1p
További határozott lépéseket szorgalmazott az EKB részéről a bank kormányzótanácsának egyik tagja. Ewald Nowotny, aki az osztrák jegybank elnöke, azt mondta, ha az EKB decemberi előrejelzése jelentős recessziós kockázatokat tartalmaz, akkor meg kell fontolni milyen eszközökkel lehet segíteni. Azt mondta komoly vita van arról mit kell tennie az euroövezeti jegybanknak a válságban.

Az osztrák jegybank elnöke a Reuters brit hírügynökségnek az EKB kormányzótanácsának november eleji meglepetés kamatcsökkentéséről elmondta: az egyre sötétebb kilátások és az árstabilitásra ható kockázatok hiánya együttesen teret engedett a 25 bázispontos kamatmérsékléséhez. Nowotny szerint egyes európai kormány- és államfők, brüsszeli vezetők, illetve az EKB szakemberei között jelentős nézeteltérés van az EKB válságmegoldásban betöltött szerepével kapcsolatosan. Egyesek azt szeretnék, hogy - amerikai és brit társaihoz hasonlóan - az EKB indítsa be pénznyomdáját, hogy korlátlan mennyiségben vásárolhasson a bajba jutott euróövezeti államok kötvényeiből. A konzervatívabb monetáris hagyományokkal rendelkező államok, mint Németország illetve az EKB eddigi vezetése azonban határozottan elutasítja az ilyen követeléseket, mivel egy ilyen lépés negatív ösztönzőként hatna a rossz gazdasági struktúrával rendelkező, reformokra szoruló gazdaságokra, továbbá kockáztatná az árstabilitást.

Az euróövezeti adósságválsággal kapcsolatosan a közgazdász úgy véli, az európai vezetők számára az elsődleges feladat most az, hogy megakadályozzák a krízis további terjedését. Szerinte a megoldás nagyon is politikai felelősség, ami sürgős lépéseket követel. Ezek között említette az euróövezeti mentőalap, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) kapacitásbővítéséről szóló október végi megállapodás minél hamarabbi alkalmazását. Olaszországról azt mondta, nem szükséges, hogy az EFSF forrásaira támaszkodjon, mivel egészséges és erős ipari szerkezettel és jelentős exportlehetőségekkel rendelkezik.

További részleteket az európai monetáris politikáról itt olvashatnak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Magasabb törlesztőt is hajlandók bevállalni az Otthon Start-igénylők?
Privátbankár.hu | 2025. december 23. 12:58
Részletesebb statisztikai adatok jelentek meg az Otthon Start hitel első 100 napjáról. Ebből már értékelhető a program indulása és az is kiderül, hogy milyenek a támogatott hitel igénylői. Mennyire alakíthatja át a hitelpiacot az Otthon Start program?
Pénzügyi szektor Már nem a KRÉTA az üzenőfelület, meg is sínyli az állampapírpiac
Imre Lőrinc | 2025. december 22. 16:07
2023-ban még az általános és középiskolás diákok és szüleik számára is fennhangon hirdette a kormány az állampapír vásárlások lehetőségét. Idén nagyot fordult a világ: a piac elcsendesedett, miközben a lakossági államkötvények helyett egyre inkább devizában adósodunk el, mondta kollégánk a Trend FM reggeli műsorában.
Pénzügyi szektor Idén inkább a boltokat rohamozhatják meg a SZÉP kártyások
Privátbankár.hu | 2025. december 21. 13:32
A december hagyományosan az egyik legforgalmasabb a SZÉP kártyás fizetéseket illetően.
Pénzügyi szektor Bejelentést tett a Bank of England
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 14:10
A várakozásoknak megfelelően, negyed százalékponttal, 3,75 százalékra csökkentette alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Pénzügyi szektor Leáll az egyik legnagyobb hazai kriptovaluta-közvetítő is az új szabályozás miatt
Privátbankár.hu | 2025. december 18. 08:19
A Revolut után magyar CoinCash is felfüggeszti kripto tevékenységét Magyarországon.
Pénzügyi szektor Mesterséges intelligencia: növekvő profit, csökkenő kiadások – erre számítanak a bankszektorban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 17:00
A KPMG 2025-ös Banking CEO Outlook globális kutatása szerint.
Pénzügyi szektor Ismeretlenek tízmilliárdokkal finanszírozták tovább az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 12:56
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Közel 12 ezer befektető vált részvényessé az MBH Bankban
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 10:40
Jelentős túlkereslet mutatkozott.
Pénzügyi szektor Hihetetlen, hogy mennyi hitelt vettek fel idén a magyarok
Privátbankár.hu | 2025. december 16. 08:37
A babaváró hitelek nem teljesítettek túl jól.
Pénzügyi szektor Népszerű szolgáltatást szüntet meg a Revolut Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. december 8. 13:30
A neobank elérhetetlenné teszi a kriptovaluta-szolgáltatását a magyar felhasználók számára.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG