1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

A mai nap során, lévén Amerikában ünnepnap, semmi nem történt a piacokon, kivéve a török jegybanki beavatkozást.

A török fizetőeszköz a júniusi puccskísérlet óta szakadatlanul esik, közel 15 százalékot gyengült azóta. A török jegybank ma megelégelte a zuhanást, és 7,50-ről 8 százalékra emelte az irányadó kamatlábat. A líra megpróbált erősödni, de ez csak rövid ideig tartott, utána annál nagyobb zuhanás következett, és rekord mélységbe hullott az árfolyam, egy euróért 3,65-öt is adtak.

Euró/török líra

A folyamat logikus, hiába emel a jegybank, nem a kamattal van a baj. A török belpolitika az, ami elrémiszti a befektetőket: Erdogan elnök szakadatlanul építi egyeduralmát, és négy hónap után sem csillapodnak a tisztogatások, sztálini mértéket öltenek. Egy ilyen eldurvuló rendszert kialakító ország valutájáért kétszer ekkora kamatért sem feltétlenül jelentkeznének a befektetők.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 30850 30610 30890 +0,65% 30830 30860 3 136 345 610 HUF 2025-10-21 10:45:50
MOL 2722 2720 2742 -1,73% 2722 2726 452 927 170 HUF 2025-10-21 10:44:58
MTELEKOM 1766 1760 1780 -0,34% 1766 1770 177 471 116 HUF 2025-10-21 10:45:03
RICHTER 10290 10210 10350 -0,58% 10290 10300 219 343 850 HUF 2025-10-21 10:39:07
OPUS 543 537 545 -0,37% 542 543 43 946 139 HUF 2025-10-21 10:41:34
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Ilyen is van: Budapest lekörözte Nyugat-Európát
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 09:32
A Budapesti Értéktőzsde kiválóan nyitott, nem úgy a frankfurti. Az árupiaci termékek (az arany, az olaj és a gáz) árfolyama egyaránt csökkent.
Részvény / Deviza / Áru Hüledezhet, ha meglátja, mennyibe kerül egy euró
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 07:33
Gyengült a hazai fizetőeszköz reggel.
Részvény / Deviza / Áru Trump bebikázta New Yorkot
Privátbankár.hu | 2025. október 21. 06:08
Emelkedéssel zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
Részvény / Deviza / Áru Töri a fejét, milyen állampapírt vegyen?
Eidenpenz József | 2025. október 21. 05:43
Változó idők, feszültségek, válságok, kiszámíthatatlanság, amerre nézünk. Ebben a környezetben elvileg a változó kamat lenne szerencsésebb, de mi van, ha még a bizonytalanság is bizonytalan? Mikor jó a változó, és mikor a fix állampapír?
Részvény / Deviza / Áru Egyik szemünk sír, a másik nevet, ha a forintra nézünk
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 19:06
Így alakultak az árfolyamok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru A 4iG, a Mol és az OTP részvényesei örülhettek hétfőn, de nem mindenkinek volt jó napja
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 18:47
Nagyot ralizott a 4iG, Nyugat-Európában is jó volt a hangulat.
Részvény / Deviza / Áru A befektetőknek is tetszik a Trump-Putyin csúcs?
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 16:21
Az amerikai tőzsde jól nyitott, a budapesti jól is megy.
Részvény / Deviza / Áru Megmérte a piac a forintot, és az ütésből csak most jöttünk vissza
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 14:47
Közel két hét kellett ahhoz, hogy túltegye magát a forint Nagy Márton és Orbán Viktor nyilatkozatain, amelyek enyhe nyomást helyeztek a Varga Mihály vezette Magyar Nemzeti Bank vállára. A piac reakciója egy szempillantás alatt rámutatott arra, hogy mennyire törékeny a hazai fizetőeszköz idei szárnyalása. Emellett a 14. havi nyugdíj ötletének bedobása, és annak költségvetési megvalósíthatósága is szóba került a Trend FM hétfői műsorában, ahol ezúttal is vendégként szerepeltünk.
Részvény / Deviza / Áru „America First” a gyakorlatban
Alberti Bálint | 2025. október 20. 10:20
Az elmúlt másfél hónapban látványosan kirajzolódott az Egyesült Államok új iparpolitikájának iránya: a kormány – nemzetbiztonsági megfontolásokból – tőkerészesedést vásárol magáncégekben. A lépés nem egyedi, hanem egy új stratégia része, amelynek célja, hogy az állam visszaszerezze az ellenőrzést a kritikus ágazatok és az ellátási láncok felett. A program három kulcsterületre koncentrál: a védelmi iparra, a félvezetőszektorra és a nyersanyag-kitermelésre. Ezek együtt mutatják meg, hogyan próbálja a második Trump-kormányzat újradefiniálni Amerika gazdasági és geopolitikai mozgásterét az „America First” elv jegyében. A cikk a Concorde Értékpapír Zrt. blogján jelent meg.
Részvény / Deviza / Áru Álomszerűen indult a hét a magyar részvénytulajdonosoknak
Privátbankár.hu | 2025. október 20. 09:31
Erősen kezdődött a hét a Budapesti Értéktőzsdén – közben az olaj és a gáz olcsóbb lett, az arany drágul.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG