2p
A jegybank összesen tizenhat intézményt perelt az egyoldalú kamat-, díj- vagy költségemelést lehetővé tevő szerződési kikötések tisztességtelensége miatt. A Fővárosi Törvényszék a keresetek döntő többségében igazat adott a jegybanknak.

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) törvényi felhatalmazás alapján azért indított közérdekű keresettel pert tizenhat pénzügyi intézménnyel szemben, hogy a bíróság állapítsa meg: az ügyfeleket hátrányosan érintő, egyoldalú szerződésmódosítások tisztességtelenek és ezért érvénytelenek. Az érvénytelen emelés esetén a banknak el kell számolnia az érintett ügyfelekkel.

Hogy állnak a perek?

A CIB Lízing Zrt. esetében a jegybank immár másodfokon is pernyertes lett a Fővárosi Ítélőtábla döntése alapján. Két esetben - MKB-Euroleasing Autóhitel Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt., MKB-Euroleasing Autólízing Zrt. - az alperes a per megindulása előtt alávetési nyilatkozatban vállalta a fogyasztókkal való elszámolást, így a pereket jogerősen megszüntették. Egy pert az MNB által az adott pénzügyi intézménnyel szemben kezdeményezett hiánypótlási eljárás miatt felfüggesztettek.

Két ügyben - Borsod Takarék, FHB Kereskedelmi Bank - az MNB pernyertességét kimondó első fokú ítélet már jogerőssé vált, két esetben - Aegon Magyarország Hitel Zrt., FHB Jelzálogbank Nyrt.  - az MNB tudomása szerint az alperes nem fellebbezett, a jegybank az első fokú bírósági határozat jogerős voltát kimondó bírósági záradékra vár.

A négy már jogerősen lezárult perben a pénzügyi intézményeket elszámolási kötelezettség terheli. A megfellebbezett bírósági ítéletek esetében a törvény szerint a bíróságnak 45 napon belül kell másodfokon döntenie.

Még indulhat per

Amennyiben utólagosan – 2016. december 31-ig megindított eljárásában – olyan információ jut az MNB birtokába, amely szerint valamelyik pénzügyi intézmény valótlanul nyilatkozott arról, hogy nem emelt egyoldalúan kamatot, díjat, költséget, a jegybank kötelezni fogja az érintett pénzügyi intézményt a perindításhoz szükséges azon általános szerződési feltételei kivonatai benyújtására, melyek az egyoldalú emelésekre vonatkozó rendelkezéseket tartalmazzák; így az MNB utólagosan közérdekű pert indíthat ezen piaci szereplővel szemben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Pénzügyi szektor Önként adják oda a csalóknak a pénzüket – Nem tanulnak a magyarok
Sipos Ildikó | 2026. július 2. 05:46
Tízből csak három magyar képes felismerni, hogy online csalási kísérlettel áll szemben.
Pénzügyi szektor Olyat húzott az OTP, amire még nem volt példa az EU-ban
Privátbankár.hu | 2026. július 1. 13:44
Az EU bankjai közül elsőként indítottak kötvényprogramot Hongkongban.
Pénzügyi szektor Gyengült a forint, bár még mindig jól tartja magát
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:38
Az eurót délután hat órakor 355,96 forinton jegyezték.
Pénzügyi szektor Felfűtötte a meleg a részvénypiacot: új történelmi csúcs a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 18:05
Új történelmi csúcson zárt kedden a BUX.
Pénzügyi szektor Enyhe emelkedésben a BUX délután
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 14:56
A vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. 
Pénzügyi szektor Benyújtotta a kormány az MFB-törvény módosítását
Privátbankár.hu | 2026. június 26. 16:15
Törvénymódosítást nyújtott be a kormány a Magyar Fejlesztési Bank működéséről, amely többek között az EU-s források kezelését, a kezességvállalást és az összeférhetetlenségi szabályokat is jelentősen átalakítaná.
Pénzügyi szektor ÁKK: tovább nőtt a lakossági állampapírok állománya
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:59
Az előző hónap végéig 2556,6 milliárd forinttal emelkedve 63 096,4 milliárd forintra nőtt a központi költségvetés adóssága – közölte az Államadósságkezelő Központ Zrt. (ÁKK) szerdán az MTI-vel.
Pénzügyi szektor Konvergenciajelentés: le vagyunk maradva az euróbevezetés kapcsán
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 16:08
Az Európai Bizottság szerdán kiadta a konvergenciajelentését. Az elemzésben azt vizsgálja, hogy azok az uniós tagállamok, amelyeknek kötelező bevezetniük az eurót, de még nem tették meg, milyen messze vannak a feltételek teljesítésétől.
Pénzügyi szektor Módosulnak egyes likviditási célú hitelkonstrukciók kamatkondíciói, érdemes a határidőkre figyelni
Privátbankár.hu | 2026. június 23. 14:35
Figyelniük kell a cégeknek, ha még július 14-ig hozzá akarnak jutni a kedvezményes kamatozású hitelhez.
Pénzügyi szektor Hogyan segíti a technológia a pénzügyi szektort
Márkázott tartalom | 2026. június 16. 13:57
A pénzügyi világ működése az elmúlt években jelentős átalakuláson ment keresztül. A digitális megoldások megjelenése nem csupán a háttérfolyamatokat formálta át, hanem azt is, ahogyan kapcsolatba lépünk a bankokkal, biztosítókkal vagy befektetési szolgáltatókkal. A gyorsaság és a pontosság ma már alapvető elvárás, miközben a biztonsági követelmények is folyamatosan szigorodnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG