3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A vagyonvisszaszerzési eljárásban a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság.

Miért tartott eddig Tarsoly előállítása?

Ibolya Tibor fővárosi főügyész az M1-en  emlékezetett rá: március 11-én rendelték el a nyomozást, aznap négy helyen tartottak házkutatást, amelynek eredményeként lefoglaltak körülbelül tízezer oldalnyi nyomtatott szöveget és körülbelül 800 gigabyte-nyi elektronikus adatot. Ennek az "óriási mennyiségű" adatnak az áttekintéséhez idő kellett.

Arra a kérdésre, hogy ennyi idő, két hét elég lehetett-e a vagyon kimenekítésére offshore cégeken keresztül, azt válaszolta: "objektíven nem volt olyan helyzetben" Tarsoly Csaba, hogy vagyont tudjon kimenekíteni.

A stadionból is kaphatnak egy darabot a károsultak

A főügyész elmondta: a vagyonvisszaszerzési eljárás tart, ennek részeként hétfőn a győri ETO Parkot és a stadiont is lefoglalta a nyomozó hatóság biztosítási intézkedésként. A gyanúsítás után már megkezdődött a vagyonvisszaszerzés, gépkocsikat, üzletrészeket, készpénzt, ingatlanokat foglaltak le - tette hozzá.

Tarsoly Csaba és két társa ügyében a főügyész a gyanúsítás részleteit nem árulta el, annyit közölt, hogy "a cselekmény minősítése csalás".

Így került a Quaestorhoz az ETO

A vagyonát ingatlanfejlesztésekből és befektetésekből szerző budapesti üzletember, a Quaestor Értékpapírház Zrt. offshore tulajdonosa, Tarsoly Csaba 2001-ben a Rábától vásárolta meg a győri labdarúgó csapatot valamint a stadiont. Tarsoly 2001-es Győrbe érkezésekor a Népszabadságban oknyomozó cikk jelent meg a Quaestor szerepvállalásáról.  A lap úgy tudta, hogy a Quaestor Rt. a több mint 815 millió forint értékű üzletrészt 650 millió forintért szerezte meg, amit Quaestor-részvénykkel és reklámszerződéssel fizettek ki.

Amikor Orgován Béla képbe került, az már sok volt

Bűnöző - diplomataútlevéllel és parlamenti belépővel

Tarsoly Csaba egyébként nem az a szokásos bűnöző, akivel a nyomozóhatóságnak dolga akadhat: saját parlamenti belépője és diplomataútlevele is volt, ez utóbbit maga Szijjártó Péter külügyminiszter hagyta jóvá a csaló brókernek. Részletek >>

Mint mondta, ez egy nehezen bizonyítható bűncselekmény, ezért minden olyan nyomozati cselekményt el kellett végeztetniük, amely megalapozottá teszi a gyanút. A Magyar Nemzeti Bank feljelentése csak arról szól - folytatta -, hogy a Quaestornál bűncselekmények történtek, de ekkor még nem volt egyértelmű, hogy milyen bűncselekmények. Mivel kár keletkezett, ezért a csalás gyanúját próbálták megalapozott gyanú szintjére hozni. Ibolya Tibor ezzel kapcsolatban kijelentette: nem akar olyan országban élni, ahol egy feljelentés után egy nappal bárkit le lehet tartóztatni.

Amikor a büntetett előéletű Orgován Béla nevére írta a céget, Tarsoly Csabával szemben a megalapozott gyanú "kijegecesedett" - mondta a főügyész. Ez jó volt az ügyészségnek - tette hozzá.    Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Buda-Cash-ügyben sem intézkedtek gyorsabban a nyomozók, talán egy vagy két nappal hamarabb állították elő a gyanúsítottakat - mondta. Ez mindkét ügyben két hét alatt történt meg, amit nemzetközi összehasonlításban is gyorsnak nevezett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG