2p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Az EKB vezetése aggódik a rendkívül gyors hozamemelkedés miatt - felpörgetik a kötvényvásárlási programot. Az eurót leverték a hírre, a forintal szemben is esett.

 

 

Az EKB mennyiségi enyhítési programja folytatódik 2016 szeptembere után is - mondta Benoit Coeuré, az EKB igazgatósági tagja egy mai beszédében. Szükség esetén kiterjesztik a programot. Egyelőre májusban és júniusban átütemezik a vásárlásokat, Coeuré szerint ennek szezonális okai vannak - igaz, azt is megjegyezte, aggasztó az európai kötvénypiacon végbemenő rendkívül gyors hozamemelkedés.

Az EKB március 9-én indította el a tervek szerint 2016 szeptemberéig tartó, havi 60 milliárd eurós, összességében 1100 milliárd eurós kötvényvásárlási programját, amelynek keretében 2-30 év lejáratú befektetési minősítésű államkötvényeket, továbbá az EU intézményei és magánvállalatok által kibocsátott papírokat vásárol.

Coeuré bejelentése szerint májusban és júniusban még ennél a 60 milliárdos összegnél is nagyobb értékben vásárol kötvényt az EKB.

A plusz vásárlásokról szóló bejelentés padlóra küldte az eurót a dollárral szemben: rövid idő alatt 1,30-ról 1,1160-ig esett a jegyzés a bankközi devizapiacon.

EUR/USD
Friss áfrolyamok >>

A forint is nagyot erősödött az euróval szemben, a jegyzés 308-ról 305,50-ig esett.

EUR/HUF
Friss áfrolyamok >>

A hangulatot egyébként a kedvező görög hírek is javították:  talán elkerülhető a nyári csőd, talán még valamiféle átmeneti megállapodásra is lehet esély - a görög illetékesek optimistán nyilatkoztak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 35340 35090 35880 -0,48% 0 0 11 640 134 700 HUF 2026-03-16 17:08:40
MOL 3766 3750 3828 -2,08% 0 0 2 409 707 992 HUF 2026-03-16 17:05:13
MTELEKOM 2040 2025 2070 -0,49% 0 0 794 895 105 HUF 2026-03-16 17:05:05
RICHTER 11880 11700 11880 0,00% 0 0 1 539 939 910 HUF 2026-03-16 17:05:11
OPUS 508 498 512 -1,17% 0 0 107 953 464 HUF 2026-03-16 17:05:01
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Váratlan irányba fordult a hangulat Budapesten
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 17:49
A nemzetközi jó hangulat nem gyűrűzött be.
Részvény / Deviza / Áru Jó hangulatban ébredtek az amerikai befektetők
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 16:25
Emelkedéssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok hétfőn.
Részvény / Deviza / Áru Kiderült az új paktum: Afrika mélyéről ronthatnak rá Trumpék a globális fémpiacra
Czwick Dávid | 2026. március 16. 15:04
Miközben a lángokban álló Közel-Keletre összpontosít a világ, Washington és egy, a hírekben nem sokat szereplő afrikai állam között olyan paktum körvonalazódik, amely fenekestül forgathatja fel a globális fémpiacot. Donald Trump rátalálhatott arra a kulcsra, amivel megtörheti a kínai dominanciát: a tervet pedig 2031-ig véghez is vinné. Vajon mi az ára a hirtelen jött amerikai partnerségnek? Miért remeghetnek meg a hírtől a világ nagy nyersanyagtőzsdéi, főleg a rézpiac? Mutatjuk a részleteket a háttérben zajló gigaalkuról!
Részvény / Deviza / Áru Nehezen indul a hét Budapesten, ténferegnek a befektetők
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 14:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,72 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Európa ma ráébredt, hogy akár erőt is mutathatna
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 11:02
Budapest persze ezúttal is kilóg a sorból a nagy európai porondokhoz képest. 
Részvény / Deviza / Áru Máris a határokat feszegeti a forint
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 07:27
Elkezdte az újabb kora tavaszi hetet a forint, de feszült a helyzet.
Részvény / Deviza / Áru Jól kerestek a Mol részvényesei az olajválságon
Privátbankár.hu | 2026. március 15. 08:18
Kemény héten vagyunk túl a tőzsdén, de vannak, akik örülhettek.
Részvény / Deviza / Áru Heves érzelmeket váltott ki az olajpiac – esett New York pénteken, és a héten is
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 08:00
A főbb amerikai tőzsdeindexek csökkenéssel zárták a hét utolsó munkanapját.
Részvény / Deviza / Áru Estek az európai tőzsdék, a BUX is mínuszban zárt
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:41
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 273,75 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel 121 754,84 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot fog káromkodni, ha meglátja ezt a forintárfolyamot
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 18:21
Gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG