2p
A tervek szerint tőzsdére viszi részvényeinek 20-30 százalékos pakettjét az MKB.
MKB-székház (fotó: MKB)

A szándékot az ötödik legnagyobb magyar kereskedelmi bank vezérigazgatója, Balog Ádám jelentette be. A pakett méretéről és a kibocsátás pontos időzítéséről a tulajdonosok később hozzák meg a döntést, azt azonban tudni lehet, hogy nagyjából 20-30 százalékos részvénycsomagról lesz szó, és várhatóan 2019 elején le is bonyolíthatják az ügyletet. Az MKB-t a magyar állam még 2014-ben vásárolta meg a Bayerische Landesbanktól, 2017-ben pedig már a második nyereséges évüket zárták.

A válság alatt ugyanakkor jelentős mennyiségű nemteljesítő hitelállományt halmoztak fel, az Európai Unió pedig a bankmentést költségcsökkentési és kockázatkezelési feltételekhez, valamint az osztalékfizetés és külföldi devizában való hitelezés tilalmához, illetve egyes érdekeltségek értékesítéséhez kötötte. Balog Ádám szerint az egyes esetekben 2020-ig érvényben lévő korlátozások is nagyban hozzájárultak a bank talpra állításához, amely most megérett arra, hogy a BÉT-en méresse meg magát.

Más bankot is bekebeleznek?

Balog Ádám elmondása szerint más magyar bankok felvásárlásnak a lehetőségével is foglalkoznak, bár erre az érvényben lévő korlátozások még 2018 végéig nem nyújtanak lehetőséget. Az egyik lehetséges akvizíciós cél ugyanakkor a kormány által a GE Capitaltól 2015-ben megvásárolt Budapest Bank lehetne, már amennyiben az eladósorba kerül, fűzte hozzá.

Ekkora tranzakció még nem volt a magyar piacon

Az MKB és a CIG Pannónia vagyonkezelői üzletágainak frigyéből új alapkezelő született, amely az ötödik legnagyobb a piacon, de arra törekszik, hogy hamarosan a harmadik, esetleg a második legyen. A 730 milliárd forintos kezelt vagyon nagy része vegyes és kötvényalapokban van, amiben erősíteni szeretnének, az az abszolút hozamú alapok kategóriája. A Privátbankár.hu cikkéért kattints ide! >>>

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG