3p
Rendszerszintű kockázatokat jelent az európai bankszektornak egyes szegmenseiben a kinnlevőségek magas aránya - állapította meg a Moody's.

A nemzetközi hitelminősítő a 28 legnagyobb európai bankot, illetve az európai bankrendszer egészét vizsgáló tanulmányban kiemeli, hogy a 2013-as tetőzés óta jelentősen javult a helyzet, de az euróövezeti bankrendszer bruttó kinnlevőség-portfólióján belüli rossz hitelek aránya még mindig több mint a kétszerese a világgazdaság más nagy erőcentrumaiban mért rátának.

Az euróövezetben rosszabb a helyzet

A cég számítási modellje - Moody's Financial Metrics - azt mutatja, hogy a vizsgált 28 nagybank átlagos nem teljesítő kinnlevőség-rátája ma már 4 százalék alatti, de az euróövezet egészében megközelíti a 7 százalékot, miközben például az észak-amerikai bankszektorban nem éri el a 2 százalékot, és Ázsiában sem haladja meg sokkal a 3 százalékot.

Továbbra is Görögországban a legszélsőségesebb a helyzet: a görög bankszektor bruttó kinnlevőség-állományán belül 44,9 százalék a nem teljesítő követelések aránya. Cipruson 38,9 százalék, Portugáliában 15,2 százalék, Olaszországban 11,1 százalék a rendszerszintű rosszhitelráta.

A közép- és kelet-európai EU-gazdaságokon belül Bulgáriában a legmagasabb a problémás kinnlevőségek aránya: a Moody's adatai szerint a bolgár bankrendszer kinnlevőség-portfóliójának 10,6 százaléka nem teljesítő. Közvetlenül utána Szlovénia következik 10,5 százalékkal.

Mi a helyzet a magyar bankszektorral?

A magyar bankrendszer bruttó kinnlevőségeinek nem teljesítő hányada a Moody's szerdai tanulmánya szerint 8,9 százalék.

A hitelminősítő mindazonáltal a magyar bankrendszerre már csaknem két éve pozitív kilátást tart érvényben, és ezt május elején megerősítette. 

A megerősítéshez fűzött elemzésében a cég kiemelte, hogy várakozása szerint a magyar bankrendszer szektorszintű nem teljesítő kinnlevőség-rátája a teljes követelés-portfólió 8 százaléka alá csökken 2018 végéig.

A hitelminősítő azzal számol, hogy a magyar bankrendszer működési kondícióinak javulása általánosságban is jót tesz a szektor hitelportfólió-minőségének és tőkehelyzetének.

Jók a kilátások

A Moody's a magyar bankrendszer pozitív kilátását megerősítő májusi szektorjelentésében hangsúlyozta: várakozása szerint a magyar gazdaság élénk aktivitása közepette a magyar bankrendszer hitelkihelyezésének értéke az idén és jövőre is 10 százalék körüli ütemben növekedhet a 2008-as pénzügyi válságot követő évek visszaesése után.

Az összes európai bank nem teljesítő kinnlevőség-állománya 2017 végén 813 milliárd euró volt. Ez is komoly javulást jelent, hiszen három évvel korábban még 1120 milliárd euró volt az európai bankszektort terhelő rosszhitelállomány.

A Moody's adatai szerint a mostani problémás hiteltömeg fele a 28 legnagyobb európai bankra jut.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Ilyenek lesznek a fizetések a jövőben
Herman Bernadett | 2026. május 19. 14:55
Folyamatosan terjednek a digitális fizetési megoldások, a BKK Pay&Go is egyre népszerűbb, emellett a BL-döntőre is készül a Mastercard. 
Pénzügyi szektor A megemelt mértékű bankadó hatása látszik a K&H negyedéves számain
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 13:10
A Bank hitelállománya egy év alatt 13 százalékkal nőtt.
Pénzügyi szektor Az MNB elárulta az aranytartalék értékét
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 12:14
13,978 milliárd euróra csökkent.
Pénzügyi szektor Brutális adóterhek alatt nyög az OTP
Herman Bernadett | 2026. május 15. 11:02
A megduplázódott extraprofitadó veszteségessé tette Magyarországon az OTP-t, hiába nőttek a hitelállományok. Az új kormányban és a jövőben azonban bízik a hitelintézet, amely csoportszinten 177 milliárd forintos nyereséggel zárta az első negyedévet.  
Pénzügyi szektor Itt az OTP bejelentése: bíróságra mennek a bankok a kamatstop miatt
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 19:31
Ismét több pénzintézet nyújtott be panaszt.
Pénzügyi szektor Csökkent a 12 hónapos kincstárjegy aukciós átlaghozama
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:46
Az elsődleges forgalmazók 58,3 milliárd forint értékben nyújtottak be ajánlatot.
Pénzügyi szektor Új korszak jön a bankszámláknál
Privátbankár.hu | 2026. május 7. 13:16
Itt a Gránit Bank lépése.
Pénzügyi szektor Régi-új elnök a Pénztárszövetségnél
Privátbankár.hu | 2026. május 6. 12:58
A szervezet közgyűlésén derült ki, hogy újrázhat az eddigi elnök.
Pénzügyi szektor Lezárult az MNB belső vizsgálata, feljelentést tettek
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 15:34
A feljelentést ismeretlen tettes ellen tették.
Pénzügyi szektor Nem fékeznek a lakáshitelesek – tovább nőtt a CSOK Plusz aránya
Privátbankár.hu | 2026. május 4. 12:19
A idei első negyedévben 10,4 százalékról 13,2 százalékra nőtt a CSOK Plusz aránya a lakáshitelekben – közölte a Duna House. Alig van olyan új lakáshitel, ahol ne használnák ezt a lehetőséget a hitelfelvevők.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG