1p
Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség tagszervezetei a köztársasági elnökhöz fordultak

A 105 tagot tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetséggel nem egyeztettek a június 25-én a kormány által az Országgyűlésnek benyújtott, majd június 27-én elfogadott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvényről. Az OTSZ tagszervezetei jogorvoslatért a köztársasági elnökhöz fordultak - írja közleményében az integráció.

Meglepődtek - semmiről sem tudtak?

A legnagyobb takarékszövetkezeti integrációt meglepte a benyújtást követően három napon belül el is fogadott jogszabály, amelyet semmilyen szakmai egyeztetés nem előzött meg a szövetséggel és tagjaival - írják. A szövetség szerint a törvény több pontján súlyosan sérti az Alaptörvény több rendelkezését és a takarékszövetkezeti közösség érdekeit.

Sem az OTSZ, sem a tagok nem ismerték a törvénytervezet szövegét, sőt benyújtásának szándékáról sem tudtak. Erről nem esett szó azon a június 24-i szakmai megbeszélésen sem, amely a stratégia kialakításának folyamatában az első közös egyeztetés volt az OTSZ tagszervezetei és a hazai, illetve szövetkezeti pénzügyi szolgáltatásokkal kapcsolatos kormányzati stratégia kialakításával megbízott kormánybiztos között.

A Jógazda és Soltvadkert nem OTIVA-s volt

Évtizedes problémát oldana meg a kormányVojnits Tamás kormánybiztos korábban a szövetkezeti hitelintézetek legfőbb problémái között említette a betétekhez viszonyítva alacsony hitelállományt, a rossz hitelek magas arányát és az alacsony működési hatékonyságot, hozzátéve, hogy a gyenge intézményvédelem is megerősítésre szorul. A parlamentnek benyújtott törvénycsomag egy-két évtizede megoldatlan problémát kezel, ez teszi indokolttá az intézkedések radikális jellegét - mondta. Részletek >>

Az OTSZ megdöbbenéssel fogadta a törvény szövegében a takarékszövetkezeti szektor gyenge helyzetére, munkatársainak felkészültségére, intézményvédelmére, hosszú távon a további működés veszélyére utaló megállapításait. A Takarékszövetkezeti Integráció, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által elismert és a legmagasabb minősítési kategóriába tartozó intézményvédelmi szervezettel rendelkezik. Az Országos Takarékszövetkezeti Intézményvédelmi Alap (OTIVA) által biztosított hitelintézeteknél az OTIVA 20 éves fennállása alatt soha sem következett be olyan állapot, hogy az Országos Betétbiztosítási Alapnak kellett volna helyt állnia befagyott ügyfélpénzek miatt.

Az elmúlt években történő takarékszövetkezeti problémák (Jógazda, Soltvadkerti Takarékszövetkezet) nem a Takarékszövetkezeti Integráció tagintézményeinél keletkeztek.

Tudnák bővíteni a hitelezést maguktól is

Az integráció megfelelő hitelkereslet esetén jelentős aktivitásra képes, a devizahiteleket kiváltó forinthitelek csaknem harmadát nyújtotta 2012-ben. Fejlett informatikai háttérrel és kártyaelszámolási rendszerrel rendelkezik, amelyet központi bankja a TakarékBank fejleszt és üzemeltet.  Az integráció folyamatosan nyereséges, tőkeellátottsága és likviditása biztosítja az üzletmenetet és az üzleti volumen további bővítését is lehetővé tesz, az ügyfélforgalom kiszolgálása érdekében.

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség továbbra is nyitott a kormánnyal való konzultációra és mindent megtesz annak érdekében, hogy a párbeszéd megkezdődjön és a szövetkezeti integrációról szóló törvény egyaránt szolgálja a magyar nemzet és a takarékszövetkezeti szektor érdekeit - zárja közleményét a szövetség.

Már levélben is megírták Orbán ViktornakDemján Sándor (aki az OTSZ elnöke) elfogadhatatlannak tartja, hogy a Takarékbankban meglévő tulajdoni arányokat egyoldalú beavatkozással megváltoztatják, ezt még a törvényjavaslat elfogadása előtt közölte a miniszterelnökkel. A levelet Demján Sándor mellett az OTSZ elnökségének tagjai és ügyvezetője is aláírták - részletek >>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Szép számokat közölt az Államadósság Kezelő Központ
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 19:31
Az idei évi finanszírozási tervének teljesülése az év első kilenc hónapjában kedvezően alakult, az állam működésének pénzügyi feltételei biztosítottak, az államadósság finanszírozása stabil, az egész évre tervezett forrásbevonás nettó 115 százaléka teljesült – közölte az MTI-vel csütörtökön az Államadósság Kezelő Központ Zrt. (ÁKK).
Pénzügyi szektor Meglepetés a 30 éves jelzáloghiteleknél az Egyesült Államokban
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 16:55
Az Egyesült Államokban emelkedett a 30 éves jelzáloghitelek kamata a szeptember 26-án záródott héten – közölte az amerikai jelzáloghitelező bankok szövetsége (Mortgage Bankers Association of America – MBA) szerdán.
Pénzügyi szektor Ausztriában tovább csökkent az infláció szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 13:47
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedési üteme 4,0 százalék volt szeptemberben, miután augusztusban 4,1 százalékos, tavaly március óta a leggyorsabb emelkedést jegyeztek fel – derült ki az osztrák statisztikai hivatal (Bundesanstalt Statistik Österreich – STAT) szerdán közzétett adataiból.
Pénzügyi szektor Ezt mindenki megérezte: óriási féket nyomott a lakossági hitelpiac
Privátbankár.hu | 2025. október 1. 12:00
Látványos visszaesést hozott az augusztus a lakossági hitelpiacon: lakáshitelekből bő negyedével kevesebbet folyósítottak a bankok júliushoz képest, de visszaesett a személyi kölcsönök iránti kereslet is. 
Pénzügyi szektor Stratégiai szövetséget kötött a Hungarikus Alkusz és a UNIQA
Herman Bernadett | 2025. október 1. 11:00
Kisebbségi tulajdonrészt vásárolt a Hungarikum Biztosítási Alkusz Zrt. leányvállalatában, a HUNBenefit Többes Ügynök Kft.-ben az UNIQA Biztosító. A partnerségre alapozva a biztosítótársaság – digitális transzformációs programja keretében – átszervezi függőügynöki hálózatát, és a jövőben a Hungarikum Alkusz leányvállalatának kötelékében többes ügynökként szolgálja ki ügyfeleit, és gondozza a mintegy 200 000 biztosítási szerződést.
Pénzügyi szektor Milliós összdíjazással indul a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny
Vámosi Ágoston | 2025. szeptember 25. 17:58
Október 16-ig lehet nevezni a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre. A Privátbankár.hu milliós összdíjazás mellett rendezi meg a vetélkedőt, a döntősök a Budapesti Gazdasági Egyetem campusán mérhetik össze tudásukat.
Pénzügyi szektor Rossz hír a Revolut és Wise felhasználóknak: szigorít az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 23. 08:48
Azonnali hatállyal véget vetett az OTP a díjmentes készpénzfelvételnek a külföldi bankok által kibocsátott bankkártyáknál.
Pénzügyi szektor Jobb lett a hangulat az euróövezetben szeptemberben
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 22. 17:29
Az euróövezetben némileg enyhült a borúlátó fogyasztói hangulat szeptemberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) hétfőn közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Saját alapkezelővel erősít a szlovén tőkepiacon az OTP
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 19. 11:40
Egyre hangsúlyosabb a külföldi terjeszkedés az OTP Alapkezelő stratégiájában.
Pénzügyi szektor Két minősített hitel is elérhetővé vált a cégeknek az MBH Banknál
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 18. 16:22
Az MBH Bank az elsők között szerezte meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által meghirdetett Minősített Vállalati Hitel (MVH) minősítéshez szükséges tanúsítványt. Ennek köszönhetően két minősített terméke, az MBH Vízió Beruházási Minősített Vállalati Hitel és az MBH Beruházási Kölcsön Minősített Vállalati Hitel is elérhetővé vált a hazai vállalkozásoknak. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG