2p
A jegybank úgy döntött, 60 milliárd forintot újraosztanak.

A növekedési hitelprogram kivezető szakaszában a devizapillér fel nem használt keretösszegéből az MNB 60 milliárd forintot újraoszt a hitelintézetek közt, amelyek ezt a többletkeretet forint és devizahitelek nyújtására egyaránt felhasználhatják.

A monetáris tanács arról is döntött, hogy fél évvel meghosszabbítják a hitelek lehívására rendelkezésre álló időt mind az nhp második és harmadik szakaszában, mind az nhp pluszban, de a szerződéskötés határideje változatlanul az idei év vége marad - közölte honlapján a Magyar Nemzeti Bank (MNB). 

A hosszabbítással az nhp második szakasza és az nhp plusz keretében nyújtott beruházási hitelek (és pénzügyi lízingek) lehívására rendelkezésre álló idő, 2017. június 30-ig, az nhp harmadik szakasza keretében megkötött szerződéseknél 2018. június 29-ig tart. 

Az MNB még a héten értesíti a bankokat a meghatározott új keretekről.

Így épül fel a harmadik pillér

Az MNB idén januárban indította el a növekedési hitelprogram harmadik, kivezető szakaszát, amelynek első (forint) pillérében 400 milliárd forintos keretösszeg erejéig nyújthatók forinthitelek a hazai kis- és középvállalkozásoknak, míg a második (deviza) pillér 300 milliárd forintnyi keretösszegéből a természetes devizafedezettel rendelkező kkv-k jutnak devizafinanszírozáshoz. A kereskedelmi bankok szeptember végéig mintegy 230 milliárd forintnyi szerződés megkötését jelentették az MNB-nek. Szeptember végéig a növekedési hitelprogram három szakaszában összesen 34 735 vállalkozás jutott 2358 milliárd forint finanszírozáshoz.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot – Új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délutánra
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
Pénzügyi szektor Kamatstop vége: ennyivel nőhet a lakáshitelesek törlesztőrészlete októbertől
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 08:49
Csaknem öt év után megszűnhet a több százezer lakáshiteles törlesztőrészletének meredek emelkedését megakadályozó kamatstop. A BiztosDöntés.hu kiszámolta, milyen havi többletkiadás jelent ez egy átlagos adós számára szeptember 30-át követően.
Pénzügyi szektor Jóváírás, hitelért cserébe – hát szabad ezt?
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 07:54
Bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya egy év alatt, ami a BiztosDöntés.hu elemzése szerint nagyrészt az Otthon Start megjelenése óta eltelt időszak piaci szárnyalásával magyarázható.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG