. november 1. 16:22
-
Ezen a listán is Románia mögé csúsztunk, innen lesz szép nyerni
2026. november 1. 17:28
-
Kiderült: a pilóták közel negyede úgy repül, hogy túl fáradt
2026. november 1. 16:58

