1p
A kormány elfogadta a takarékszövetkezeti rendszer stratégiai átalakításáról szóló koncepciót, az újjászervezésre 100 milliárd forintot biztosítanak, amit a fejlesztési miniszternek kell előteremtenie állami vagyon értékesítése (azaz privatizáció) útján.

Átalakítják a szövetkezeti rendszert - 100 milliárdért kell eladni állami vagyont

Giró-Szász András kormányszóvivő az MTI-nek elmondta: a kormány hétfői ülésén meghallgatta és megtárgyalta a takarékszövetkezeti rendszer működéséről szóló beszámolót. Elfogadta a stratégiai átalakításról szóló koncepciót, és felkérte a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy Vojnits Tamás kormánybiztossal együttműködve minél előbb terjessze azt az Országgyűlés elé.

Mit csinál a pénzügyi kormánybiztos?

A kormánybiztos felel egyebek mellett a hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati stratégia kialakításáért, előkészíti - és a kormány részére elfogadásra benyújtja - a stratégia megvalósítását célzó projekttervet és a részleteiben kidolgozott megvalósítási tervet, valamint összehangolja a stratégia végrehajtásában érintett államigazgatási és felügyeleti szervek tevékenységét.

Ezzel kapcsolatban a kormány döntött arról, hogy 100 milliárd forintot biztosít a takarékszövetkezeti rendszer újjászervezéséhez, és megbízta a fejlesztési minisztert, hogy az állami vagyon értékesítése terhére biztosítsa az összeget - tette hozzá a szóvivő az MTI kérdésére.

Mire készülnek?

A kormány több alkalommal közölte: szándékában áll a Magyarországról távozó külföldi bankok helyébe lépve növelni a bankrendszerben a magyar tulajdon arányát. Orbán Viktor miniszterelnök még tavaly  tavasszal egy rádióinterjúban elmondta, hogy a takarékszövetkezeti szektor megerősítésének első lépése a Takarékbankban való kisebbségi állami szerepvállalás. Az MFB 2012 végén vette át a DZ Bank 38,46 százalékos tulajdonrészét a Takarékbankban.

A Takarékszövetkezeti Integráció és az MFB szindikátusi szerződésben rögzítette, hogy az üzleti stratégiával és a társaság jövőjével kapcsolatos részvényesi kérdésekben döntéseiket konszenzusos alapon hozzák majd meg, ugyanakkor a takarékok kiállnak többségi tulajdonuk megtartása mellett.

A TakarékBank megvásárlását Baranyay László, az MFB elnök-vezérigazgató egy nagyobb pénzügyi intézményrendszerbeli elképzelés részének nevezte még a tranzakció előtt.

"A közös tulajdonlás révén egy szorosabb kapcsolat jön létre, többször lehet találkozni, konzultálni, a bank stratégiáját közösen tudjuk elfogadni. Nyilván a bank eddig is kettős funkcióban működött: egyrészről szövetkezeti csúcsbank, másrészről kereskedelmi bank. A takarékok érdeke, hogy a csúcsbanki szerep továbbra is megkérdőjelezhetetlenül első számú legyen, az MFB pedig nyilván a kereskedelmi banki funkciókat forszírozza. Ebben az egészséges egyensúlyt kell elérnünk" - mondta Éliás Csaba, a Takarékbank felügyelőbizottságának elnöke az állami tulajdonszerzés után a Privátbankárnak adott interjúban. (Éliás Csaba azóta távozott az fb éléről.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG