9p
Kivonul a Citibank, mi lesz a lakossági ügyfelekkel? Több banknak is van olyan ajánlata, amely bizonyos feltételek teljesülése esetén kedvezményeket nyújt, például ingyenes számlavezetést, vagy utalást netbankon keresztül, de aki a korlátlan ingyenes ATM-es készpénzfelvétel miatt választotta a bankot, azoknak nincs jó hírünk. Most azonban még korai pánikba esni.

A Citigroup kedden bejelentette, hogy a Citibank kivonul a magyarországi lakossági piacról. Korábban a Privátbankár már írt arról, mi történik akkor, amikor eladnak egy bankot. Az új tulajdonos dönthet úgy, hogy megtartja „külön” banknak, magába olvasztja, vagy összeolvasztja egy másik, szintén tulajdonában lévő bankkal - mondta akkor Binder István, a jegybanki felügyeleti szóvivője a Privátbankár kérdésére.

Az egyoldalú szerződésmódosítás szabályai szerint ha az ügyfelet kedvezően érinti a módosítás, akkor nem kell előre bejelenteni a változást, de  ha kedvezőtlenül, arról 15-60 nappal a változás előtt értesíteni kell az ügyfeleket. A banki ügyfelek ilyenkor elállhatnak a szerződéstől.

A banki szolgáltatások esetében a felek között polgárjogi szerződés van, amely a tulajdonosváltás esetében nem változik, tehát az eredetileg megkötött kondíciók megmaradnak. Az új tulajdonos azonban dönthet úgy, hogy megváltoztatja a szerződési feltételeket, amit az egyoldalú szerződésmódosításokra vonatkozó szabályok alapján tehet meg.

Ráérünk arra még

Egyelőre tehát nem kell új bankfiókba rohanni, hiszen hosszú idő amíg a Citi vevőt talál az üzletágra, megtörténik a tranzakció, az új tulajdonos dönt a szerződésekről. Az is lehetséges, hogy ezekkel a kondíciókkal megmaradnak a számlacsomagok, ha mégsem, és drágább lesz a szolgáltatás, a bank köteles értesíteni az ügyfeleket. Ha ez megtörténik, akkor érdemes elgondolkozni, hogy felbontjuk-e a szerződést, és más bankot keresünk-e a számlavezetésre.

Keresik a megoldást

A Privátbankár a BankRáció.hu segítségével összeállított egy listát azokról a bankokról és számlacsomagokról, amelyek hasonlóak a Citibank kondícióihoz.

Ha mégis menni kell

• 0 Ft-os havi számlavezetési díj
• 0 Ft + 0% havonta korlátlan darabszámban az eseti átutalás internetbankon keresztül
• csoportos beszedés díja 0 Ft• állandó átutalás díja 0 Ft
• az internetbank és a mobil értesítés havi díja 0 Ft

Az Axa Banknál például érdemes lehet az OKÉ4 bankszámla kondícióit szemügyre venni annak, akinek viszonylag magas a havi jövedelme, és cserébe olcsó bankszámlát keres. A számlacsomag feltétele, hogy havi 300 ezer forintnyi jóváírás érkezzen a számlára, vagy havonta legalább 3 millió forint legyen az átlagegyenleg. Ezért cserébe a bank ingyen vezeti számlát, ingyenes az eseti átutalás internetbankon keresztül, ahogy a csoportos és az állandó átutalásoké is, és nem számolnak fel díjat a számlán történő mozgásról szóló értesítésekről.  Az előnyök mellett azonban érdemes arra figyelni, hogy a törvény nyújtotta havi két ingyenes készpénzfelvételt ne lépjük túl, mert ezért igen borsos árat számol fel a bank: a készpénzfelvétel 650 forint + 0,6%. Igaz, ha World MasterCard kártyát igényel, akkor akár 4 ingyenes ATM felvételre is jogosult lehet, további kedvezmények mellett. A kártya éves díja azonban 15 ezer forint.

• a számlavezetési díj 300 Ft
• eseti, állandó utalások és a csoportos beszedés díja 0,3% max. 6.000 Ft
• netbank szolgáltatás havi díja 0 Ft

Ha FHB Prémium Bankszámlája van, havi 180 ezer forint egy összegű jóváírásért vagy legalább 10 millió forintos megtakarítás vagy legalább 30 millió forint hitel vagy lízingszerződés esetén jogosult több kedvezményre. A csomag a számlavezetési díj miatt azonban kilóg a sorból, mert nem ingyenes, hanem 300 forint, az eseti utalások díja, csoportos beszedés díja, és állandó utalás díja  0,3%, de maximum 6 ezer forint és a netbank szolgáltatás havi díja 0 forint.

• netbankon az eseti, állandó utalás és csoportos beszedés díja 0,1%
• kedvezményes készpénzfelvételi díj 0,30%, bármely belföldi ATM-ből 4 alkalommal (beleszámít ebbe a nyilatkozatra járó 2 db)

A Gránit Bajnok számlacsomagjára havonta 280 forintnyi jóváírásnak kell érkeznie vagy 150 ezer forintnak kell lennie a napi záróegyenlegnek. Ezért a bank netbankon keresztül az eseti utalás, a csoportos beszedés és az állandó utalás díját is 0,1%-ban határozta meg. A kedvezményes készpénzfelvételi díjnál a törvény által előírt két ingyenes készpénzfelvétel mellett, a bank további kettő alkalommal csak 0,3%-ot számol fel, bármely belföldi ATM-ből veszünk fel pénzt.

• Netbankon az első 10 db utalás díja 0 Ft, ez igaz az állandó utalásra és a csoportos beszedésre

• Belföldi ATM-en az első 10 db készpénzfelvétel díja 0 Ft
• A mobilinfo és az e-bank havidíja 0 Ft
• Havonta 10 értesítő sms díja 0 Ft

A K&H Bank maximum számlacsomagja tényleg magas jövedelműeknek szól, akik jelentős megtakarítással is rendelkeznek: a számlavezetés ugyanis 6 ezer forint. Ha azonban havonta 500 ezer forint érkezik a számlára vagy van 15 milliós megtakarítási állománya, akkor ebből visszaadnak 3 ezer forintot, ha mindkettő teljesül, akkor a teljes összeget. Ezért cserébe tényleg jó feltételeket kínál a bank. Netbankon és telebankon az első 10 utalás, állandó utalás, és csoportos beszedés ingyenes, tehát összesen 30-szor lehet díjmentesen utalni. Belföldi ATM-en vagy postán POS-on az első 10 készpénzfelvétel szintén díjmentes. A Visa Aranykártya, vagy a K&H World MasterCard plusz PayPass egy további dombor nyomott bankkártya díja 0 forint. A mobilinfo és az e-bank havidíja és havi 10 értesítő sms díja szintén ingyenes.

Érdemes megemlíteni, hogy 4 fokozat van: a kisebb csomag, a „kényelmi számlacsomag” feltétele 350 ezer forint havi jóváírás vagy 7 millió forint megtakarítás, a havi díja alacsonyabb (1 feltétel teljesítésével 1.627 Ft) és nem 10-10, hanem 5-5 db díjmentes szolgáltatás áll rendelkezésre a fentiekből. Az Arany kártya kivételével a kártya éves díjkedvezmények ugyanazok, mint a „maximum számlacsomagnál”.

• A bankkártya 1. éves díja 0 Ft
• a további években is 0 Ft a bankkártya éves díja, ehhez évi 600.000 Ft kártyás vásárlás kell
• az internetbank és a mobil értesítés havi díja 0 Ft

Az OTP Prémium Plusz Számlacsomag a 35 év feletti számlatulajdonosoknak akkor kínál kedvezményeket, ha a megtakarítások napi záró egyenlegének átlaga meghaladta az 5 millió forintot, vagy 3 hónapból legalább 2 hónapban minimum 350 ezer forint nettó jövedelem érkezett a számlára. A 35 év alatti számlatulajdonos esetén a megtakarítások napi záró egyenlegének átlaga meghaladta a 2 millió forintot, vagy 3 hónapból legalább 2 hónapban minimum 200 ezer forint nettó jövedelem érkezett a számlára. Ha ezek a feltételek valamelyike teljesül, akkor a bankkártya első éves díja 0 forint, és a további években akkor marad ingyenes a bankkártya, ha tulajdonosa évi 600 ezer forintért vásárol róla. A csomagban az internetbank és a mobil értesítés is díjmentes. Fél éven át a „Bizalom ajánlat” kedvezményeit is igénybe lehet venni, így 0 forint a számlavezetési díj (999 Ft helyett).

• számlavezetési díj 0 Ft
• netbankon az eseti, állandó utalás és csoportos beszedés 0 Ft
• az internetbank és a mobil értesítés havi díja 0 Ft
• az értesítő sms-ek díja 0 Ft

Raiffeisen Premium ügyfeleinek havonta 280 ezer forint egyösszegű jóváírást kell teljesíteniük vagy legalább 8 millió forintnyi megtakarítást kell a banknál tartaniuk vagy a Raiffeisen Banknál kell minimum 18 millió forintnyi hitellel rendelkezniük. Így számlavezetésüket díjmentesen végzi a bank, ahogy a netbankon keresztül az eseti, állandó utalásokat és csoportos beszedéseket is. Az internetbank és a mobil értesítés havi díja és az értesítő sms-ek díja is 0 forint. A Premium Start OKOSkártya esetén a bankkártya első évben díjmentes, ahogy a további években is akkor, ha évente 500 ezer forint értékben vásárol a kártyával tulajdonosa. A külföldi utazásra szóló biztosítás az első évben szintén díjmentes.

• a csoportos beszedés díja 0 Ft
• netbank szolgáltatás havi díja 0 Ft

Sberbank Fair Számlacsomag 3. kategória esetén havonta legalább 300 ezer forintnyi jóváírásnak kell érkeznie, ezért a bank díjmentesen adja netbank szolgáltatását, a csoportos beszedést. A havi számlavezetési díj 1200 forint, de ezt visszatéríti a bank, ha havonta összesen legalább 4 tranzakció teljesül a számlán minimum 50 ezer forint összértékben. A bankkártyához díjmentes AIG utazási biztosítás tartozik.

• 0 Ft a számlavezetési díj
• kedvezményes készpénzfelvételi díj bankfióki pénztárból (1% min. 1.000 max. 20.000 Ft)

UniCredit Bank Premium Banking Bázis csomagjánál is ingyenes a számlavezetés, ha havi 400 ezer forintos jóváírás  vagy 5 millió forintos megtakarítási állománnyal rendelkezik a számlatulajdonos.  A bank ebben az esetben kedvezményes készpénzfelvételi díjat számol fel a bankfióki pénztárból történő felvételnél (1% min. 1.000 max. 20.000 Ft). Az Unicredit Ikon számlacsomagja kilóg a sorból, mert nem ingyenes a számlavezetés, de díjmentes és korlátlan készpénzfelvételt kínál belföldön bármely ATM-ből. A számlavezetésen azonban elveszítjük, amit a a készpénzfelvételen nyerünk: a 4 ezer forintos számlavezetési díjból ugyanis csak a fele jár vissza havi 400 ezer forint jóváírás vagy 5 milliós megtakarítási állomány esetén. Ehhez a számlához azonban még további kedvezmények tartoznak: díjmentes az utalás netbankon és telebankon és kedvezményes a készpénzfelvételi díj bankfióki pénztárból (1% min. 1.000 max. 20.000 Ft).

Az összeállításban a bankok azon számlái szerepelnek, amelyeknél a kedvezmények valamilyen feltételhez vannak kötve, de ez nem zárja ki, hogy ezeknél bankolási szokásaihoz jobban illeszkedő ajánlatot talál a többi bankszámla között. Érdemes lehet például a bankok alap bankszámlacsomagjait is megnézni. Ezeknél általában semmilyen feltételnek nem kell megfelelni, ajánlatos azonban átgondolni a bankolási szokásokat, és visszaszorítani az ATM-es pénzfelvételt.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Döntöttek: az Európai Uniós országok megoszthatják egymással ügyféladataikat
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 15:58
Az Európai Unió Tanácsa szerdán bejelentette, hogy megállapodásra jutott a pénzügyi adatokhoz való hozzáféréssel (FIDA) kapcsolatban javasolt keretrendszerről, amelynek célja, hogy a pénzügyi intézmények hozzáférjenek egymás ügyféladataihoz.
Pénzügyi szektor Valakik újra alaposan megfinanszírozták az Orbán-kormányt
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 13:00
Hozamemelkedés mellett értékesített 6 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Pénzügyi szektor Nem káprázik a szeme, tényleg ilyen gyenge a forint
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 07:47
Vegyesen alakult, kevéssé változott szerda reggelre a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Pénzügyi szektor Eldőlt, marad a tető a kamatok felett
Privátbankár.hu | 2024. december 3. 08:02
Meghosszabbította a kormány a kamatstopot. 
Pénzügyi szektor Elképesztően gyenge a forint, de lehet még gyengébb
Privátbankár.hu | 2024. november 29. 07:20
Vegyesen mozgott a forint árfolyama péntek reggel a főbb devizákkal szemben a nemzetközi bankközi devizapiacon csütörtök estéhez képest.
Pénzügyi szektor Tőzsdére vitték a Gránit Bankot
Privátbankár.hu | 2024. november 25. 17:36
A tőzsdén is megjelent a Gránit Bank.
Pénzügyi szektor Bajban az elfoglalt családok, ahol beteg egy idős hozzátartozó
Natív tartalom | 2024. november 21. 10:53
Ki ne ismerne olyan családot, amely bajba került egy idősebb hozzátartozó váratlan betegsége miatt? Most egy merőben új lehetőség segítheti az idősgondozói ellátást Magyarországon. Huszár Viktóriával a Golden Palace Göd Kft. ügyvezetőjével beszélgettünk.
Pénzügyi szektor Terjeszkedik a Rotschild, ez az új célpont
Privátbankár.hu | 2024. november 19. 08:47
A gazdagokra ugranak.
Pénzügyi szektor Mérföldkövet ért el a K&H Bank
Privátbankár.hu | 2024. november 18. 14:32
A pénzintézet ügyfeleinek száma 2024 szeptember végére átlépte az egymilliót
Pénzügyi szektor Szoboszlai Dominik menedzsere megerősítette a hírt
Privátbankár.hu | 2024. november 13. 16:09
Lapcsoportunk megkeresésére, miszerint megszűnik Szoboszlai Dominik e-sporttal foglalkozó cége, Esterházy Mátyás sportmenedzser, üzletember az alábbi választ adta. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG