3p
A legkisebb lízingcégek esetében ilyen kis piacon kizárt a gazdaságos működés, szektorszinten 100 milliárdos veszteséget már így is lenyeltek.

Révész Tamás, a Magyar Lízingszövetség elnökségi tagja, a Budapest Autófinanszírozási Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek elmondta: az autóhitelek forintosításában az árfolyam kulcskérdés lesz. "Bízunk abban, hogy a teherviselés közös lesz, olyan szabályozást kell kidolgozni, amely valamennyi szereplőnek elfogadható" - fogalmazott.

Nem szabad elfelejteni, hogy a lízingtársaságok már eddig is 100 milliárd forintos nagyságrendben könyveltek el veszteségeket, a szektor teherviselő képessége pedig véges - mondta a szakember.

A tárgyalások egyébként a Bankszövetség, az MNB és az NGM között folyamatosan zajlanak, egy friss bejelentés szerint már csak karnyújtásnyira vagyunk a forintosítás elkezdésétől >>

Forintosítani - de milyen árfolyamon?

Nem piaci árfolyamon történik majd az autóhitelek forintosítása - értesült a Privátbankár.hu. A megoldás jobban kommunikálható, ám összességében több kockázatot is hordoz. A részletek ugyanakkor csak augusztus végére válnak nyilvánossá - az mindenesetre figyelmeztető lehet az ügyfelek számára, hogy az NGM nem kötelező forintosításról beszél - korábbi összeállításunk >>

1000 milliárdnyi szerződéssel számoltak el

A banki elszámolás mintegy 180-200 ezer élő lakossági devizahiteles autófinanszírozási szerződést érintett, amelyek összesen körülbelül 300 milliárd forintos tartozást jelentenek. A lezárt szerződésekkel együtt - durva becsléssel - 1000 milliárd forint körüli szerződésállományt érintett a folyamat. A devizás szerződések elszámolása gyakorlatilag lezajlott, már csak a panaszok kezelésének végső lépései vannak hátra. A forintalapú szerződések elszámolása most zajlik, ez pedig októberig jelent majd jelentős munkát ad a lízingcégeknek.

A kicsik biztosan eltűnnek

Révész Tamás rámutatott: a piac úgy összezsugorodott, hogy akár két lízingcég is kiszolgálhatná a mostani finanszírozási igényeket. A kisebbeknél szinte kizárt a gazdaságos működés; ezen társaságok felvásárlására kis esélyt lát a szakember, valószínűbb, hogy a szóban forgó szereplők kivonulnak a magyar piacról.

Az autóértékesítés ugyan bővül, de az elavult, több mint 11 éves átlagéletkorú autópark fiatalításához ez nagyon kevés. A finanszírozás bővülése kizárólag a jegybank növekedési hitelprogramjának köszönhető, amely a vállalkozásokat támogatja, így kívánatos lenne, hogy a magánszemélyek gazdasági helyzete erősödjön, amely később az autófinanszírozásban is megmutatkozna - mutatott rá Révész Tamás.

Címkék: Pénzügyi szektor

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG