3p
Egy korábbi ítélet szerint a Molnak több mint 30 milliárd forintot kellett volna visszafizetnie az államnak - az Európai Bíróság most megsemmisítette a döntést.

Az előzmények

2005 szeptemberében a Mol tizenkét olyan szénhidrogénmezőre vonatkozóan kérte a bányászati jogainak meghosszabbítását, amelyek tekintetében kitermelési engedélyt adtak ki, és amelyeken még nem kezdték meg a kitermelést. Egy 2005 decemberében aláírt megállapodásban a Mol és a Magyar Állam öt évvel meghosszabbította az e tizenkét mezőn történő kitermelés megkezdésének határidejét, a meghosszabbítási járadékot pedig – amely járadék összegének a bányászati törvény értelmében magasabbnak kellett lennie az alapjáradék összegénél – az említett ötéves időszak minden éve tekintetében 12,24% és 12,6% közötti mértékekben határozták meg.

Ezenkívül a felek tizenöt évre megállapodtak abban, hogy e járadékot kell alkalmazni a Mol minden, kitermelési engedély hatálya alatt már termelésbe állított mezőjére, vagyis 44 szénhidrogénmezőre és 93 földgázmezőre, ami e mezők tekintetében megnövelt bányajáradékot eredményez. A megállapodás továbbá 20 milliárd forint (közel 68 millió euró) egyszeri térítés fizetéséről rendelkezett.

2007-ben módosították a bányászati törvényt, és a bányajáradék mértékét 2008. január 8-i hatállyal főszabály szerint 30%-ra emelték. Ez az emelés azonban nem érintette a Mol mezőit, amelyekre továbbra is a 2005. évi megállapodásban meghatározott mértékek vonatkoztak.

2010-ben jött az ítélet

2010. júniusában a Bizottság határozatot fogadott el , amelyben megállapította, hogy a bányajáradék Mollal szembeni, a 2005. évi megállapodásban történő rögzítésének és a Mol versenytársaira irányadó bányajáradék emelésének a társítása a közös piaccal összeegyeztethetetlen állami támogatásnak minősül.

Következésképpen a Bizottság felszólította Magyarországot, hogy téríttesse vissza a Mollal e támogatást, amelynek összege 2008-ban 28 444,7 millió forint, 2009 ben pedig 1 942,1 millió forint volt. A Mol a Bizottság határozatát megsemmisítés iránti keresettel támadta meg a Törvényszék előtt.

Mégsem kell fizetni

A Törvényszék az ítéletében megállapította: a 2005. évi megállapodás nem részesítette előnyben a Molt a versenytársaihoz képest. A Bizottság nem vizsgálta a 2005. évi megállapodás néhány releváns vonatkozását és bizonyos más megállapodásokat, amelyek a döntés szempontjából fontosak lettek volna.

A törvényszék úgy ítélte meg, hogy a Bizottság által lefolytatott elemzés nem tette lehetővé annak megállapítását, hogy a 2005. évi megállapodás gazdasági előnyöket biztosított volna a Mol-nak a versenytársai hátrányára, következésképpen pedig megsemmisíti a Bizottság határozatát.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 36810 35680 37000 -1,18% 0 0 19 288 921 210 HUF 2026-04-02 17:09:01
MOL 3946 3910 3976 +0,05% 0 0 1 857 928 706 HUF 2026-04-02 17:07:26
MTELEKOM 2144 2106 2148 +0,66% 0 0 879 656 644 HUF 2026-04-02 17:08:37
RICHTER 12150 11870 12300 +0,83% 0 0 3 513 005 150 HUF 2026-04-02 17:10:59
OPUS 441 438 453 -0,68% 0 0 199 501 482 HUF 2026-04-02 17:05:15
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Forinterősödést hozott a húsvéti nyuszi
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 18:46
Jelentősen erősödött a forint a főbb devizákkal szemben hétfőn kora estére a bankközi devizapiacon reggelhez képest.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen kezdtek az amerikai tőzsdék, megint emelkedik az olajár
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 16:21
Vegyesen nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Végre egy jó hír: csökken a kőolaj ára
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:46
Erősödtek a vezető ázsiai tőzsdék hétfőn, amikor számos piacon nem volt kereskedés. A kőolaj ára csökkent délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Gyengén nyitott, de aztán beleerősített a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 11:08
Gyengült a forint a főbb devizákkal szemben hétfő reggel a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben, utána viszont sikerült javítania.
Részvény / Deviza / Áru Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb kockázat – hanem az, amit elindíthat
Gajda Mihály | 2026. április 6. 06:01
Az elmúlt hetekben a globális piacok figyelme szinte kizárólag a Hormuzi-szorosra szegeződött. Nem véletlenül: a világ olajellátásának közel egyötöde halad át ezen a szűk tengeri folyosón, így március eleji lezárása Irán által azonnali reakciót váltott ki az energiapiacokon. Az olajárak emelkedtek, a volatilitás megugrott, a geopolitikai prémium pedig újra tartósan beépült az árakba. A Concorde Értékpapír Zrt. elemzőjének helyzetértékelése.
Részvény / Deviza / Áru Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten
Privátbankár.hu | 2026. április 5. 10:44
 A Mol árfolyama 1,2 százalékkal csökkent a héten.
Részvény / Deviza / Áru Húsvéti bevásárlás: meglepő fordulat látható az alapanyagoknál
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 11:31
A húsvét miatt ismét nagyobb figyelem irányul azokra az alapanyagokra, amelyek jelentős részét adják a bevásárlókosarunknak. A csokoládé, a mandula, a húsvéti sütemények és piskóták mellett ilyenkor különösen felértékelődnek az olyan alapvető hozzávalók, mint a kakaó, a cukor, a vaj, a búza és a tojás. Az alapanyagok piaci teljesítményét és kilátásait a Magyarországon is jelen lévő globális befektetési szolgáltató, az XTB szakértői vizsgálták meg.
Részvény / Deviza / Áru Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói
Privátbankár.hu | 2026. április 3. 08:37
Vegyesen zártak csütörtökön a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Csúcsra futott a Richter
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 18:41
A többi részvény csak lesheti ezt a teljesítményt.
Részvény / Deviza / Áru Milyen hangulatban köszönt a forint a húsvéti hétvégére?
Privátbankár.hu | 2026. április 2. 18:29
Most épp erősödik vagy lazít a magyar fizetőeszköz? 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG