3p
Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója egy interjúban arról beszélt, hogy az autóhiteleket és a személyi kölcsönöket is forintosítani kellene. Összesen 500 milliárdos hitelállományról van szó. Az igazgató a brókerbotrányról is beszélt, kiszámolták, mennyibe kerül a kártalanítás.

Érdemes lenne a devizaalapú gépjárműhitelek jelentette árfolyamkockázattól is megszabadítani a pénzügyi rendszert, ezért „a jegybank szerint ezeket is forintosítani kellene”- mondta a Heti Válasznak Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi stabilitásért és hitelösztönzésért felelős ügyvezető igazgatója.

A svájci frank bekavart

A bankok korábban úgy kalkuláltak, hogy az elszámoltatás révén javulni fog a gépjárműhitel-portfóliójuk, s a kevesebb céltartalékolás miatt 15-20 milliárd forintjuk szabadulhat fel rendszerszinten. Számításukat azonban keresztülhúzták a svájci frankkal kapcsolatos fejlemények, így ők ma már támogatnák a devizaalapú gépjárműhitelek forintosítását.

A bajban lévő devizás lakáshitelesek esetében a részleges adósságelengedés lehetőségét is tanulmányozza a Magyar Nemzeti Bank - mondta Nagy Márton. A lakáshitelekkel kapcsolatban a szakember elmondta, hogy kár 70 százalékkal is megugrottak volna a devizakölcsönök törlesztőrészletei, ha tavaly nem indult volna el a forintosítás - tette hozzá.

Így stabil maradt a forint

A Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója szerint ugyanis „ez esetben olyannyira sérülékeny maradt volna az ország, hogy a forint árfolyama az euróhoz képest is jelentősen elmozdult volna. A forintosításnak köszönhetően viszont a januári nagy svájci frankos felfordulás ellenére is stabil maradt a fizetőeszközük árfolyama.

A brókerbotrány ára

A brókerbotrányokkal kapcsolatos kárrendezés a pénzügyi szektornak évi 20 milliárd forintba kerülhet 6-8 évig, nem számítva a speciális Quaestor-alap bevás befizetés feletti feltöltését.

A hetilap csütörtökön megjelent számának adott interjújában a jegybank szakembere elmondta: a kárrendezésre az OBA-nak és a Bevának 200 milliárd forint körüli összeget kell előteremtenie, illetve a kimerült alapoknak 110 milliárd forintra lesz szükségük a "normál" feltöltöttségi szint eléréséhez. A teljes 300 milliárdos összeget a tagoktól, illetve a felszámolt cégek vagyonából teremthetik elő - mondta a szakember.

Mindkét alap növelheti a befizetendő díjat: a Beva jelenleg a biztosított összeg 0,45 ezrelékét kitevő díjat szed, ami 3 ezrelékig növelhető, míg az OBA 1,2 ezreléket, ami 2 ezrelékre emelhető. Ugyanakkor akár rendkívüli éves befizetést is elrendelhetnek az éves díj 100 százalékáig - jegyezte meg Nagy Márton. Emlékeztetett arra, hogy az MNB azt javasolja: a Beva esetében 20 ezerről 100 ezer euróra emelkedjen a kártérítés maximális összege. A jegybank összeolvasztaná a két alap vagyonát kezelő szervezetet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait (frissítés)
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG