2p
A Budai Központi Kerületi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a Quaestor tulajdonosát és két társát.

Tarsoly Csaba ügyvédje a bíróság döntése után azt mondta, nem ért egyet az indoklással, miszerint fennállna a szökés és elrejtőzés, valamint a bizonyítékok megsemmisítésének veszélye. Szerinte ügyfele az elmúlt három hétben a hatóságok rendelkezésére állt, és Budapestet mindössze egy alkalommal hagyta el, amikor a győri futballcsapatot látogatta meg. Ezalatt mind a felügyeletet ellátó Magyar Nemzeti Bank, mind a rendőrség rengeteg dokumentumot, bizonyítékot foglalt le, és három alkalommal hallgatta ki Tarsoly Csabát - mondta Papp Gábor.

Éjjel vitték be Tarsolyékat

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda csütörtökön késő délután három embert állított elő. Tarsoly Csabát csütörtök éjjel vették őrizetbe, majd gyanúsítottként hallgatták ki csalás bűntette miatt.

Tarsoly Csaba és Szijjártó Péter itt még boldogan ad át valamit

Négy napja újra Tarsoly a cég vezetője

Tarsoly Csaba március 25-én döntött úgy, visszaveszi a Quaestor-csoportban vezetői tisztségeit, miután a cég március 16-án tartott közgyűlési jegyzőkönyve szerint megszűnt az igazgatóság, és Tarsolyék helyett a cég vezérigazgatója Orgován Bélát lett.

Orgován Béla? Az meg ki?

Mit ahogy aztán több médium is megírta, Orgován Béla a Pest megyei Tápióságon, szerény körülmények között élő személy. A közmunkásból lett cégvezér többször is ült börtönben, és állítólag még középiskolai végzettséggel rendelkezik.

Tarsoly közleményében azt írta, hibát követett el, amikor a reorganizációs tanácsadó javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő elfogadásakor. "Ezzel azt a hamis látszatot keltve, hogy mentesülni kívánok a felelősség alól". A Quaestor-vezér azt is elmondta: nem volt tisztában az új vezérigazgató személyével.

Így történt

Megpróbáltuk összerakni a Quaestor-csőd kronológiáját - itt találja összeállításunkat. A történéseket időrendileg összerakva nagyon sok kérdést vet fel a Quaestor-csőd. Az összeállítás után mindenki döntse el, mely állítások milyen valóságtartalmúak. Ami érdekes: a jelek szerint Magyarországon még ilyen súlyos visszaélés esetén is bárki csődöt hazudhat...

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Hackerek támadtak meg egy bankot, 100 millió eurós a kár
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:24
Kibertámadás áldozata lett a Crédit Mutuel Arkéa francia bank, a kár összege mintegy 100 millió euróra rúg az előzetes becslések szerint, de a pénzintézet megpróbálja visszaszerezni.
Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG