1p
A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet összes fiókja kinyitott hétfőn, de például készpénzt felvenni, vagy harmadik félnek utalni nem lehet a fiókokban - mondta Binder István, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szóvivője az MTI-nek.

Törleszteni lehet, pénzt felvenni nem

Közölte: a PSZÁF jogszabály módosítást kezdeményezett a jogalkotónál annak érdekében, hogy végelszámolás esetén is azonnal belépjen a betétbiztosítási rendszer, vagyis felgyorsuljon az ügyfelek kártalanítása.

Binder István, PSZÁF-szóvivő

Binder István elmondta, hogy a fiókok hétfőn két funkciót látnak el: egyrészt tájékoztatást adnak és befogadják a hitelezői igénybejelentéseket, másrészt az ügyfelek törleszteni tudják a takarékszövetkezet felé fennálló tartozásukat.

A felügyelet június 1-jén vonta vissza a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet tevékenységi engedélyét és rendelte el végelszámolását. A PSZÁF az intézkedést azzal indokolta, hogy a cég elveszítette tőkéjét, illetve szavatoló tőkéje negatívvá vált. Ez nem teszi lehetővé a biztonságos működést a takarékszövetkezet ügyfelei és partnerei számára, és súlyosan sérti a hitelintézeti törvény előírásait is.

A pénzintézet honlapján olvasható tájékoztatás szerint a szövetkezet nem teljesít kifizetéseket, az ügyfelei által a korábbiakban adott átutalási megbízások, beleértve a tartós megbízásokat is, nem teljesülnek, a takarékszövetkezet által kibocsátott bankkártyákat nem lehet használni sem fizetésre, sem készpénzfelvételre. Az ügyfelek számláira további átutalásokat nem írnak jóvá, a beszedési megbízások ugyancsak nem teljesíthetők.

Hol lehet bejelenteni a követeléseket?

A takarékszövetkezet azt javasolja ügyfeleinek, hogy pénzforgalmuk lebonyolítására más pénzintézetnél nyissanak számlát.

Kéri továbbá az ügyfeleket, hogy a takarékszövetkezettel szembeni követeléseiket jelentsék be a végelszámolónál a honlapon, illetve a fiókokban megtalálható nyomtatványon. Binder István elmondta, a hitelezői igénybejelentéseket Boros András végelszámolónak kell címezni.

A takarékszövetkezet végelszámolása azt jelenti, hogy a végelszámolás nyitómérlegének elkészítéséig - néhány, a törvényben szabályozott kivételtől eltekintve - kifizetéseket nem teljesíthet. A végelszámolási nyitómérleg alapján a végelszámolónak kell döntenie a kifizetések megindításáról, vagy a takarékszövetkezet felszámolási eljárásának megindítását kell kezdeményeznie. A felszámolási eljárás megindítása egyúttal az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) helytállási kötelezettségének beálltát is jelenti. Mindez azonban legalább két hónapot vehet igénybe, ez idő alatt a Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet kifizetéseket nem teljesíthet - áll a közleményben.

A PSZÁF olyan jogszabálymódosítást kezdeményezett a jogalkotónál, hogy az OBA belépése előtt végelszámolás esetén ne kelljen összesíteni a vagyont és megvizsgálni, hogy az elegendő-e a hitelezői igények kielégítésére - mondta Binder István.

Hozzátette, így az emberek hamarabb hozzájuthatnának követeléseikhez.

A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet mintegy 17 ezer betétessel rendelkezik. A soltvadkerti központon kívül nyolc fiókja van Bács-Kiskun megyében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Eldördült a startpisztoly: indulhat a politikusok vagyonosodási vizsgálata
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:45
Döntött a parlament. Az Országgyűlés 145 igen szavazattal, 48 tartózkodás mellett elfogadta a vagyonosodási eljárásról szóló törvényjavaslatot kedd délelőtt.
Pénzügyi szektor Visszavonta a jegybank a Vucichoz közeli bank engedélyét
Privátbankár.hu | 2026. október 31. 12:34
A szerb jegybank visszavonta egy Vucic pártjához közeli üzletember bankjának működési engedélyét.
Pénzügyi szektor A Magyar Nemzeti Bank folytatja a korábbi vezetéshez kapcsolódó visszaélések feltárását
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 11:42
A sajtóban megjelent, a korábbi jegybanki vezetéshez köthető üzleti érdekeltségek támadása ellenére a jegybank új vezetése folytatja a visszaélések feltárását és a jogszerű működés helyreállítását – közölte a Magyar Nemzeti Bank sajtóosztálya.
Pénzügyi szektor Tartotta a kamatot a japán jegybank
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:36
1,25 százalékon tartották az irányadó rátát, a döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak.
Pénzügyi szektor 20 százakkal növelte nyereségét az Erste-csoport
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 08:05
A magyarországi Erste anyavállalata, az Erste Group 3 milliárd 95 millió euró nettó nyereséget ért el, miközben növelni tudta hitel- és betétállományát is.
Pénzügyi szektor Lépett az MNB: felügyeleti biztos érkezik a Matolcsy-körhöz köthető alapkezelőhöz
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 16:19
Felügyeleti biztost rendeltek ki a Matolcsy Ádám üzleti köréhez kapcsolódó Quartz Alapkezelőhöz.
Pénzügyi szektor Kármán András aláírta az EGT és a Norvég Alappal való együttműködést
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 16:38
A kormány számára a nemzeti érdek nem jelszó, hanem mérce, minden forintnak és minden eurónak ott a helye, ahol a magyar embereknek a legtöbb hasznot hozza – mondta Kármán András pénzügyminiszter hétfőn Budapesten, az EGT Alapról és a Norvég Alapról szóló együttműködési megállapodások aláírásakor.
Pénzügyi szektor Nem jött jó hír az euróövezeti hangulatindexről
Privátbankár.hu | 2026. október 22. 16:50
Az euróövezetben sorban a második hónapban csökkent a fogyasztói hangulatindex októberben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) csütörtökön közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint.
Pénzügyi szektor Egyre több az internetes csalás, így védekezzen!
Herman Bernadett | 2026. október 19. 16:21
A folyamatosan terjedő internetes csalásokról is beszélgetett Herman Bernadett, az Mfor és a Privátbankár vezető szerkesztője a Trend FM hétfői adásában. A bűnözők egyre rafináltabbak, újabban már a mesterséges intelligenciát is gátlástalanul használják. 
Pénzügyi szektor Milliárdos ostrom alatt a magyar bankszámlák: mesterséges intelligenciával és 21 szál rózsával támadnak a csalók
Herman Bernadett | 2026. október 15. 14:28
Egyetlen félév alatt közel 21 ezer esetben próbálták megkárosítani az Erste Bank ügyfeleit, a bűnözők összesen csaknem 7 milliárd forintra pályáztak. Bár a pénzintézet védelmi rendszerei a csalási kísérletek mintegy 80 százalékát sikeresen blokkolták, és ezzel közel 6 milliárd forintot mentettek meg, a nemzetközi csalóhálózatok egyre gátlástalanabb és kifinomultabb módszereket vetnek be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG