QE
Részvény / Deviza / Áru Várjunk a vételekkel: a következő esés nagyobb lehet, mint a márciusi? 
Barlai Róbert | 2020. május 28. 20:34
Az amerikai Bézs Könyv megállapításai mellett a világ vezető pénzügyi szakembereinek véleménye alapján sem látszik sok esély arra, hogy V alakú gazdasági kilábalás következik be - a tőzsdéken mégis ezt árazzák, a piacok álom-üzemmódba kapcsoltak. Ez a divergencia nem tartható fenn sokáig, előbb-utóbb a tőzsdéken is ébresztőt fújnak -  ha pedig visszatér a kockázatkerülés, az újra nyomás alá fogja helyezni a feltörekvő piacokat valamint a közép- és kelet-európai országok eszköz- és devizaárfolyamait. Barlai Róbert tőkepiaci szakember jegyzete.
Részvény / Deviza / Áru Hurrá, végre egy kis optimizmus a tőzsdéken 
Eidenpenz József | 2020. március 24. 11:50
A tőzsdék végre jelentősebb emelkedést tudnak felmutatni, általában öt százalék körüli mértékben erősödnek az indexek Budapesten is. Sok kisebb-nagyobb jó hír van, ügyködnek a jegybankok, a vírus terjedésének az üteme egy-két országban talán végre lassul, Kínában lazították a mozgás korlátozásait. Robbantak a nemesfémek árfolyamai, de a kőolaj is szépen megy fel.
Részvény / Deviza / Áru Végtelen QE-t jelentett be a Fed, ugranak a tőzsdék 
Privátbankár.hu | 2020. március 23. 13:46
A Federal Reserve újabb intézkedés-csomagot jelentett be az USA gazdaságának támogatására, miután a demokraták megakadályozták a szenátust a mentőcsomag elfogadásában. A hírre az európai tőzsdék esése mérséklődött, az amerikai határidős indexek pedig a tőzsdenyitás előtti kereskedésben jelentős mínuszból pluszba lendültek.
Részvény / Deviza / Áru Azt hiszi, ezúttal minden másképp van? Néhány száz éves grafikon pont jól jöhet 
Eidenpenz József | 2020. január 1. 08:00
Fél a válságtól? Nem tudja, mit hoz a jövő? Azt hallja, hogy új világ köszöntött be, és a régi törvényszerűségek már nem érvényesek? Mégis kétségei vannak? Gyógyszerként tudjuk ajánlani a sok évtizedes grafikonok nézegetését. De az is lehet, hogy némelyiktől csak még idegesebb lesz. (2. rész.)
Makro / Külgazdaság Simor András: nem hiszem, hogy a jegybanki függetlenség örök életű 
Barlai Olivér | 2019. január 9. 10:58
A jegybankok hatalma csak látszólag korlátlan, amiről egyes országok vezetői hajlamosak megfeledkezni - véli Simor András. Az MNB korábbi elnöke szerint megindult a jegybanki függetlenség informális erodálódása, ez azonban a mai gazdasági szükségszerűségeknek jobban meg is felel. Simor András a kriptodevizákról, az arany jelentőségéről, az euró bevezetéséről, az EBRD terveiről is beszélt, valamint arról, hogy a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése alapvető fontosságú feladata az államoknak.
Részvény / Deviza / Áru Meglepő esés Budapesten, Pató Pált játszik az EKB 
Eidenpenz József | 2017. szeptember 1. 18:58
Jó lett a nemzetközi tőzsdei hangulat a rossz amerikai makroadat ellenére. Budapesten azonban rossz napot zárt a tőzsde, a BUX index egy százalékkal esett, mind a négy fő részvény süllyedt.
Állampapír / Kötvény Mennyit lehet bukni a biztonságosnak hitt államkötvényekkel? 
Eidenpenz József | 2016. július 6. 19:06
Egyre elképesztőbb mélységekben, sokszor mínuszban vannak a fejlett országok államkötvény-hozamai. Eközben az infláció nem biztos, hogy nulla közelében marad, az is lehet, hogy megugrik, ebbe az esetben a kötvénytulajdonosok duplán veszíthetnek.
Makro / Külgazdaság Ha Magyarország olimpiát rendez, még a forint is erősebb lesz? 
Privátbankár.hu | 2015. június 25. 17:23
Simon Johnson, az IMF volt főközgazdásza és az amerikai MIT tanára szerint a budapesti olimpia megrendezésének lehetősége önmagában véve is fel tudná nyomni a forint árfolyamát.
Részvény / Deviza / Áru Új barázdát szánt a QE, ilyen következményekkel járhat 
Eidenpenz József | 2015. május 19. 14:35
Az EKB előre hozza a QE egy részét, vagyis májusban és júniusban több pénzt pumpálna az európai kötvénypiacokra, igaz, szeptemberben meg kevesebbet. A hír alaposan felkavarta a tőkepiacokat, a BUX-ot és forintot is erősítette, de kérdés, mennyire lesz ez tartós.
Részvény / Deviza / Áru Az EKB aggódik - hirtelen leverték az eurót, belehúzott a forint is! 
Privátbankár.hu | 2015. május 19. 10:15
Az EKB vezetése aggódik a rendkívül gyors hozamemelkedés miatt - felpörgetik a kötvényvásárlási programot. Az eurót leverték a hírre, a forintal szemben is esett.
Állampapír / Kötvény Emiatt van minden, ezért szenvednek a részvények és a forint 
Privátbankár.hu | 2015. május 13. 14:10
Az utóbbi napokban az unásig ismert görög problémák mellett más is komolyan nyomasztotta a tőzsdéket, ráadásul olyasvalami, ami mindig is szokta. A tőzsdével foglalkozó szakirodalomban ugyanis kiemelt helyen szerepel, hogy ha magas vagy nő a kamat, akkor a részvényekből inkább a kötvények felé kezd el áramlani a tőke, és fordítva.
Részvény / Deviza / Áru Nem döntötték el a piacok, hogy jó hír-e a rossz hír? 
Eidenpenz József | 2015. május 4. 19:18
Vegyes hírek érkeztek a múlt héten az amerikai gazdaságból, rossz hírek esetén korábban többnyire emelkedtek a tőzsdeindexek, mert így a pénzbőség, a QE fennmaradása volt a valószínűbb. Most mintha a piacok nem tudnák eldönteni, mi a jó, mi a rossz hír - mondja a szakértő. A BUX felülteljesít, ami főleg külföldi vevőknek köszönhető. Bár ma a nap végén lenyomták a Molt, a nap nagy részében szép pluszban volt a BUX.
Részvény / Deviza / Áru Mégsem lesz egy dollár egy euró? – Európába ömlik a tőke, mehet a BUX is 
Privátbankár.hu | 2015. április 27. 12:15
Kifulladni látszik a dollár erősödése, amit az európai részvénypiacra áramló hatalmas összegekkel magyaráznak, mások szerint viszont legalább annyi tőke megy ki az európai kötvénypiacokról. A sok pénzből mintha a magyar tőzsdének is jutna. Az amerikai kamatemelés kitolódhat, de aligha végleg, így valamikor a dollárerősödés is új erőre kaphat.
Makro / Külgazdaság Frankfurtban ezért lángolt az utcai barikád 
Privátbankár.hu | 2015. március 18. 16:02
Legalább száz sebesült, füstölgő barikádok, szirénák, felgyújtott járművek, rendkívüli állapotra emlékeztető utcaképek. Frankfurtban egy baloldali, kapitalizmus-ellenes mozgalom az EKB új székházát választotta célpontnak. Több tucatnyian megsérültek.
Állampapír / Kötvény Az államkötvény-piacokon bekövetkezett a lehetetlen 
Eidenpenz József | 2015. február 18. 14:02
A pénzügyi válság óta minden lehetséges, ami korábban lehetetlen volt – tartják sokan, és ez a külföldi kötvénypiacokra fokozottan érvényesnek látszik. Bár már korábban is elképzelhetetlennek tűnt a hozamok szintje, a tavalyi év is csak újabb és újabb rekordokat hozott, és ez januárban is csak fokozódott. Élen a mínuszos hozamú tíz éves svájci államkötvényekkel.
Deviza / Áru Ha Soros György fiatalabb lenne, most bedöntene egy-két devizát 
Privátbankár.hu | 2015. január 24. 15:54
Davosban Soros György a frank árfolyamküszöbének felmondásáról, a japán jegybank vezetője az EKB likviditásbővítő intézkedéséről, Alekszej Kudrin volt orosz pénzügyminiszter a gazdaság egyre romló helyzetéről, olajipari elemzők pedig a vezető ágazati cégek negyedéves nyereségalakulásáról beszéltek. Ha Soros fiatal lenne, lenne most egy-két húzása.
Makro / Külgazdaság Magyar QE? Kapjon minden európai polgár 1500 eurót ingyen? 
Privátbankár.hu | 2015. január 24. 14:31
Súlyos buborékfújás indulhat a tőkepiacokon az EKB lazító lépései és a meginduló gazdasági növekedés miatt – írja az Alapblog. A pénznyomtatás miatt sok pénz már játékpénz, amiért azonban valódi értéket, például tőzsdei cégeket lehet venni. A japánok már rájöttek: nyomtatni kell jó sok fedezetlen jent, és felvásárolni érte értékes vállalatokat.
Makro / Külgazdaság Itt van, amire mindenki várt - beindul a pénznyomda! 
Privátbankár.hu | 2015. január 22. 14:29
A kamatdöntő ülést követően Mario Draghi sajtótájékoztatón ismertette a "további monetáris politikai intézkedéseket". Havonta 60 milliárd eurót öntenek a piacra, így próbálják felpörgetni az európai gazdaságot, leküzdeni a deflációt - percről percre közvetítettünk. A nagy kérdésekre is kaptunk választ: ki viseli a kockázatokat és meddig tart a program?
Makro / Külgazdaság Röpködnek az elképzelhetetlen összegek - három nap és minden kiderül 
Privátbankár.hu | 2015. január 19. 15:27
A Reuters hírügynökség által megkérdezett 20 pénzpiaci kereskedő közül 18 szerint az Európai Központi Bank (EKB) csütörtökön bejelenti, hogy megkezdi az államkötvények vásárlásával is járó mennyiségi monetáris lazítást (QE). A QE program keretösszege 600 milliárd euró lehet.
Makro / Külgazdaság A héten felrúghatják a pénzesvödröt - jöhetnek az eurómilliárdok 
Privátbankár.hu | 2015. január 17. 15:55
A hét meghatározó eseményei az Európai Központi Bank januári monetáris politikai döntéshozó ülése mellett a Nemzetközi Valutaalap világgazdasági előrejelzése, illetve a davosi Világgazdasági Fórum lesznek - kapkodhatják a fejüket a befektetők, és még vállalati gyorsjelentések is borzolhatják a kedélyeket a tőzsdéken.
Deviza / Áru Vehet államkötvényeket az EKB, zuhan az euró és a forint 
Privátbankár.hu | 2015. január 14. 11:15
Jogszerű az EKB tervezett kötvényvásárlási programja, az OMT nem ütközik az európai szerződésekbe és bizonyos feltételekkel végrehajtható, tartalmazza az Európai Bíróság számára készített jogi szakvélemény. Valószínűleg emiatt kezdett zuhanásba az euró, és vele a forint árfolyama.
Részvény / Deviza / Áru Úgy kellett az ukrán konfliktus, mint üveges tótnak a hanyatt esés 
Eidenpenz József | 2014. november 27. 10:30
Az amerikai piacok sincsenek még a lufifújás stádiumában, ám ha az európai válságkezelés sikeres lesz, akkor az európai részvények kifejezetten jó befektetésnek bizonyulhatnak – hangzott el a Pioneer Alapkezelő sajtóreggelijén. A magyar tőzsdével változatlanul nem foglalkoznak külföldön, újdonság, hogy már Prágával, Varsóval sem.
Makro / Külgazdaság QE és más úri huncutságok helyett: Ötszáz eurót mindenkinek! 
Privátbankár.hu | 2014. november 20. 14:55
Ezt az összeget az EKB közvetlenül utalná át mindenkinek. Kivéve azoknak, akik nem az euróövezet polgárai. Ebből következően mi, magyar állampolgárok kimaradnánk ebből a példátlan pénzosztási, szabályos pénzszórási akcióból – írja az Alapblog.
Deviza / Áru Ez már az európai QE? Értékpapírokat is vásárol az EKB 
Privátbankár.hu | 2014. szeptember 4. 15:31
A kamatcsökkentésen kívül vállalati hitelpapírok vásárlását is bejelentette az EKB. Bár a program nagyságát nem ismerjük, az egész kezd hasonlítani az amerikai QE-hez, amely hatalmas mennyiségű pénzt pumpált a gazdaságba és a tőkepiacokra.
Pénzügyi szektor Elég nagy szélben a pulykák is repülnek... 
Privátbankár.hu | 2013. augusztus 1. 16:14
...de kérdés, meddig fúj az a szél és ki fog pulykának számítani – teszi fel a kérdést a tőkepiacot belülről ismerő szakember. A hazai intézményi befektetői szektorról, a külföldi bankok itteni leányvállalatainak gondolkodásáról, az OTP nemzetközi üzletágáról beszélt Barlai Róbert, az OTP ügyvezető igazgatója a Gazdasági Rádiónak.
Deviza / Áru Gyengélkedőn a forint: ma is megnyalta a 290-et az euró 
Privátbankár.hu | 2013. május 30. 09:39
Minden a pénznyomdák körül forog a piacon, talán már kávézaccból is megpróbálják megjósolni, mikor állnak le a jegybanki programok. A kockázatkerülés nem tesz jót a forintnak.
Állampapír / Kötvény Csúnya baki miatt szivárgott ki a jegyzőkönyv - meddig pörög még a pénznyomda? 
Privátbankár.hu | 2013. április 10. 17:19
A Fed Nyíltpiaci Bizottságának tagjai között tovább folyik a vita arról, meddig működtessék még a havi 85 milliárd dollárt termelő pénznyomdát.
Deviza / Áru Itt az ideje, hogy hozzászokjunk a gyengébb forinthoz? 
Privátbankár.hu | 2013. január 22. 07:36
A gyengébb forinttal szembeni kormányzati toleranciára utaló legutóbbi jelzések heves negatív forintpiaci árfolyam-reakciója megmutatta, hogy van mozgástér a forint további gyengüléséhez, bár a kormány tűréshatára ezzel kapcsolatban nyilvánvalóan továbbra is korlátozott a gyenge forint valószínűsíthető gazdasági és politikai ára miatt - közölték hétfői helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.
Deviza / Áru Jegybanki keringő - a kormány gyengülő forintért kiált? 
Eidenpenz József | 2013. január 14. 15:00
Ki lesz az új jegybankelnök, vagy milyen körből kerül majd ki, várhatóan milyen szándékai lesznek, milyen irányvonalat képvisel majd? Ennek nyomán milyen változások várhatók a jegybank politikájában idén, és milyen következményei lehetnek a hazai részvények, kötvények és a forint árfolyamára? Erről kérdeztük brókercégek, alapkezelők elemzőit.
Deviza / Áru Megjöttek a várva várt adatok: nincs baj, gyengül a dollár 
Privátbankár.hu | 2013. január 4. 15:07
A piacokon az amerikai munkaerőpiaci makroadatoktól vártak iránymutatást arra vonatkozóan, merre tart a gazdaság, meddig tarthat még a Fed kötvényvásárlási programja. Az adat megérkezett, azonban nem lettünk sokkal okosabbak: teljesültek a várakozások. Baj legalább nincs, így gyengülhet kissé a dollár.
Makro / Külgazdaság Véget érhet egy fontos korszak - gyengült az euró és a forint 
Gáspár András | 2013. január 4. 08:46
Gyengüléssel indult a nap az euró és a forint számára a devizapiacon. Az amerikai Fed december 12-i kamatdöntését követő, most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvben ugyanis az szerepel: bár a Fed egyelőre folytatja kötvényvásárlási programját, több döntéshozó is úgy véli, lassan itt lenne az ideje a lazítás befejezésének - a mérleg már így is 2900 milliárd dollár körül jár.
Deviza / Áru Vékony jégen a benzinár - ez van a háttérben 
Borbély Péter | 2012. november 27. 06:20
Bár a világgazdasági folyamatok többsége szerint csökkennie kéne az olaj árának, az amerikai és a közel-keleti feszültség akár tartósan is drágíthatja a nyersanyagot. Magyarországon a forint árfolyama is bizonytalanná teszi a jóslatokat. Akár jelentős drágulás is jöhet az év végéig.
Állampapír / Kötvény Hiánycikk Nyugaton az, amit most Magyarország kínálni fog 
Eidenpenz József | 2012. október 12. 11:23
Számos országban bocsátanak ki inflációkövető állampapírokat, sok helyütt mégis hiánycikknek számít, az árak így magasak, a papírok nem is mindig védenek jól az infláció ellen. Így az új magyar inflációkövető devizakötvény akár nemzetközileg is versenyképesnek bizonyulhat. Számtalan befektetési alap specializálódott a hasonló értékpapírokra.
Részvény / Deviza / Áru Kétszámjegyű nyereség: mivel lehetett a legtöbbet kaszálni a nyáron? 
Eidenpenz József | 2012. október 2. 06:50
A harmadik negyedév kedvező volt a magyar részvényeknek, a forintnak és az állampapíroknak is. A tőzsdén az Egis, a Rába és a Mol emelkedett tíz százaléknál jobban. A világindexet és az amerikai kontinenst leköröztük, az oroszokat és a németeket, az ázsiaiakat korántsem.
Makro / Külgazdaság Apu, mi az a QE?  
Borbély Péter | 2012. szeptember 18. 06:20
Múlt csütörtök óta az amerikai Fed QE3 - bejelentésének örül a világ. De egyáltalán mi az a QE? Mi az, hogy pénzt nyomtat az amerikai jegybank? És hova megy ez a sok új dollár? Négy évvel a Lehman Brothers csődje után a harmadik eszközvásárlást indítja a Fed. Érdemes elgondolkodni a miérteken, és azon is, hogy örülnünk kell-e a bejelentésnek.
Makro / Külgazdaság Gyorsult az infláció az USA-ban 
Privátbankár.hu | 2012. szeptember 14. 15:25
Tovább nőtt a kiskereskedelmi forgalom augusztusban az Egyesült Államokban és némileg gyorsult az éves infláció.
Állampapír / Kötvény Így lehetne megmenteni az eurózónát?  
Borbély Péter | 2012. június 5. 16:41
Az elmúlt hónapokban egyre jobban erősödik az eurózóna válsága. Annyira, hogy az azzal kapcsolatos hírek a legtöbbször minden más hírt felülírnak. Többen máris menthetetlennek látják az euróövezetet, de vannak, akik szerint a különböző területeken bevezetett határozott közös fellépéssel még menteni lehet a helyzetet.
Pénzügyi szektor Rászállt a britekre az IMF  
Privátbankár.hu | 2012. május 22. 14:04
A brit gazdaságra egyre több veszély leselkedik, ezek közül a legnagyobb az adósságválság. Az IMF ezért figyelmeztette a brit jegybankot, hogy további mennyiségi enyhítéssel, vagy kamatvágással vegye elejét az újabb lejtmenetnek. A Nemzetközi Valutaalap szerint ha ez nem jön be, akkor a kormánynak újra kell gondolnia a gazdaságpolitikáját.
Makro / Külgazdaság Bizonytalanság és viták a Fed döntései mögött  
Borbély Péter | 2012. április 26. 16:00
Mint a Mátyás király mesében: hozott is meg nem is az amerikai Fed elnöke. Ben Bernanke a szerdai kamatdöntő ülés után kitartott a szigorú, további enyhítést ellenző retorika mellett, ugyanakkor meglebegtette az újabb kötvényvásárlást arra az esetre, ha „valami váratlan” negatív esemény történne. Javították az idei, de rontották a 2013 – 2014-es jóslataikat.
Deviza / Áru Az erősödő félelem jele lehet a svájci frank erősödése 
Privátbankár.hu | 2012. április 6. 13:12
Napok óta szokatlan erőt mutat a svájci frank. Csütörtökön az euróval szembeni 1,20-as szint alá került, amit elvileg minden áron véd a jegybank. Több elemző szerint sincs szó a frank elleni támadásról, a jen és a dollár párhuzamos erősödése ugyanis arra utal, hogy a kockázatkerülés terelte a befektetőket a „menekülődevizák" felé.
Deviza / Áru Vérnyúl dühöng a húsvéti piacon 
Borbély Péter | 2012. április 5. 15:48
Átmeneti reggeli erősödés után ismét esnek a tőzsdék, tovább szakadt az olaj ára. Erős figyelmeztetés, hogy a svájci frank, az amerikai dollár és a japán jen szokatlan erőt mutat. Ez akár egy erősebb pánik előszele is lehet, de lehet, hogy csak a húsvét miatt van tömeges pozíciózárás.
Makro / Külgazdaság Az olajártól fél az angol jegybank  
Privátbankár.hu | 2012. március 21. 12:44
A brit jegybank már második hónapja nem bővítette a kötvényvásárlási (QE) programját. Ma viszont kiderült, hogy legutóbb két tanácstag már bővítette volna a pénznyomdát. Nagy dilemma előtt állnak: az inflációval kardozzanak, vagy a gazdaságot támogassák?
Részvény / Deviza / Áru Dow Jones: 13 ezer pont - négy éves csúcson a Wall Street  
Borbély Péter | 2012. február 21. 17:35
Utoljára 2008 áprilisában, a hitelválság kirobbanása előtt fél évvel volt ilyen magasan a New York-i tőzsde ipari átlagindexe. A Wall Street nem ralizott a görög hírekre, szépen, lassan kúszott fel idáig. A hangulat ugyanakkor törékeny, elemzők szerint akár jelentős összeomlás is jöhet nemsokára.
Makro / Külgazdaság Csaba László: az IMF a sírásó  
Zsiborás Gergő | 2012. február 13. 23:48
Csaba László szerint az IMF a sírásó szerepét tölti be mindig, ez Magyarország esetében annyit jelent, hogy búcsút inthetünk a matolcsyzmusnak. A közgazdász szerint 2011 nyarán eszméltek a piacok, hogy a kormányok valójában nem tesznek semmit az adósságok leépítéséért, ekkor indultak el azok a folyamatok, ami miatt az IMF-hez kell fordulnunk. A közgazdász szerint nem okos dolog kiejteni a szánkon azt a szót, hogy "csőd". A CEU tanára minderről hétfő este, a Corvinus Egyetemen tartott kerekasztal-beszélgetésen beszélt.
Pénzügyi szektor Pozitív nulla: hosszú időre lehorgonyozták az amerikai kamatot 
Privátbankár.hu | 2012. január 26. 08:13
A "legjobb feltevésem szerint" az irányadó kamat 2014 végéig változatlanul nulla százalék körül marad - jelentette be Ben Bernanke, a Fed elnöke az amerikai központi bank Nyíltpiaci Bizottságának kétnapos kamatdöntő ülését követően. A gazdaság növekedésével kapcsolatos várakozások romlottak, a munkanélküliséggel kapcsolatban viszont nőtt az optimizmus.
Részvény / Deviza / Áru Hosszú távra már megéri nézegetni a hazai részvényeket is 
Eidenpenz József | 2012. január 12. 10:35
„A pesszimista panaszkodik a szélre, az optimista bízik benne, hogy megváltozik, a realista pedig állít a vitorlákon” - idézte a KBC Equitas elemzője, Somi András W. A. Ward mondását az erre az évre várható tendenciákkal kapcsolatban. Hazai részvényeket hosszú távra már érdemes lehet vásárolni a cég szerint.
Deviza / Áru Tovább fújhatják az aranylufit 2012-ben 
Borbély Péter | 2012. január 3. 12:08
Bár az év végén erős áresés volt az arany piacán, a nemesfém ára 2011 egészét tekintve 10 százalékkal erősödött. A befektetők nagy része szerint, ha erős hullámzással is, de idén is folytatódik a drágulás. Egy nagyobb dollárerősödés azonban keresztülhúzhatja a számításokat. Úgy tűnik a jegybanki döntések mozgathatják a nemesfém árát 2012-ben.
Állampapír / Kötvény Lehetőségként beszélt a pénznyomdáról az EKB egyik vezetője 
Privátbankár.hu | 2011. december 23. 11:45
Az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja szerint a monetáris döntéshozóknak nem kellene ennyire félniük a mennyiségi lazító (quantitative easing) eszközétől a defláció elleni harcban. Lorenzo Bini Smaghi nem érti azt a „szinte vallásos vitát” egy lehetséges QE-programról. Az EKB megerősítette, hogy egyes országok adósságcsapdája valóban deflációhoz vezethet.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG