1p
24 907 pénztártag gondolta meg magát tavaly január óta, ők most úgy döntöttek, mégis az állami nyugdíjrendszert választják. Az előzetesen várthoz képest mindenképp meglepetés, hogy a tagok negyede végül visszalépett a tb-be.

Meglepően sokan, a közel 100 ezres tagság negyede hagyta ott március végén a magánnyugdíjpénztárát - derül ki a Stabilitás Pénztárszövetség ma publikált, végleges adataiból.

* Végelszámolással megszűnnek, a nem átlépő tagok új pénztárat választottak maguknak.

A visszalépők május 31-ei állapot szerint jutnak hozzá reálhozamukhoz és tagdíj-kiegészítésükhöz, ráadásul adómentesen. A május végi határidő alapján számolnak el a kasszák a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alappal is, a tagok eddig felhalmozott vagyonának jóváírásáról. Ez azt jelenti, hogy a költségvetés idén is újabb nyugdíj-milliárdokkal gazdagodhat.

Számszerűen legtöbben a végelszámolással megszűnő Aegon pénztárából léptek át az állami rendszerbe, arányaiban legtöbben a szintén megszűnő Erste magánnyugdíjpénztár tagjai léptek át, a tagság több mint 38%-a. Utóbbi nem érte el a fennmaradáshoz szükséges 2000 fős taglétszámot, ami minden kasszának sikerült.

80 ezer alá esett a tagok száma

A megmaradók közül arányaiban és számszerűleg is az OTP-t hagyták el a legtöbben, 4800 átlépő a második legnagyobb tagsággal rendelkező pénztárnál azt jelenti, hogy a tagok 26,85%-át "győzte meg" az állam magának.
A maradó pénztárak közül legkevesebben a Budapest Magánnyugdíjpénztárat hagyták el, összesen csak 431-en.



Márciusban két pénztár jelentette be, hogy végelszámolással végleg megszűnik, tőlük összesen 7689-en léptek át az állami rendszerbe, 13 009 tag viszont új kassza után nézett.

Egyelőre az Axa, az Aranykor, a Dimenziós és az MKB nem döntött még arról, hogy a piacon marad-e, míg másik öt pénztár, az OTP, az ING, az Allianz a Budapest és a Pannónia nem szűnik meg.

Március végéig összesen 99 513 magánnyugdíjpénztári tag volt, számuk 74 606-ra apadt, jelenleg 9  magánnyugdíjpénztár osztozik ezen a tagságon. Szinte biztos, hogy többen bedobják a törülközőt vagy összeolvadnak más kasszákkal, erre eddig is volt már példa.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Repülőrajtot vettek a nyugdíjpénztárak a választási eufóriában
Herman Bernadett | 2026. április 27. 15:19
Márciusig alig szedtek valamit magukra a nyugdíjalapok, áprilisban aztán eljött a repülőrajt. 
Személyes pénzügyek Ezért érdemes inkább a kamatot nézni az Otthon Startnál, mint az ajándékpénzt
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 08:42
Több mint egymillió forint megtakarítással jár egy átlagos Otthon Start hitelnél a maximális, 3 százalékos kamathoz képest adott 0,2 százalékpontnyi kedvezmény: tehát az alacsonyabb árral hosszabb távon jóval nagyobb előnyhöz juthatnak az ügyfelek, mint a kölcsön mellé adott egyszeri jóváírásokkal és egyéb engedményekkel.
Személyes pénzügyek Pénzügyi jelek és szimbólumok, amelyeket minden magyar befektetőnek ismernie kellene
Márkázott tartalom | 2026. április 24. 18:01
A pénzügyi írástudás — amit hazánkban egyre fontosabbnak tartanak, hiszen a Privátbankár.hu szervezése alatt évek óta fut a Pénzügyi Junior Klasszis diákverseny — nem csupán a kamatos kamat vagy a hozam fogalmának ismeretét jelenti. Ide tartozik a pénzügyi szimbólumrendszer megértése is: azok a jelek, betűrövidítések és grafikus elemek, amelyek nap mint nap jelen vannak a tőzsdei grafikonokon, az ISIN-kódokon, a kötvénydokumentációban és a banki kimutatásokon. Aki ezeket nem ismeri, olyan, mintha egy szöveget próbálna megérteni anélkül, hogy az írásjeleket ismerné. 
Személyes pénzügyek A bizalmi vagyonkezelést vagy a vagyonkezelő alapítványt választják a hazai gazdagok?
Csabai Károly | 2026. április 24. 10:11
Ha biztonságban szeretnék tudni a vagyonukat, saját maguk, vagy a családtagjaik számára, akkor két konstrukció jöhet szóba: bizalmi vagyonkezelés vagy vagyonkezelő alapítványok. Szakértő segítségével adunk fogódzókat a választáshoz.
Személyes pénzügyek Megvan a húsz legjobb pénzügyes gimnáziumi csapat
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:26
A több száz benevezett csapatból a verseny végére 20 maradt állva: kialakult a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny országos döntőjének mezőnye. Május 13-án kiderül, ki viheti el a pálmát és az értékes nyereményeket.
Személyes pénzügyek Újabb 24 gimnazista került az elitbe a milliós összdíjazású versenyen
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 12:49
Mire kell figyelni a 0 százalékos THM-mel meghirdetett áruhitelek esetében? Hogyan lehet kiválasztani a számunkra legkedvezőbb bankszámlát? Ilyen kérdések is szóba kerültek a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi tudatossági verseny második fordulójának második versenynapján.
Személyes pénzügyek Szórják a bankok a kedvezményeket
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 08:32
A vállalkozóknak szánt csomagoknál is. Érdemes figyelni a részletekre.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 tavasz – 2. forduló 3. nap
Privátbankár.hu | 2026. április 22. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Pest és Tolna, Fejér, Heves, Somogy és Vas vármegyei valamint budapesti csapatoknak!
Személyes pénzügyek Pénztárcája bánhatja: a nyugdíjaknál zsebre megy ez az eltérés
Privátbankár.hu | 2026. április 20. 07:33
Sokakat érint, sőt sokat számít a nyugdíjak rendszerének ez az eltérése.
Személyes pénzügyek Vigyázzon, a NAV nem felejt: fontos határidő közeleg!
Privátbankár.hu | 2026. április 13. 12:44
A héten ezt a tételt bizony minden érintettnek meg kell fizetnie.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG