3p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

A hitelintézetek és pénzügyi vállalkozások 2014 februárjában 1547, 2012 óta pedig összesen 176 220 árfolyamgát-szerződést kötöttek deviza alapú jelzáloghiteles ügyfeleikkel - tette közzé a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn a honlapján.

Februárban ismét nőtt az árfolyamgát-szerződések száma: 1547 ügyfél kötötte meg, valamivel többen mint januárban, amikor 1524 új szerződés készült. A tavaly decemberi 1343 új szerződés is már jelentős növekedést mutatott a korábbi hónapok néhány száz darabos számához viszonyítva.

 

Forrás: MNB

Könnyítettek a feltételeken

 

Mi az árfolyamgát?

Az árfolyamgát keretében a svájci frankot 180 (jelenleg a devizapiacon 252,3 forint egy frank), az eurót 250 (most 307,5), a japán jent pedig 2,5 forinton lehet törleszteni, a rögzített árfolyamot legfeljebb öt évig, illetve a devizakölcsön lejártáig lehet alkalmazni.

A rögzített és az aktuális árfolyam különbségéből adódó összeg egy gyűjtőszámlán halmozódik. A kamattörlesztés rögzített árfolyam feletti részét a bank és az állam átvállalja, az ügyfélnek csak a tőkerészt kell később visszafizetnie. A gyűjtőszámlán összegyűlő összeg forintalapú hitel, amelynek kamata az árfolyamrögzítés alatt nem haladhatja meg a háromhavi bankközi kamatláb mértékét.

A szerződéskötések azután élénkültek meg, hogy a parlament 2013. november 5-én a konstrukció belépési feltételeinek könnyítéséről döntött, így a rögzített árfolyammal a korábbi 90 nap helyett a 180 napos késedelemben levők, a 20 millió forintnál nagyobb devizahitelt felvevők, illetve a fizetéskönnyítő program hatálya alatt állók is élhetnek.

A megkötött árfolyamgát szerződések kumulált száma 176 220 volt február végén. Ebből 2014. február 28-án a már megnyitott, aktív gyűjtőszámlák száma elérte a 164 914-et, ebből a hitelintézeteknél 160 630, a pénzügyi vállalkozásoknál pedig 4284 volt.

A gyűjtőszámlák száma azért kevesebb, mint a megkötött szerződéseké, mert az előbbieket a szerződéskötések után, egy későbbi időpontban nyitják meg. A megkötött szerződések közül csak azok lépnek életbe, amelyek esetében a hiteladós legkésőbb a gyűjtőszámlahitel első folyósításáig megfelel a törvényi feltételeknek. A gyűjtőszámlahitel-számlák számát és állományát az időközben lejáró, kifutó hitelek is csökkentik.

Félmillió devizahiteles

A hitelintézeteknél 482 ezer lakossági deviza jelzáloghitel szerződés volt február végén, a megnyitott gyűjtőszámlák aránya ezekhez képest 33 százalék volt.

Február végén a rögzített törlesztési árfolyamú devizakölcsön-állomány 1412 milliárd forint volt, a hitelintézeteknél 1360 milliárd forint, a pénzügyi vállalkozásoknál pedig mintegy 52 milliárd forint. 

A gyűjtőszámlahitel-állomány februárban 1,5 milliárd forinttal nőtt, így február végére elérte a 16,3 milliárd forintot. Az árfolyamgát konstrukcióban résztvevő devizahiteles ügyfelek februárban 2,3 milliárd forint, eddig összesen pedig 30,6 milliárd forint rögzített árfolyam feletti kamat megfizetése alól mentesültek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
Pénzügyi szektor Elindult a jelentkezés a tavasz legizgalmasabb pénzügyi versenyére
Kormos Olga | 2026. március 6. 15:15
Március 15-ig jelentkezhetnek a gimnáziumokban tanuló diákok az immár hatodik alkalommal zajló Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre – hangzott el csütörtökön a szervezők és a támogatók képviselői által tartott sajtótájékoztatón. A négyfős csapatok három fordulóban mérik össze a tudásukat, ebből az első kettő online zajlik, a május 13-i országos döntőn viszont már személyesen vehetnek részt a vármegyei fordulók győztesei, Budapesten.
Pénzügyi szektor Gigászi nyereséggel zárták az évet a biztosítók
Herman Bernadett | 2026. március 6. 14:20
Megszedték magukat tavaly a magyarországi biztosítók. Rekordnyereséget értek el, az életbiztosítási díjbevétel megugrott, a PMÁP-os kamatesőn is sokat nyertek. 
Pénzügyi szektor Bizakodik a jövőben az OTP, bár az adóterhek tovább nőnek
Herman Bernadett | 2026. március 6. 10:43
A hitelállomány 15 százalékkal bővült talaly, a nyereség is nagyobb lett, kivéve Magyarországon, ahol egyre nagyobbak az adóterhek. 
Pénzügyi szektor Beolvadt a MagNet Bankba az egyik legkisebb hazai bank
Privátbankár.hu | 2026. március 3. 12:05
A Polgári Bank integrációja a MagNet harmadik nagy akvizíciója.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG