Nyoma sincs az állami hátszélnek? Ez a különbség bank és takarékszövetkezet között - interjú

Az MFB a napokban vette át a DZ Bank 38,46 százalékos tulajdonrészét a Takarékbankban. Mit kezd most az állam a frissen megszerzett tulajdonrészével?

Így hirtelen, önmagában nem tud hozzákezdeni most semmihez. Egy részvénytársaságról van szó, a jogokat és kötelezettségeket az alapszabály tartalmazza. Az ezen felüli működési kereteket a szindikátusi szerződés szabályozza – többek között a testületek összetételét is ez határozza meg. Jelen pillanatban is folynak az egyeztetések az új szindikátusi szerződésről, november végén megszülethet a végleges verzió, amit minden egyes tulajdonos takarékszövetkezetnek is alá kell írnia. December elején lesz Takarékbank-közgyűlés, akkor lehet tagokat delegálni az igazgatóságba és a felügyelőbizottságba.

Éliás Csaba

A tulajdonrész adásvételét hosszú egyeztetési folyamat előzte meg. Ez alapján mi a célja az államnak a Takarékbankban szerzett részesedéssel?

A kormány részéről a nyilvánosság előtt elhangzott: a gazdaságpolitika erőteljesebb támogatását várják a takarékszövetkezeti rendszertől a hitelpiaci élénkítésen keresztül. Ez kétféleképpen történhet: egyrészt a takarékszövetkezeteket értékesítési csatornaként lehet felhasználni a meglévő MFB-termékek hatékonyabb terjesztéséhez. Másrészt cél a takarékszövetkezeti rendszer dinamizálása egy közös üzleti stratégia keretében.

Milyen plusz eszköz lett most erre, ami korábban ne lett volna meg?

Plusz eszközt nem látok a rendszerben. A közös tulajdonlás révén egy szorosabb kapcsolat jön létre, többször lehet találkozni, konzultálni, a bank stratégiáját közösen tudjuk elfogadni. Nyilván a bank eddig is kettős funkcióban működött: egyrészről szövetkezeti csúcsbank, másrészről kereskedelmi bank. A takarékok érdeke, hogy a csúcsbanki szerep továbbra is megkérdőjelezhetetlenül első számú legyen, az MFB pedig nyilván a kereskedelmi banki funkciókat forszírozza. Ebben az egészséges egyensúlyt kell elérnünk.

Milyen kereskedelmi banki funkciók lehetnek érdekesek az MFB-nek?

Az MFB portfóliójában van számtalan állami cég, amelyek számlavezetése, finanszírozása a kereskedelmi banki rendszerben történik. Eddig nem volt számlavezető egység, most erre itt van a Takarékbank. Konkrét tervek vannak arra, hogy ezen cégek egy részének számlavezetése átkerül a Takarékbankhoz. A finanszírozási megoldások is részben átkerülhetnek a bankhoz illetve a takarékszövetkezetekhez.

Tehát azon kívül, hogy szorosabban együttműködhetnek a szabályozóval, ezt nyerheti a Takarékbank az új résztulajdonossal?

Visszakérdeznék: ki itt a szabályozó?

Az állam.

Igen. Viszont nem egyértelműen az államot tekinthetjük tulajdonostársnak, hanem az MFB-t – márpedig az MFB nem szabályozó, bár nyilván államigazgatási felügyelet alatt áll. Ebben a történetben nem az üzleti rész az aggályos, hiszen azt elég konkrétan meg lehet fogalmazni. Ami számomra szívfájdalom, hogy az állam szabályozói arcával, képviseletével ezidáig nem sikerült hivatalosan tárgyalni. Ez erősen zavarja a viszonyulást az új tulajdonostárshoz, és zavarja a közös stratégiakészítést is.

Annak ellenére, hogy az állam képviselőinek részéről egyértelműen elhangzott, hogy nagy szerepet szánnak a takarékszövetkezeteknek a gazdaság beindításában?

Miniszterelnök úr azt mondta: ha majd a kerítésen belül lesznek, majd elmondják, mi lesz, hogy lesz. Most belül vannak, gondolom, előbb-utóbb megjelenik az a tárgyaló fél, aki a szabályozói szándékokat fogja elénk tárni.

Mi a kiindulási pont? Mekkora a szerepe jelenleg a takarékszövetkezeteknek a gazdaságban?

Ha rövid távon nézem, a takarékszövetkezeti szektor látszólag nagyobb stabilitást mutat, mint a kereskedelmi banki rendszer. Van jövedelmezősége, hatékonysága - a portfólió ugyan romlik, de hol nem? A válság előtti időszakhoz képest a bankok hitelállománya 3 ezer milliárd forinttal csökkent Magyarországon, miközben a takarékok által nyújtott hitelek bővültek. Szokták mondani, hogy senki sem hitelez, csak a takarékok – ezt azért a statisztikai mutatók alátámasztják.

Ennek mi az oka?

A takarékszövetkezetek működési területe hagyományosan a vidéki Magyarország, ahol a mezőgazdaság szerepe erős. Másrészt az ügyfélkörben jelentős szerepe van a kis- és középvállalati rétegnek, ahol kulcstermék a Széchenyi kártya. Mindkét terméktípusban erősek a takarékok.

Ami a számokat illeti: a magyarországi települések egyharmadában a takarékszövetkezet az egyetlen pénzintézeti fiók. Az összes hazai bankfiók 40 százaléka valamelyik takarékszövetkezethez tartozik. Ügyfeleink száma 1,1 millió fő, a  szövetkezeti tagok száma közel 100 ezer.

1370 milliárd forint értékű betétet kezelünk, 740 milliárd forint a hitelállomány. A forintbetéteknél 10 százalék, a lakossági forintbetéteknél 18 százalék a piaci részesedésünk. A teljes hitelállomány 4 százaléka van a takarékszövetkezeteknél. 40 százalékos részesedéssel piacvezetők vagyunk a Széchenyi-kártyával, 20 százalék a részesedésünk a mezőgazdasági hitelezésben, az önkormányzati számlavezetésben, a bankautomaták számában.

És ha nem rövid távon vizsgáljuk a helyzetet?

Messzebbről nézve már nem ilyen kedvező a kép. Látható a növekedés a takarékszövetkezeteknél, de nem olyan nagy, mint ami a teljes szektorra volt jellemző. Értelemszerűen ez annak is köszönhető, hogy a devizahitelezésből nagyrészt kimaradtunk, de ezt azért érdemes mélyebben is megvizsgálni. Takarékszövetkezet és takarékszövetkezet között is nagy különbségek vannak.

Ha a szektorról beszélünk, rendszerint külön említjük a bankokat, és külön a takarékszövetkezeteket – pedig mindkettő pénzintézet. Egyformán hat rájuk a gazdasági környezet, a szabályozás, a terhek? A sajtóinformációk, a közbeszéd szerint a jelenlegi kormányzat alatt a takarékoknak áll a zászló, a takarékok kapják a hátszelet.

Én nem tapasztalom a hátszelet – sőt… Matolcsy miniszter nemrég egy cikkében azt kérdezte, ki fizesse a korábbi hibás és mesterséges eladósítás árát. A válasza az volt: a bankok. Majd azt írta: a bankadó és a végtörlesztés a devizahitelezésen elért korábbi profitok időben megkésett újraelosztása. Tisztelettel kérdezem: miniszter úr itt mire gondol? A takarékszövetkezetek nem vettek részt a devizahitelezésben, nem értek el rajta nyereséget, mégis osztozkodnunk kell az állammal a nemlétező profiton. Hol is van a hátszél?

A takarékszövetkezetek akkor nem bankok?

Ebben a kérdéskörben azt vesszük észre, hogy mindig a rossz oldalon állunk. A szabályozó nem értette meg a takarékszövetkezetek jellegzetességeit. Amikor beavatkozik a piac működésébe, ránk mindig bankként tekint – pedig nem vagyunk azok, mi takarékszövetkezetek vagyunk. Más az alapfeladatunk. Matolcsy György azt is mondta, a bankok nem teljesítik az alapfeladatukat: ez szerinte az lenne, hogy a betéteket a magyar versenyképesség növekedésére, új munkahelyek létrehozására fordítsák, de nem ezt teszik. Itt azonban különbséget kell tennünk.

A bankok feladata, hogy profitot termeljenek tulajdonosaiknak. A takarékszövetkezetek alapfeladata ezzel szemben az, hogy a tulajdonosi kör, a tagság szolgáltatási igényeit kielégítsék – a profitelvárás valahol jóval hátrébb van a sorban. A takarékszövetkezetek pontosan ezt teszik: összegyűjtött betéteiket Magyarországon működő vállalkozásokhoz helyezik ki, ezzel új munkahelyeket hoznak létre, tartanak fenn. Kevés szó esik arról, hogy a foglalkoztatásban is fontos szerepünk van: 7000 fő dolgozik a takarékoknál, jórészt vidéken.

Identitászavarban szenvednek a takarékszövetkezetek?

Ebben lehet némi igazság. Érdemes megnézni a takarékszövetkezetek történetét az 1840-es évektől. Mi hozta őket létre? Az éhínség, ami Nyugat-Európában szedte áldozatait, és a vidéket elhanyagoló bankok miatt virágzó uzsorakölcsön-rendszer elleni védelem. Már ekkor sem az volt a lényeg, hogy profit képződjön: a nyereséget a helyben élők érdekében használták fel szociális, kulturális és egyéb célok támogatására. A falusi, viszonylag alacsony jövedelemmel rendelkező rétegben gyakorlatilag monopóliuma volt a hitelszövetkezeteknek, majd később a takarékoknak.

Az 1990-es, 2000-es években Magyarországon egy erős banki fióknyitási hullám ment végbe, érdekessé vált a hagyományosan takarékszövetkezeti ügyfélkör is. A takarékok azt vették észre, hogy el kell kezdeni versenyezni, megjelent a konkurencia. Szakképzett munkaerőre, modern informatikai megoldásokra, termékfejlesztésre keletkezett igény az ügyfelek és a tulajdonosok részéről. A helyben kiírt kamat már nem az egyetlen elérhető alternatíva a helyi lakosok számára, az internet elterjedésével könnyű megversenyeztetni a feltételeket. A takarékok nem változtak, a körülmények azonban rengeteget – ehhez pedig alkalmazkodni kell. Ezt a takarékszövetkezetek egy része megtette, és univerzális kisbankként tud működni és versenyezni. Egy másik kör azonban lemaradt, nem alkalmazkodott – fejlődési potenciáljuk lényegesen kisebb. Az identitászavart pedig az okozza, hogy bár nem profittermelés az elsődleges cél, ahhoz, hogy talpon tudjanak maradni, versenyezni tudjanak a takarékok, profit kell.

Hogy néz ki, amikor egy pénzintézet nem a profitra hajt?

Mondok egy példát. Péteriben az önkormányzat számlavezető bankot keresett magának, hát megversenyeztette a szolgáltatókat. Több bank is megjelent az ajánlatával, csakhogy a helybéliek szerettek volna maguknak egy ATM-et – ez volt a feltétele a szerződéskötésnek. Egy ekkora településen biztosan nem éri meg bankautomatát telepíteni, üzemeltetni, fenntartani – nem is vállalta egyik bank sem. A takarékszövetkezet természetesen igent mondott – a tulajdonosok ezt várják el, nem a profitot. Ha keressük az alapvető különbségeket a bankok és a takarékok között, akkor ez egy jellemző példa. Az alapvető üzleti filozófia a helyben élők kiszolgálása.

Ha már önkormányzati ügyfelek: van okuk aggódni mostanában?

Van bizony - ha ne adj’ isten itt is osztozkodni akar a kormány a profiton. Ezt egyelőre még nem látjuk – a mi önkormányzati portfóliónk egyébként gyakorlatilag problémamentes.

Több mint 47 milliárd forintos mérlegfőösszeggel jött létre az év elején a Pátria Takarékszövetkezet. Mik az eddigi tapasztalatok az egyesülésről?

Egy egyesülés sosem egyszerű folyamat. Az előkészítés rendkívül alapos volt, ennek is köszönhető hogy technikai szempontból gyakorlatilag zökkenőmentes volt az átállás. Az ügyfelek pozitívan élték meg, hiszen bővültek az elérhető szolgáltatások. A belső folyamatokat illetően az első évet az egység megteremtésére szántuk, hiszen a termékek, szolgáltatások mellett a tudásnak is el kellett jutnia mindenhova, így a rengeteg tanulnivaló miatt ez nehéz időszak volt sok kollégának.

Egy 38 fiókból álló hálózatot nem lehet ugyanúgy működtetni, mint a korábbi kisebb egységeket, így jövőre hozzányúlunk a szervezethez is – eddig három régióban, öt üzleti divízióban működtünk, ehelyett nyolc kisebb egységbe szerveződünk. Ezt nagyban segíti, hogy Gyömrőn egy új irodaházban „összeköltözhetünk”. Van egy ambiciózus, jól képzett fiatal szakemberekből álló szervezetünk, akik képesek stratégiai gondolkodásra, ennek operatív végrehajtására – van kire alapozni. Még be kell gyakorolni, hogy tud ez a sokra hivatott zenekar pontosan, jól együtt játszani.

Ami a számokat illeti: az állományi terveink valószínűleg nem teljesülnek, a betétállomány minimálisan csökken, a hitelállomány a valamivel terv alatt növekszik. Jövedelmezőségi szempontból viszont valószínűleg teljesülnek terveink, az adózás előtti 200 millió forintot tudjuk hozni.

Összességében a helyi ügyféligények mind teljesebb kiszolgálása, a biztos tőke- és likviditási helyzet és a jövedelmező gazdálkodás jellemezte a Pátria első évét. Az alapgondolatunk továbbra is az, hogy helyben lévő, univerzális kisbankként mindenre van megoldásunk.

A Pátria úgynevezett ÖkoTakarékként definiálja magát: a térségi zöldgazdaság és a civil szféra fellendüléséhez, a helyi környezetvédelmi beruházások sikereihez is szeretnének hozzájárulni. Működik a terv? Hogy lehet egy hiteltermék kamata alacsonyabb a jegybanki alaprátánál?

Hát, betétet gyűjteni ebben a programban gyakorlatilag nem lehet, de nem is ez volt a cél. Mi nem pusztán egy új üzleti modell, az ÖkoTakarék mellett tettük le a voksunkat, hanem egyfajta etikus bankolást választottunk. Ez az út annyiban szokatlan, hogy a 21. században jónéhány szereplő – vetélytárs vagy ügyfél – számára ismeretlen, a takarékok számára azonban ez nem újdonság. Etikusnak lenni nem lehetőség, hanem kötelesség – erre jó példát szolgáltatunk.

A takarékszövetkezetek működésének nem csak gazdasági, hanem társadalmi vetülete is van. Sok helyen tartunk fenn olyan egységeket is, ahol ez üzletileg nem lenne indokolt – magyarán veszteséges. Adott esetben a bolt bezárhat, a postát elvihetik, a takarékszövetkezet fiókja azonban nyitva tart. Ez a mi első számú feladatunk, küldetésünk.

Az üzletmodell ezen gondolat mentén fogalmazódott meg. Ezt sok helyen bemutattuk már, nagy érdeklődés is kíséri – azt azonban látjuk, hogy a hitelfelvétel lehetőségével (legyen az mégoly kedvező is) mostanában nem szívesen élnek az ügyfelek. A hitel nem ajándék, azt vissza kell adni – a korábban megszokottnál sokkal óvatosabbak az emberek, ha hitelről van szó. A program elindult, az üzleti modell létezik, most azt szeretnénk, ha minél több emberhez eljutna a híre.

Jól sejtem, hogy ezt az állam egy fillérrel sem támogatja?

Semmivel. Pedig így is lehetne támogatni a gazdaságot: aki jó célokat támogat, hitelez, azonnali, kézzelfogható társadalmi, környezeti haszonnal, az kedvezményeket kaphatna. A program keretében nem csak a saját forrásainkat fordítjuk etikus célra, hanem másokat veszünk rá, hogy ilyen módon fektessenek be. Tesszük ezt egy olyan időszakban, amikor itt a bankadó, jön a tranzakciós adó, amikor a profiton „osztozkodnom kell az állammal.” Az igény már megjelent arra, hogy legyen hazai bank, erősödjön a magyar tulajdon a bankszektorban, csakhogy akkor ezt támogatni is kellene.

Meg kell érteni, hogy a Takarékszövetkezet különleges piaci szereplő, a társadalmi egyesület és az gazdasági vállalkozás sajátos szimbiózisa. Tulajdonosi, önigazgatási, környezetéhez való viszonyaiban egyesületi jegyeket visel, üzemszerű működésében jellemzően gazdasági vállalkozás szabályai szerint szerveződik. Szolgáltatásainkban ma már a takarékok univerzális kisbankként jelennek meg, viszont míg a bankok alapfilozófiája a profittermelés, addig a takarékszövetkezetnek a szövetkezeti tagok felé történő szolgáltatások nyújtása, azok fenntartása az elsődleges.

Mindezek alapján az államnak mint szabályozónak nagyobb érzékenységet kellene tanúsítani a szövetkezeti sajátosságaink iránt, mert a bankokra és a takarékszövetkezetekre ugyanazt a szabályozást eltérő alaprendeltetésük miatt alkalmazni nem lehetne.

Ha már a takarékszövetkezetek felismerték a megújulás szükségességét (az integráció takarékszövetkezetei új  közös stratégián dolgoznak), szerencsés lenne, ha ezt a folyamatot követné szabályozási környezetünk olyan megújulása, ami lehetővé tenné a  több mint 150 éves szövetkezeti értékrend továbbélését. Olyan szabályozás kell, ami a hosszú távú stratégiai szemléletre építő, felelősen gondolkodó és viselkedő szövetkezeti bankmodellt támogatja.