1p
A Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet 3 önkormányzat számlavezetője, rájuk azonban nem vonatkozik az OBA kártalanítási kötelezettsége; a végelszámolás megindult, a folyamatot azonban nehezíti, hogy a pénzintézetnek nincs jóváhagyott 2011. évi beszámolója - mondta Boros András, a Hitelintézeti Felszámoló Nonprofit Kft. munkatársa, a takarékszövetkezet végelszámolója.

Akinek jár, gyorsabban kaphatja meg a kártérítést

Kerényi János (Fidesz), a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja, országgyűlési képviselő pedig arról számolt be az MTI-nek, hogy hétfőn az Országgyűlés rendkívüli eljárás keretében a kormánypártok egyedüli támogatásával módosította a hitelintézeti törvényt.
A módosított törvényben a pénzintézeti végelszámolás és felszámolás szabályait megváltoztatták, így amennyiben a köztársasági elnök aláírja a törvénymódosítást, akkor a jövő heti törvényerőre emelkedésétől számítva 20 napon belül az Országos Betétbiztosítási Alapnak (OBA) ki kell fizetnie a kártérítést ügyfelei számára.

Oda 3 önkormányzat pénze?
Soltvadkert önkormányzatának közel 200 millió forintja volt a végelszámolás alatt álló Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezetnél - mondta Lehoczki Ferenc, Soltvadkert polgármestere. A város mellett Bócsa és Kaskantyú önkormányzatának is ez a takarékszövetkezet volt a számlavezető bankja.

A polgármester közölte: a legkritikusabb problémákat sikerül orvosolni, mert az önkormányzat mobilizálható likvid pénzeivel meg tudják oldani, hogy szerdán az összes segélyre, járadékra, szociális juttatásra és egyéb támogatásra jogosult megkapja készpénzben a járandóságát.

Lehoczki Ferenc hangsúlyozta: csütörtökön a közalkalmazottak, köztisztviselők és a tűzoltók szintén készpénzben megkapják a járandóságukat, azonban ezt már átmeneti munkabér-hitelből tudják biztosítani. Ez azért is nehéz, mert hosszú időre visszatekintve ilyen hitelfelvételre még nem került sor Soltvadkert önkormányzatának életében - fűzte hozzá. A polgármester szerint a pénzintézeti csőd hatásait csak sejteni lehet, mert a több mint egy milliárd forint éves költségvetésből működő városnak folyamatos beruházásai vannak.

A polgármester emlékeztetett rá, hogy az önkormányzatok csak egy pénzintézetnél vezethetnek számlát, így a megtakarításaikat és egyéb pénzeiket is a takarékszövetkezetnél helyezték el. Az önkormányzat nem reménykedhet az Országos Betétbiztosítási Alap kártalanításában sem, mert az rájuk nem vonatkozik - tette hozzá.



Boros András ismertette: a takarékszövetkezet küldöttgyűlését június 15-re halasztották el még a végelszámolás elrendelését megelőzően. Ez azért problematikus, mert így a 2012. január 1-jétől május 31-ig terjedő időszakra vonatkozó mérleget sem lehetett még elkészíteni - tette hozzá. Ennek a mérlegnek az előkészítése elindult, de rontja a helyzetet, hogy a megelőző időszak mérlege nincs elfogadva - tette hozzá.
A végelszámoló tájékoztatása szerint, ha a tevékenységet záró mérleg elkészül, akkor ennek alapján kell a korrigált végelszámolási nyitómérleget elkészítenie.

A végelszámolónak figyelembe kell vennie a bejelentett igényeket, és azt is, hogy a takarékszövetkezet eszközei értékelése vonatkozásában milyen egyéb történések voltak az elmúlt időszakban. Ezután kell nyilatkoznia a végelszámolónak, hogy a végelszámolás szerint a takarékszövetkezet kötelezettség-állománya megfelelően finanszírozott-e eszközoldalról.

Természetes, hogy az emberek idegesek

Boros András hangsúlyozta: a végelszámolónak kell adott esetben intézkednie a fizetésképtelenség megállapítása érdekében az illetékes bíróságnál. Ha a végelszámoló azt állapítja meg, hogy az eszközök és a források egyensúlyban vannak egymással érték és lejáratok tekintetében, akkor viszont el kell kezdeni a kifizetést.

A cégtörvény vonatkozó előírása szerint, a korrigált végelszámolási nyitómérleg elkészítéséig nem lehet kifizetéseket teljesíteni, amely alól csak az üzemi ismétlődő, szokásos, kárelhárítás fogalomkörébe tartozó költségek képeznek kivételt.

A takarékszövetkezet a soltvadkerti központ mellett nyolc Bács-Kiskun megyei településen rendelkezik fiókkal, mintegy 17 ezer betétese van. Boros András végelszámoló elmondta: természetes, hogy az emberek idegesek, de egyetlen fiókban sem volt olyan konfliktus, amely miatt rendőrségnek kellett volna beavatkozni.

Az OBA legfeljebb 100 ezer euróig, mintegy 30 millió forintig kártalanítja az ügyfeleket, amely a Soltvadkert Takarékszövetkezet betéteseit már érinti - hangsúlyozta a kormánymegbízott.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Az OTP Bank visszautasítja a Revolut vádjait
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:51
Délelőtti cikkünkre reagálva az OTP is megszólalt a Revolut október 8-i furcsa tranzakcióival kapcsolatban. 
Pénzügyi szektor 175 millió forintért védi a magyar kormány a „maffia elleni küzdelem” képviselőit
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 12:22
Szombaton hatályba lépett az a kormányrendelet, amely az állandó személyvédelemben részesülők közé sorolja a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal elnökét és nyomozati elnökhelyettesét. A védelmükkel járó többletkiadásokra a kormány idén több mint 175 millió forintot biztosít, 2027-től pedig évi csaknem 849 millió forint többletforrás biztosításáról rendelkezett – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányrendeletből és -határozatból.
Pénzügyi szektor Kármán András pontosította pár részletét a vagyonadónak
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 11:22
2027 januárjától új vagyonadót vezet be a kormány az 1 milliárd forint feletti nettó vagyonnal rendelkező magánszemélyek számára – jelentette be Facebook-bejegyzésében Kármán András pénzügyminiszter. 
Pénzügyi szektor A Revolut szerint ez okozta a csütörtöki sztornózásokat
Privátbankár.hu | 2026. október 10. 10:22
Október 8-án reggel sok ember azt észlelte, hogy a Revolut korábbi kártyás vásárlásokat sztornózott, amiután a pénzt is visszakapták. Az eset egyaránt érintett Visa, Mastercard és Maestro kártya típusokat, viszont csak magyarországi tranzakciókról számoltak be a Revolut közösség Facebook-csoportjában. 
Pénzügyi szektor Ön sem érti a vagyonadó kiszámítását? Itt egy kis segítség
Privátbankár.hu | 2026. október 7. 15:25
Társadalmi egyeztetésre került a vagyonadóról szóló törvény tervezete: az 1 milliárd forint feletti nettó vagyont évi 1 százalék, a 100 milliárd feletti részt 1,5 százalék adó terheli, első alkalommal a 2026. december 31-i vagyoni állapot alapján, 2027. augusztus 31-i bevallási és fizetési határidővel. A kulcsoknál azonban többet nyom a latban, hogy mi számít vagyonnak, hogyan kell értékelni, és kik között oszlik meg.
Pénzügyi szektor Így reagált a Fidesz és a KDNP a vagyonadó tervezetére
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:19
A Fidesz szerint szimplán arról van szó, hogy a kormány „hat hónap semmittevéssel falnak vezette a magyar gazdagságot, és most itt a baj”.
Pénzügyi szektor Erre számítson, akit vagyonadó terhel majd
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 17:02
A társadalmi egyeztetésre bocsátott vagyonadó-tervezet alapján az érintetteknek már 2026 végére részletes vagyonleltárt kell készíteniük, amelynek összeállítása összetettebb vagyon esetén akár hónapokat is igénybe vehet – hívja fel a figyelmet a Niveus. Egy későbbi NAV-ellenőrzésnél ráadásul azt is alá kell tudniuk támasztani, hogyan határozták meg az egyes vagyonelemek értékét. Különösen az ingatlanok, a nem tőzsdei cégrészesedések, a külföldi vagyon és a műkincsek értékelése okozhat vitát.
Pénzügyi szektor Középiskolások, figyelem: újra itt a Privátbankár milliós díjazású pénzügyi versenye
Kormos Olga | 2026. szeptember 30. 17:11
Ismét nagy érdeklődés mellett indult el a Privátbankár pénzügyi tudatossági versenye. A Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! vetélkedőn ősszel mindig a technikumok és szakképző iskolák diákjai szállnak harcba az elengedhetetlen tudásért és persze a milliós összértékű nyereményekért. A verseny őszi szezonját sajtótájékoztatóval indította el a szervező.
Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG