6p
A bankokat nemrég milliárdos bírsággal sújtotta a jegybank egyrészt mulasztásaik miatt, másrészt a 0 forintos akciók visszavonásáért, amit sok esetben új díjak jogszabályellenes bevezetéseként értékelt a felügyelet. De vajon van-e díja annak, ami 0 forintba kerül? Mit mond erről az MTA Nyelvtudományi Intézete? Van olyan bank, amelyik kész perelni.

Az államnak és a független intézményeknek is mindenekelőtt a polgárok érdekeit kell néznie, és rá kell bírnia a piaci szereplőket arra, hogy csak a tisztességes profitot akarják megkeresni, és tartsák be a jogszabályokat - hangsúlyozta nemrég Navracsics Tibor a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorának adott interjújában. A miniszterelnök-helyettes annak kapcsán mondta mindezt, hogy a Magyar Nemzeti Bank március 13-án közel 1,2 milliárd forintnyi bírságot szabott ki 35 hitelintézetre, s egyben kötelezte őket arra, hogy a felügyeleti megítélés szerint az ügyfelekre jogtalanul kiszabott összegeket április 30-ig fizessék vissza az ügyfeleknek.

Miután a határozat végrehajtását semmiféle bírósági fellebbezés nem akaszthatja meg – csak abban az esetben lehetne eltekinteni ettől, ha az MNB visszavonná vagy felfüggesztené az érintett határozatait -, ezért a bankok elkezdték a díjvisszatérítések előkészítését. A felügyeleti bírságok és a visszatérítési kötelezettség előírása egyrészt olyan, a bankoknak objektív okból felróható jogszabálysértések nyomán történt, mint az ügyfelek tájékoztatására előírt 60 napos határidő be nem tartása, illetve amiatt, hogy az érintett hitelintézet elmulasztotta az ügyfél figyelmét felhívni arra, hogy díjmentesen felmondhatják szerződésüket, amennyiben nem értenek egyet a díjemeléssel.

Van-e díja annak, ami 0 forintba kerül?

Emellett – miként arról az azenpenzem.hu írt – számos bank megkezdte a felügyelet által problémásnak ítélt kondíciók módosítását. Sok esetben a hitelintézetek – miközben továbbra is vitatják a felügyeleti intézkedések jogszerűségét - még azon díjtételek esetében is visszavonulót fújtak, amelyek esetében az MNB jogelődjének, a PSZÁF-nak – korábbi cikkünkben már közölt – ajánlása alapján eddig joggal hihették, hogy helyesen járnak el. Ezek pedig a korábban, akciósan 0 forintos díjszint mellett meghirdetett kondíciók voltak.

Ezekkel kapcsolatban az MNB – miközben a Hanwha Banknak adott ajánlás más értelmezést adott - a jelenlegi vizsgálatban úgy foglalt állást, „hogy a 0 forintos díj nem díj”. Emiatt a bank ezt a díjtételt a felügyelet szerint csak akkor alkalmazhatja, ha az eredeti szerződésben előre jelezte, hogy az akció csak időleges, s annak lezárása mikorra várható, és hogy a 0 forintos díj megszüntetése mekkora díjemelkedést jelent majd a számlatulajdonosnak. Ha nem így tesz, a 0 forintos díj emelésével új díjat vezet be a piacra, ami jogszabályellenes.

Egy kis nyelvtan

Az MNB számos, az ügyben most meghozott határozatában az adott jogszabályi pont „nyelvtani”, „logikai” értelmezése alapján von le következtetéseket. A Privátbankár hasonló értelmezést kért a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvtudományi Intézetének nyelvi tanácsadó szolgálatától. A tőlük kapott – hangsúlyozottan nyelvi tanácsadó jellegű, esetleges jogi folyamatban szakvéleményként fel nem használható - vélemény szerint bár a Magyar Értelmező kéziszótárban is jelzett módon a 0 (nulla) jelentése „semmi”, „zérus”, „valaminek a teljes hiánya”, s eképp ha egy adott szolgáltatás díja 0 forint, akkor az a szolgáltatás díj nélküli, ingyenes, ám ez nem jelentheti azt, hogy az adott díjtétel nincs, nem létezik. Maga a díjtétel létezik, hiszen jelen van a táblázatban is - csupán a fizetendő összeg 0 forint – szól a megkeresésünkre adott nyelvészi válasz.

Amíg az erre vonatkozó körülmények fennállnak, addig nulla a fizetendő díj, addig nem kell fizetni díjat. Ha más összeget jelölnek meg, a nullához képest többet, nagyobbat, akkor emelték a díjat, módosították a díjszabást, a díjtételt – a felügyelet ugyanakkor azt nem tiltotta meg eddig, hogy meglévő díjakat – ha megokolható és nem ütközik jogszabályi akadályba – bármely pénzügyi szolgáltató megemeljen. Ha ezt nem engedné az MNB, akkor kvázi árhatóságként lépne fel, hiszen ebben a tekintetben mindegy, hogy az adott díjtétel – pl. a számlavezetési díj – mértékeként 0 vagy 150 forint szerepel-e.

Mi van akkor, ha az adó 0%?

És ha nem 0 forint, hanem "díjtalan"?

Érdekesebb a kérdés akkor, ha az adott hitelintézet a kondíciós listában nem 0 forintos díjat tüntetett fel, hanem az adott szolgáltatás mellé a „díjmentes” szót illesztette. Bár az MTA Nyelvtudományi Intézetétől kapott anyag szerint a „díjmentes” jelentése, értelmezése ugyancsak „díjtól mentes”, „nincs díja”, „díjtalan”, „díj nélküli”, de itt a jogi szakértők egy része szerint is lehet úgy értelmezni a kondíciós listát, hogy a bank az adott díjtétel kapcsán lemondott annak költségeinek érvényesítéséről.

Arra, hogy a 0 forintos díjtétel külön díjat jelent-e akár a pénzügyi tárgyú adótörvények is kellő cáfolatot adhatnak. Bár a pénzintézeti szolgátatások után nem lehet általános forgalmi adót felszámítani, ám itt az adómérték nem 0 százalék, hanem a szolgáltatás „tárgyi adómentes”.

Ugyanakkor évtizedes múltra tekint vissza a kamatadó, ám annak mértéke 2006. szeptember elsejéig 0 százalék volt, ezt a szintet emelte meg a kormány – brüsszeli nyomásra – 20 százalékra (jelenleg 16 százalék). Itt tehát élő díjtételként volt minősítve a 0 százalékos díj.

Hányan mennek perre?

Arról még nincs hír, hogy hány bank indít végül pert az ominózus jegybanki bírsághatározat ellen – erre még van idejük -, ám a Magyar Nemzet értesülései szerint a hitelintézetek – miközben többségük vitatja a jegybanki büntetés jogosságát - nem akarnak pereskedni, inkább a Bankszövetséggel karöltve tárgyalnának a jegybank szakértőivel. A Napi Gazdaság viszont ma azt írta: még nem született végleges döntés, de a Raiffeisen Bank felkészült arra, hogy bírósági úton támadja meg a jogszabálysértő díjemelésekért kiszabott jegybanki büntetést.

35-ből 35-en elhasaltak

A felügyeleti jogkört ellátó MNB-nek természetesen joga van ahhoz, hogy korábbi álláspontját megváltoztassa egyes kérdésekben, akár a 0 forintos díjakkal kapcsolatban is, ám az erről szóló tájékoztatásnak nem bírság formájában kellene megvalósulnia. A felügyelet ajánlásban fogalmazhatja meg a felügyelt intézményektől elvárt piaci viselkedésformákat, ám ezek átültetésére ésszerű határidőt érdemes adni, mielőtt lecsap az ostor. Mindenesetre elgondolkodtató, hogy a 35 vizsgált intézményből 35 esetében visszaélést mutatott ki a jegybank.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tízezer milliárd forint felett van az Erste által kezelt ügyfélvagyon
Privátbankár.hu | 2025. november 12. 12:53
A működéssel kapcsolatos kiadások 11 százalékkal emelkedtek.
Pénzügyi szektor A Magyar Bankszövetség nem hagyta szó nélkül a tervezett adóemelést
Privátbankár.hu | 2025. november 11. 16:31
A szervezet szerint a banki extra terhek emelése a teljes magyar gazdaságot sújtja, tovább fékezi a magyar gazdaság növekedését és rontja hazánk megítélését.
Pénzügyi szektor Elméletből jeles: így felelnek a magyarországi cégek fenntarthatóságból
Imre Lőrinc | 2025. november 10. 10:12
Évek óta stagnál a magyarországi cégek fenntarthatósággal kapcsolatos tevékenységét mérő mutató. Bár a fő index egy nagyon szűk sávban mozog, az egyes alpontokra adott válaszok, és leginkább a nagy- és kisebb vállalatok hozzáállásában bekövetkezett változások igencsak figyelemre méltók. A K&H fenntarthatósági index részleteit a lapcsoportunk, a Klasszis Média által szervezett Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia keretében ismerhettük meg.
Pénzügyi szektor Tanulságos volt a spanyol áramszünet: a bankoknak is fel kell készülniük a jövőben az ilyen eseményekre
Herman Bernadett | 2025. november 9. 14:41
Leálltak az ATM-ek és a bankkártyás fizetés a tavaszi spanyol és francia áramszünet idején. A jövőben lehetnek még hasonló krízisek, de a bankoktól elvárják, hogy ilyenkor is üzembiztosan működjenek. 
Pénzügyi szektor Néhány milliárdot ma is adtak valakik az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. november 5. 12:05
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet szerdai aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor A kenyai tragédia után: magánrepülős balesetre is fizet a biztosító?
Imre Lőrinc | 2025. október 31. 14:49
A rövid válasz igen, ugyanakkor alaposan át kell nézni, hogy mit is tartalmaz az adott szerződés. A lapunk által megkérdezett biztosítási szakértő elmondta, hogy egyre tudatosabbak a magyar utazók, napi néhány százforintos pluszköltséggel pedig jelentősen javíthatjuk az utasbiztosítás fedezetének tartalmát.
Pénzügyi szektor A bankok ellenzik az ingyenes készpénzfelvételi limit emelését
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 12:06
A Magyar Bankszövetség határozottan ellenzi az ingyenes ATM készpénzfelvételi limit emelését, mivel lényegesen több kárt okoz a társadalomnak és a gazdaságnak, mint amennyi hasznot hoz az államnak.
Pénzügyi szektor Igazán jól teljesített az október végén lejárt OTP Megatrend II. Hozamvédett Zártvégű Alap
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 11:29
Jó befektetésnek bizonyult az alap, amely azokra a cégekre tett, amelyek a mesterséges intelligenciák fejlesztéséhez és alkalmazásához kínálnak hardver és szoftver megoldásokat.
Pénzügyi szektor Az Erste Csoport tovább növelte ügyfélállományát
Privátbankár.hu | 2025. október 31. 07:53
Ismét javították a 2025-ös pénzügyi kilátásokat.
Pénzügyi szektor Győzött a mesterséges intelligencia: közel ezer banki dolgozót készülnek lapátra tenni Hollandiában
Privátbankár.hu | 2025. október 28. 19:12
Az ING Bank akár 950 munkahelyet is megszüntethet Hollandiában a jövő év végéig, részben azért, mert bizonyos munkaköröket mesterséges intelligencia (MI) válthat fel – derül ki a bank előrejelzéséből, amelyet a holland munkaügyi hivatalhoz (UWV) nyújtottak be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG