John Muellbauer, az Oxfordi Egyetem professzora, a Soros György nevével is fémjelzett New Economic Thinking nevű globális tudományos műhely főmunkatársa, abból indul ki, hogy Európában nem tud hatékonyan működni az a fajta QE, más szóval pénzelárasztási program, amely gyors eredményeket hozott az Egyesült Államokban, Japánban, Angliában – írja az Alapblog interjúja. Mondanivalójának lényege, hogy az euróövezetben a QE-t a lakosság körében kell alkalmazni, közvetlenül az emberekhez kell eljuttatni az ingyen pénzt.

A magyarokat kihagynák

A professzor és munkatársai kiszámították, hogy legalább másfél százalékkal dobná meg az európai GDP-t csupán az egyszeri, fejenként ötszáz eurós csekk. A feladó tehát az EKB, a címzett pedig az euróövezeti polgár lenne (tehát nem minden európai polgár).

A makroadatok alapján szinte bizonyos, hogy a zuhanó energia- és nyersanyagárak az év végére nulla százalék alá nyomják az inflációt az euróövezetben. Ehhez képest az Európai Központi Bank kinyilvánított célja, hogy az infláció Európában elérje a két százalékot. Ilyen szint nélkül ugyanis képtelenség gazdasági növekedést produkálni.

Deflációs veszély a köbön

Az emberek éppenséggel a fogyasztásuk visszafogásával építik le – mégpedig radikálisan – az adósságaikat. Adósság- és hitelleépülés zajlik, ami deflációt generáló helyzet. A háztartások takarékoskodnak, viszont ezáltal romlik az államháztartások helyzete a tömegek vásárlásainak elmaradása miatt, a kis lángon tartott termelés miatt pedig nem jönnek be adók. A másik oldalról az államoknak növekednek a szociális helyzet romlását ellensúlyozni hivatott kiadásai.

(Fotó: 123fr.com)

A deflációs folyamatot jóval nehezebben és hosszasabban lehet csak kezelni, mint a majdani inflációt a visszájára fordítani, illetve az államok eladósodását kezelni – írják. Az Európai Központi Bank ezért beindította – amerikai mintára – a quantitative easing-et, a mennyiségi könnyítési programot. (Szintén vásárol államkötvényeket, szintén hozzálátott a művi pénznyomtatáshoz.) A lehető legkeményebben harcol a deflációs veszély ellen, és sikerült lenyomnia az euró árát, miáltal szintén versenyképesebbé tehetők a szegényebb euróövezeti országok.

Ami szabad az USA-nak, nem szabad Európának

Az eurót azonban már nem lehet tovább gyengíteni. Azért nem, mert a befektetők észlelik az egész euróövezet hatalmas kereskedelmimérleg-többleteit. Ahol ilyen többletek alakulnak ki, ott a deviza ára előbb-utóbb megint emelkedni fog. Így ami mennyiségi könnyítés, a QE-k terén jól működik Amerikában, az nem úgy működik, vagy a szándékolthoz képest ellentétes hatást generálva működik Európában.

Európában az amerikai típusú mennyiségi könnyítések a banki, állami és egyéb áttételeken keresztül a gazdagabbakat segítik, azokat tehát, akiknek a fogyasztása, költése nem annyira lényeges a gazdaságélénkítésben, mint a tömegeké. Amerikában a tömegeket abszolút eléri és hasznosulnak is a QE-ből, addig Európában az egyszerű emberek százmillióira csak érintőlegesen hat a nulla kamat, az EKB szinte ingyen pénze a bankoknak. Ebből az euróövezet széles lakossági rétegei semmit sem profitálnak.

A rezsicsökkentés nem ér

Ezért javasolják, hogy az EKB juttasson ötszáz eurót az euróövezet összes nagykorú polgárának. A jelek szerint a nemzetállami bürokráciák, az államok közötti költségvetési politikai eltérések, a bankok nehézkességei miatt egyszerűen nem tudja elérni másként a szándékolt hatást az EKB pénzkönnyítő politikája. Nincs más út, mint a közvetlen pénztranszfer azokhoz, akiknek szánják.

Nálunk az állam rezsicsökkentéssel élénkíti a fogyasztást. De ha a szolgáltatókat díjcsökkentésre kényszerítik, az előbb-utóbb vissza fog ütni. Ha nem piaci, hanem kényszer alapon történik a megélhetési költségek lefaragása, akkor annak a fogyasztó fogja – később – meginni a levét: a szolgáltatók nem fognak fejleszteni, bővíteni. Elbocsátanak majd embereket, a szolgáltatások minősége romlani fog. Az emberek a zsebükben akarnak tudni a pénzt, amit elkölthetnek. Igazából csak ezt hiszik el, minden másban turpisságot szimatolnak – nem szükségszerűen alaptalanul.

Az USA-ban már osztottak pénzt

Még 2001-ben az amerikai kormány átutalt mindenkinek 300 dollárt, aki rendelkezett társadalombiztosítási kártyával, szeptember 11-ét követően, amikor a döntéshozók megtapasztalták a tömegekre rátelepedett félelmet, s nem volt kizárható, hogy fatális gazdasági összeroppanás következik be. Utólag kiszámolták, hogy a kiosztott pénz 25 százaléka a GDP növekedéséhez járult hozzá.

Kivetítve az akkori arányokat a mai Európára: ha az euróövezet polgárai között fejenként ötszáz eurót osztanának szét, és alapul vehetjük szintén a 25 százalékos fogyasztási, költési arányt, akkor az 34 milliárd eurót tenne ki. Ez az euróövezet GDP-jének 1,4 százalékát jelentené. Áttéteken keresztül ennél nyilván számottevően magasabb lenne egy ilyen közvetlen pénzosztási akció hozzájárulása Európa gazdasági növekedéséhez.

Politikai hozadéka is lenne

Mivel sokkal többen vannak a szerényebb körülmények között élni kényszerülők az euróövezetben, mint a jómódúbbak, a fejenkénti fél ezer euró azokhoz kerül elsősorban, akik a leginkább rászorulnak és akik a leginkább hasznát vehetik a konkrét pénztámogatásnak, akiknek az életszínvonalát, költését ez az összeg érezhetőbben meg tudja dobni. Ez Amerikában egyértelműen bebizonyosodott – mondja a professzor.

A lépés politikai hozadéka lenne egyebek között az, hogy az európai emberek szemében hirtelen megnőne az európai intézmények, mindenekelőtt az EKB tekintélye, miáltal gyengülnének az ezen intézményeket lejáratni szándékozó nacionalista pártok. Hirtelen visszatérne a lelkesedés az eurószkeptikussá vált portugáloknál, görögöknél, olaszoknál az európai ügyek iránt – állítja a szakember. (A teljes cikk itt olvasható.)

(Egy hasonló okfejtés a válság, a robotok előretörése és egy jövőbeli alapjövedelem témakörében itt olvasható.)