2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Az Európai Unió átszámítva 1,65 milliárd euró (510 milliárd forint) sürgősségi készenléti hitelt bocsát a bolgár kormány rendelkezésére, Szófia vész esetén ebből a pénzből stabilizálhatja pénzügyi rendszerét.

Az Európai Bizottság hétfőn közölte: a segélyhitel biztosítja a szükséges és arányos likviditást ahhoz, hogy helyreálljon a bizalom Bulgáriában a bankok iránt.

A bolgár központi bank pénteken azt közölte, folyamatos kísérlet folyik az ország destabilizálására, ugyanakkor mindent megtesznek, hogy megvédjék a betétesek pénzét. Részletek >>>

A közelmúltban kisebbfajta pánik tört ki Bulgáriában az ország mérlegfőösszeg szerint harmadik és negyedik legnagyobb bankjánál, a betétesek megrohamozták a két pénzintézetet.

A bolgár kormány és a jegybank közölte: bűncselekmény történt, ismeretlenek sms-üzenetekben és e-mailben azt a hamis információt kezdték el terjeszteni, hogy a betétesek, ha meg akarják őrizni megtakarításaikat, jobban teszik, ha kiveszik a pénzüket a bankokból.

Csütörtökön a harmadik legnagyobb bolgár bank, a First Investment Bank betétesei átszámítva több mint 400 millió eurót (126 milliárd forint) vettek ki a számláikról néhány óra alatt. A megelőző héten pénteken egy hasonló betétesi roham után a bolgár központi bank felügyelet alá vonta az ország negyedik legnagyobb bankját, a Corpbankot.

Helyszíni beszámolók szerint a két bolgár bank fiókjainál és pénzkiadó automatáinál hétfőn is több helyen hosszú sorok alakultak ki.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Lízingpiac: az autóknál kitart a lendület, de a kulcságazat gyengélkedik
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 12:54
Jól alakultak a magyar lízingpiac első negyedéves eredményei, de kettősség is látható.
Pénzügyi szektor Felpörgött a lakossági hitelezés az Ersténél
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 12:14
Újra beindult a lakossági hitelezés az Ersténél. Az első negyedévben lakáshitelből az előző év azonos időszakához képest a két és félszeresére nőtt az újonnan kihelyezett hitelek állománya. 
Pénzügyi szektor Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 10:28
Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra sem akarnak adót fizetni a kisbefektetők.
Pénzügyi szektor Nem hisz a szemének, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. május 8. 07:29
Kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben szerda reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben: 0,2 százalékkal gyengült a forint az euró és a dollár ellenében, szinte változatlanul áll a svájci frankkal szemben.
Pénzügyi szektor Kiderült, mire számít az Erste
Privátbankár.hu | 2024. április 30. 10:25
A hitelállomány stagnálása mellett a betéteknél növekedést ért el az Erste Csoport. 
Pénzügyi szektor Huszonnégymilliárd forint osztalékot fizet az MBH Bank
Privátbankár.hu | 2024. április 29. 16:47
Rendkívül sikeresnek tartja első évét a társaság.
Pénzügyi szektor Hatalmas osztalékot fizet az OTP és nagy uniós felvásárlásra készül a bank
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 12:17
Vételi ajánlatot tettek az egyik uniós országban.
Pénzügyi szektor Elkerekedik a szeme, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2024. április 26. 07:25
Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek reggel a csütörtök kora esti jegyzésekhez képest a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Pénzügyi szektor Az MNB szigorú szemével ráncba szedte a gyorskölcsönzőket
Privátbankár.hu | 2024. április 25. 10:44
Hatékony, „puha" eszközök bevetésével az MNB két gyorskölcsönző intézmény több, aggályosnak ítélt általános szerződési feltételeit módosíttatta.
Pénzügyi szektor Hoppon maradnak Mészáros Lőrinc bankjának befektetői
Privátbankár.hu | 2024. április 24. 12:57
Nem fizet osztalékot az MBH Jelzálogbank. De ez nem feltétlenül rossz hír.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG