3p
Folyamatosan zajlanak a tárgyalások, az augusztusi kormánydöntés után forintosíthatják az autóhiteleket
Kovács Levente, a Bankszövetség főtitkára

A Magyar Bankszövetség az autóhitelek forintosítását kezdeményező illetékes minisztériumokkal és a jegybankkal folyamatos tárgyalásokat folytatott az elmúlt hetekben, a tárgyalófelek már közel állnak ahhoz, hogy az augusztusi kormánydöntés után az autóhiteleket is forintosítsák - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Mindenki akarja - de hogyan?

Kifejtette: a válság kitörése óta a forintosítás a bankszektor és az ügyfelek egybeeső érdekét jelentette és jelenti, a fő kérdés mindig is az időzítés, és vele szoros összefüggésben az árfolyam kérdése volt.

"Most végre eljutottunk oda, hogy szabályozott keretek között a még fennmaradt lakossági deviza autós és fogyasztási hitelek forintosítását is végrehajtsa a magyar pénzügyi szektor. A forintosítást kezdeményező illetékes minisztériumokkal és a jegybankkal túl vagyunk a tárgyalási időszakon, melynek során végig figyelembe vettük az EBRD-vel kötött megállapodást" - mondta a Magyar Bankszövetség főtitkára.

Forintosítani - de milyen árfolyamon?

Nem piaci árfolyamon történik majd az autóhitelek forintosítása - értesült a Privátbankár.hu. A megoldás jobban kommunikálható, ám összességében több kockázatot is hordoz. A részletek ugyanakkor csak augusztus végére válnak nyilvánossá - az mindenesetre figyelmeztető lehet az ügyfelek számára, hogy az NGM nem kötelező forintosításról beszél - korábbi összeállításunk >>

5-6 új jelzálogbank jöhet - az első már meg is van

Kovács Levente egy másik kérdésre kifejtette: a jelzálog-finanszírozással kapcsolatos új, jegybanki szabályozás hatására a magyar piacon eddig meglévő 3 szereplő mellett új jelzálogbankok megjelenése várható. (Nemrég az Erste jelentette be elsőként, új jelzálogbankot alapít - részletek >>)

Rövidtávon 5-6 jelzálogintézménnyel számolnak, melyek közül bizonyosan lesznek olyanok, amelyek a kisebb bankokat is kiszolgálják ezen a területen, a folyamat már beindult, és ez a versenyhelyzet erősödéséhez vezet majd - mondta.

Forinthiteled van? Várd a levelet, figyeld a honlapot!

Kovács Levente a forinthitelekkel és ténylegesen devizában törlesztett kölcsönökkel kapcsolatban kiemelte: a mostani elszámolásban 2 és 3 millió darab közötti hitelügylet érintett. Természetesen az átlagosan visszatérített összeg lényegesen kevesebb lesz, hiszen a forinthiteleknél és a devizában törlesztett hiteleknél értelemszerűen nem volt árfolyamrés, így ebben a vonatkozásban nincs mit elszámolni. Most az elszámolás tárgya az egyoldalú kamat- és díjemelés. A bankszektorra így is csaknem 200 milliárd forintos újabb extra teher hárul majd - hangsúlyozta Kovács Levente.

Rengeteg ember várja hiába a postást - mutatjuk, miért >>

Azoknál a hiteleknél, ahol nem történt egyoldalú kamat-, illetve díjemelés, az elszámolás eredménye biztosan nulla. Ha ilyen "nullás" ügyletben a hitelt már lezárták, akkor az ügyfelet nem kell a banknak levélben kiértesíteni. Az elszámolásra vonatkozó általános információkat a bankok a saját honlapjukon jelenítik meg. Ennek megfelelően a bankszövetség mindenkit arra kér, hogy augusztus 1. és szeptember 30. között várja a postást a tértivevényes értesítő levéllel, illetve figyelje saját bankjának a honlapját.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Megérkezett az új állampapír, mutatjuk, hogy megéri-e a befektetés
Privátbankár.hu | 2026. április 1. 06:55
Nőtt az új lakossági állampapírvásárlások volumene az elmúlt héten. Április 1-től pedig egy új Magyar Állampapír Plusz sorozat érkezik.
Pénzügyi szektor Fontos döntést hozott az MNB
Privátbankár.hu | 2026. március 31. 12:53
Nem változtatnak a bankok tőkeelőírásán.
Pénzügyi szektor GKI: Magas alapkamat, alacsony infláció?
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 18:15
A Monetáris Tanács keddi kamatdöntő ülésén – az elemzői várakozásoknak megfelelően – 6,25 százalékon tartotta az alapkamatot. Az inflációs adatokra pillantva mindez meglepő lehet: a 2022-2023-as drasztikus áremelkedés kora leáldozott, még ha a fogyasztók inflációs érzékelése továbbra is magas. 
Pénzügyi szektor Bóvliba kerülhet Magyarország április 12. után
Privátbankár.hu | 2026. március 24. 17:29
Rossz hírt közölt a hitelminősítő: bóvliba kerülhetünk a válsztások után. 
Pénzügyi szektor Tovább erősödtek a bevételi várakozások a hazai nagyvállalatok körében
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 11:43
Kijöttek a K&H nagyvállalati növekedési index legfrissebb adatai.
Pénzügyi szektor Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
Herman Bernadett | 2026. március 17. 06:11
A bankkártyát már szinte csak vásárlásra használják a magyarok, 26 vásárlásra jut egy készpénzfelvétel. Egyre többen digitalizálják a bankkártyát a mobiltelefonba, és terjed az ATM-es készpénzbefizetés is. A kiberbűnözők támadásait is sikerült valamelyest visszaszorítani. 
Pénzügyi szektor Új agrár hiteltermékkel bővül a Széchenyi Kártya Program portfoliója
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 10:56
A hitelkérelmek benyújtására 2026. március 11-ét követően van lehetőség.
Pénzügyi szektor Olvad a bankszektor nyeresége, viszi a pénzt a sok adó
Privátbankár.hu | 2026. március 12. 08:27
Az 1500 milliárdos profitból csaknem 500 milliárd volt az osztalék, ami nagyrészt külföldről jött. A maradék 1000 milliárdos idehaza megtermelet nyereséghez hasonló nagyságrendű összeget fizettek be a bankok mindenféle különadó címén az államkasszába – írja az Mfor.hu. 
Pénzügyi szektor Budapest Mészáros Lőrinc bankjától is vesz fel hitelt
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 17:37
15 milliárd forintot ad márciusban.
Pénzügyi szektor Adatvédelmi szakértő: így lehet a határon nagy értékkel átutazni
Privátbankár.hu | 2026. március 11. 16:30
Az Ausztriából Ukrajnába tartó, hatalmas készpénzt és aranyat szállító konvoj ügye újra ráirányította a figyelmet arra, milyen szigorú szabályok vonatkoznak a pénz határon átnyúló mozgatására. Az Európai Unióban 10 ezer euró felett kötelező bejelenteni a készpénzt az EU külső határán, és a hatóságoknak meg kell adni a pénz eredetét és a szállítás célját – mondta Dr. Tóth Judit Lenke adatvédelmi szakjogász, a pénzmosás elleni eljárások szakértője. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG