Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
1p
Nátrán Roland szerint az árfolyamgát áprilistól életbe lépő új rendszere már a devizahitelesek 97 százalékának kínál könnyítést. A Nemzetgazdasági Minisztérium helyettes államtitkára szerint a program 5 éves futamideje alatt rendeződhet a helyzet, az euró (és ezáltal a forint) árfolyama visszaterelődhet a normális mederbe.

550 ezren az árfolyamgát előtt

Nagyon közel kerültek egymáshoz az álláspontok az IMF-EU és a magyar kormány között. Nátrán Roland a Gazdasági Rádiónak adott interjúban úgy fogalmazott: csak egy felsővezetői döntéstől függ, mikor kezdődnek meg a tárgyalások, ami akár néhány napon belül is megtörténhet. A szakmai kérdésekben, az államháztartás állapotát, a bankrendszert vagy a pénzügyi felügyeletet érintő kérdésekben nagyon közeliek a nemzetközi szervezetek és a magyar kormány céljai - véli Nátrán.

A kormány beterjesztette az árfolyamgátról szóló törvényjavaslatot, amellyel kapcsolatban a Bankszövetség azt a verziót támogatja, amely 20 millió forint hitelértékig teszi lehetővé az árfolyamgát alkalmazását. A kormány által beterjesztett törvényjavaslat összhangban áll a Bankszövetséggel decemberben kötött megállapodással, amin a Fidesz-frakció képviselői javasoltak módosítást. A 30 millió forintos ingatlanérték azonban nagyjából ugyanannyi lakáshitelesnek teszi lehetővé az árfolyamgát igénybevételét, amennyinek a 20 millió forintos hitelérték-korlát: előbbi esetében az adósok 92%-a, utóbbi esetben 97 százaléka tud élni a lehetőséggel, tehát valamelyest még nőtt is a kedvezményezettek köre - mondta a Gazdasági Rádiónak adott interjúban Nátrán Roland.

Az árfolyamgát korábbi rendszerébe 3-4 ezren jelentkeztek be, őket a jogszabály átvezeti az új rendszerbe. Ez alapján csak a tőketörlesztés kamatkülönbözete kerül a gyűjtőszámlára, a kamattörlesztés különbözetét az állam és a bankok közösen vállalják. Potenciálisan 550 ezer fő az érintettek köre.

Az árfolyamgát feltétele, hogy az adós ne legyen 90 napnál nagyobb késedelemben. A konstrukció futamideje 5 év, ennyi idő alatt helyrerázódhatnak a viszonyok - véli Nátrán Roland: a normál gazdasági ciklusok alapján az euró erősödni fog a svájci frankkal szemben, ami a forint/svájci frank árfolyam szempontjából is elsődleges tényező.

Április elsején start

Nátrán Roland,
az NGM helyettes államtitkára

Az árfolyamgátnak ez a konstrukciója nem csak az adósság kitolása - mondta Nátrán Roland. Arról van szó, hogy az extrém árfolyamugrásokat kisimítsák, és így fizetőképesek maradjanak az ügyfelek. A gyűjtőszámlán felhalmozódó összeg ráadásul forintban denominált, és az ugrás az 5 év letelte után is legfeljebb 15%-os lehet. A bankok és a költségvetés fele-fele arányban osztozik a költségeken, ami nagyjából 20-20 milliárd forintot jelent.

A jogszabály várhatóan április 1-jén lép életbe, az ügyfelek azután fordulhatnak a bankokhoz. A konstrukcióba az év végéig lehet jelentkezni. A szerződést követő második törlesztőrészlettől kezdődően lép életbe az új összeg. A közszférában február elsejétől számítják a rögzített árfolyamon történő törlesztést (a közalkalmazottak egyszeri támogatást kapnak, melynek összege a ténylegesen megfizetett törlesztőrészletek és az árfolyamgát alkalmazásával fizetendő törlesztőrészletek különbsége a 2012. február 1. és az első árfolyamgát alapján fizetett törlesztőrészlet időpontja között - a szerk). Az állam a gyermekszámtól függően is segíti a munkavállalóit: a forintalapú gyűjtőszámla kamatára (amely jelenleg 6-7 százalékon van) 3 százalékos kedvezményt kapnak, valamint gyermekenként további egy-egy százalék kedvezményt a közszféra dolgozói.

Nátrán Roland szerint ebbe a konstrukcióba egyértelműen érdemes belépni, mert 5 évig kiszámíthatóvá válik a törlesztő részlet. A másik nagy előny, hogy az árfolyamveszteségnek egy részét, méghozzá a nagyobb részét átvállalja a bank és az állam.

Akiken már nem segít a gát

A 90 napon túli késedelemben lévők esetében az egyik megoldás az eszközkezelő, amely 25 ezer ingatlant vásárol meg, azokban bérlőként maradhatnak az ügyfelek, rendkívül kedvezményes bérleti díjjal. Ez az érintettek negyedének ad megoldást. A másik a családiház-építési program. Az adósság forintosítása egy további kedvezmény, amelynek, tehát a forintosított hitelnek a 25 százalékát a bank elengedi. Ezen kívül a havi törlesztő részletet olyan szintre csökkentik, amelyet már ki tudnak fizetni az ügyfelek.

A kényszerértékesítések moratóriuma kétféle lehet: az egyik évszakhoz kötött, a másik egy általános moratórium volt, amely azonban tavaly, az utolsó negyedévben kifutott, azóta egy kvóta alapján történhet meg a kényszerértékesítés. A kvóta 2011-ben 2 százalékpont negyedévente, ami évről évre egy százalékponttal nő.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Csak két dolog biztos: a száguldó ingatlanárak és a magyar bankok nyeresége?
Gáspár András | 2025. szeptember 4. 14:13
Tőkeerős bankrendszer: üzemanyag van, de útiterv is? Ez volt a címe a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) által szervezett 63. Közgazdász-vándorgyűlés csütörtöki napján a bankvezérek kerekasztalának, melyről a helyszínről, Veszprémből tudósítottunk.
Pénzügyi szektor Már Nagy Márton is magasabb deficitről beszél
Privátbankár.hu | 2025. szeptember 3. 18:42
Nagy Márton gazdasági miniszter szerint a gyenge európai növekedés és a választások előtti kormányzati költekezés akár a GDP 4,5 százalékára is emelheti Magyarország költségvetési hiányát idén – közölte a Reuters.
Pénzügyi szektor Az Európai Bizottság vámcsökkentést javasol az amerikai importra
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 19:12
Az Európai Bizottság csütörtökön két jogszabályjavaslatot terjesztett elő az Európai Unió és az Egyesült Államok augusztus 21-én kiadott közös nyilatkozatának végrehajtása érdekében. A tervezetek célja, hogy megteremtsék a vámcsökkentések jogi alapját, amelyek révén az amerikai fél augusztus 1-jétől visszamenőlegesen könnyítéseket biztosít az uniós autóipar számára.
Pénzügyi szektor Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 16:11
Szilárd pénzügyi pozícióval zárta az idei év első hat hónapját az MBH Bank: mérlegfőösszege 12 452 milliárd forint volt a félév végén, az aktív hitelezési tevékenységnek köszönhetően pedig a lakossági bruttó hitelállomány 10 százalékkal, a vállalati szegmens bruttó hitelállománya 5,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest.
Pénzügyi szektor Megint milliárdokat adtak ismeretlenek az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 28. 11:57
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) 30 milliárd forintért hirdetett meg jegyzésre 12 hónapos diszkont kincstárjegyet a csütörtöki aukción.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek megint milliárdokat adtak az Orbán-kormánynak
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 21. 12:31
74,5 milliárd a kasszában.
Pénzügyi szektor Csökkent a három hónapos állampapír hozama
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 19. 12:23
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).  
Pénzügyi szektor Meglepetés az Allianznál
Privátbankár.hu | 2025. augusztus 7. 16:03
A német Allianz SE biztosítótársaság a vártnál nagyobb profittal és rekordmagas működési eredménnyel zárta az idei második negyedévet.
Pénzügyi szektor Robbanni fog az Otthon Start: jövőre a lakáshitelek 60 százaléka támogatott lehet
Herman Bernadett | 2025. augusztus 6. 12:34
Az ATM-ek telepítése visszaveti a versenyképességet, a lakáshitelpiacot pedig eláraszthatják a támogatott hitelek – hangzott el az Erste Bank féléves eredményeit ismertető sajtótájékoztatón.
Pénzügyi szektor Gigantikus terhek alatt nyög az OTP, mégis fut a szekere
Herman Bernadett | 2025. augusztus 5. 13:28
Fél év alatt már 199 milliárd forintnyi kormányzati tehet sújtotta az OTP-t, de a hitelfelvétel pörög, ezért jól megy a banknak. És persze a külföldi leányok is hozzák a pénzt. A magyar gazdasággal kapcsolatban viszont egyre borúlátóbbak a bank elemzői. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG