3p
A cégbíróság legfrissebb bejegyzése szerint a BB-t tulajdonló Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt. feletti állami tulajdonosi jogok az MFB-től Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszterhez kerültek.

A cégközlönyben megjelent tájékoztatásból az is kiderült, hogy a BB-gazda Corvinus feletti állami tulajdonosi jogok gyakorlójának megváltoztatásáról már tavaly december 22-én döntés született, csak annak cégbírósági bejegyzése húzódott közel három hónapig - írja az Mfor.hu. Ez azért érdekes, mert a kormány csak jó egy hónappal később, január 24-én bízta meg Bártfai-Mager Andrea nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli minisztert, hogy legkésőbb június 30-áig folytasson tárgyalásokat a BB-ben fennálló többségi közvetett állami tulajdon értékesítéséről, minimum 200 milliárd forintért, vagyis amennyit az állam 2015 februárjában fizetett érte.

A vevőként szóba jöhető hazai bankok közül többen is nyilatkoztak az előző éves eredményeikről az elmúlt hetekben tartott sajtótájékoztatóikon. Eszerint a K&H tulajdonosát, a belga KBC-t és az Erste Bankot még nem kereste meg Bártfai-Mager Andrea, noha e hitelintézetek már többször is jelezték az érdeklődésüket.

Erre magyarázat lehet, hogy a nemzeti vagyon kezeléséért felelős tárca nélküli miniszter megvárta, amíg a cégbíróság bejegyzi a tulajdonosi jogait. Ezt a feltételezést látszik megerősíteni, hogy a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, Vida József a napokban az Inforádió Aréna című műsorában lehetségesnek tartotta, hogy kérőként megméretik magukat a BB privatizációjakor, ha erre lesz lehetőségük.

Márpedig a Takarékbank szerepvállalása nagyon is elképzelhető, de az mfor.hu korábbi és eddig nem cáfolt értesülései szerint csak a második körben. A BB-t tulajdonló Corvinus megvételének fő esélyesének ugyanis a Mészáros Lőrinc és felesége, valamint tiszakécskei üzlettársa, Szíjj László által együttesen több mint 80 százalékban birtokolt MKB Bank számít. Ha valóban e hitelintézet lesz a befutó, akkor a BB-t magába olvasztó MKB a későbbiekben a Takarékbankkal egyesülhet.

Ez azonban még a jövő zenéje lehet, hiszen egyrészt a Takarékbank most azzal van elfoglalva, hogy – a tavaly november végén meghirdetett stratégiája alapján – 2020. január 1-jével a Takarék Csoportba tartozó takarékszövetkezetek és bankok összeolvadjanak egyetlen univerzális bankká. Másrészt ekkora méretű bankok fúziója általában időigényesebb folyamat, az a nemzetközi tapasztalatok alapján akár évekig is eltarthat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Banki illetékcsökkentő fegyver lett a qvik: a lakosság már imádja, a boltok még kivárnak
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 11:11
A qvik fizetési rendszer az első évében slágerré vált a lakossági átutalásoknál, de a bolti elterjedése még várat magára – írta laptársunk, a Klasszis Média csoporthoz tartozó Mfor az MNB legfrissebb Fizetési rendszerek jelentése alapján.
Pénzügyi szektor Kibertámadás érte az egyik biztosítót, személyes adatokhoz is hozzáfértek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 14:09
Jelszavak és belépési adatok nem kerültek veszélybe.
Pénzügyi szektor Az euróövezetben romlott a fogyasztói hangulat
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 16:53
Az euróövezetben romlott a szeptemberi fogyasztói hangulatindex az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóságának (DG ECFIN) kedden közzétett előzetes adatokon alapuló jelentése szerint. Az előző négy hónapban rendre javult a hangulatindex.
Pénzügyi szektor A vagyonadó előnyei mellett számolni kell a negatívumokkal is
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 15:38
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) háttérbeszélgetésén a vagyonadó állt a fókuszban. 
Pénzügyi szektor Zuhan a bankok nyeresége, viszi a pénzt az extraprofitadó
Herman Bernadett | 2026. szeptember 8. 10:21
Bár a magyarországi bankrendszer egyedi szinten továbbra is szemmel látható profitot termel, a felszín alatt komoly strukturális torzulások és hatékonysági problémák húzódnak meg. A hitelezés pörög, de az állam mohósága miatt a nyereség egyre kevesebb.
Pénzügyi szektor Nem indult jól a nap a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 09:47
Mérsékelten optimista a nemzetközi befektetői hangulat.
Pénzügyi szektor Remek első félévet zárt az MBH
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 28. 07:58
Az MBH Bank 2026 első félévet is rendkívül stabil tőkehelyzettel zárta.
Pénzügyi szektor Rekordot döntött a számlanyitás a Gránit Banknál
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 27. 16:29
A pénzintézetnél soha nem nyitottak még annyi új lakossági számlát egy negyedév alatt, mint 2026 második negyedévében.
Pénzügyi szektor Jó napja volt pénteken a magyar fizetőeszköznek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 19:09
Erősödött a forint.
Pénzügyi szektor Ez volt az nap, amikor Európa rosszabbul teljesített, mint mi
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 14. 18:18
Túlnyomórészt csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG