5p
A tőzsdék végre jelentősebb emelkedést tudnak felmutatni, általában öt százalék körüli mértékben erősödnek az indexek Budapesten is. Sok kisebb-nagyobb jó hír van, ügyködnek a jegybankok, a vírus terjedésének az üteme egy-két országban talán végre lassul, Kínában lazították a mozgás korlátozásait. Robbantak a nemesfémek árfolyamai, de a kőolaj is szépen megy fel.
(Fotó: Wikimedia Commons)

Tegnap még annak ellenére estek a tőzsdeindexek, hogy nap közben bejelentették a Fed újabb lazító lépését. Ma viszont végre szép pluszban járnak a tőzsdeindexek világszerte, amit furcsa módon ugyanezzel a jegybanki lazítással magyaráznak. A Fed újabb, gyakorlatilag korlátlan enyhítést, eszközvásárlást jelentett be, egy “végtelen QE-t”. De végre vannak más jó hírek is.

Bíznak abban is, hogy az amerikai szenátus ma megegyezik a tervezett gazdasági segélycsomag részleteiről. A csomag egyébként még tovább növekedett, egy nap alatt 2000 milliárdról 2500 milliárd dollárra Nancy Pelosi, a Fehér Ház szóvivője szerint. Tegnap Németország is óriási segélycsomagot fogadott el. Bár egyes német politikusok ma már azt hangoztatták, hogy ez csak átmeneti és a járvány elmúltával visszatér majd a költségvetési szigor.

A jó hangulat részben pedig a víruskrízis halvány pozitív jeleire vezethető vissza. Ezek közé tartozik, hogy Kína enyhítette a kijárási  korlátozásokat abban a tartományban, ahol a járvány kezdődött. Olaszországban pedig mérséklődött az új fertőződések és a halálozások napi száma.

Szépen megy a BUX is

Az európai indexek 4-6 százalékkal ugranak ma, az amerikai határidős mutatók is öt százalék körüli pluszban járnak. A BUX index is öt százalék feletti emelkedést mutat, az OTP öt, a Mol hat, a Richter négy százalékkal ment fel. Az Opus és a 4ig kilenc százalékos árrobbanást mutat.

További és frissebb árfolyamok itt láthatók

A Waberer’s viszont öt százalékkal esik, az egyik nagy brókercég tegnap azonnali hatállyal leállította a szállítmányozási cég követését. A forint kissé erősödik, 350,40 az euró, 70 fillérrel lett olcsóbb.

Ügyködnek a jegybankok

Az Európai Központi Bank egyik vezetője is interjút adott, és azt mondta, hogy az intézmény a héten belép a vállalati rövid lejáratú értékpapírok (commercial paper) piacára és itt jelentős szereplő lesz. Az is jó hír, hogy az olajárak második napja emelkednek. Ebben is benne lehet a FED lazítása és a dollár ezt követő gyengülése. A dollárgyengülés sok nyersanyag árfolyamára pozitívan szokott hatni, legalábbis békeidőkben. A gyengébb dollár olcsóbbá teszi a dollárban jegyzett nyersanyagokat sok ország számára, így támogatja a keresletet.

A piacok azt is remélik, hogy a Bank of Japan további részvényvásárlásokat határoz el, és a japán nyugdíjalapok és a tőzsdén jegyzett társaságok is be vásárolnak majd a Tokiói Tőzsdén. Így a Nikkei 225 index kiugró mértékben, hét százalékkal tudott ma ugrani. Nemesfém-árrobbanás a Fed nyomában

Infláció és a nemesfémek

Miután a Fed lényegében korlátlan pénznyomtatást (QE-t) jelentett be hétfőn magyar idő szerint a déli órákban, percre pontosan meglódult az arany és az ezüst, a palládium és a platina árfolyama. A nemrég évtizedes mélypontokat elérő ezüst öt, a palládium tíz, az arany négy, a platina hét százalék körüli emelkedést mutat ma, a tegnapi hasonló nagyságú ugrások után még pluszban.

Az alacsony kamat, a pénzmennyiség növekedése az arany keresletét rendszerint növelik. A nemesfémeket sokan az infláció elleni védekezés jó módszerének tartják. Bár az utóbbi tíz évben a laza jegybankok politikája nem eredményezte az infláció elszabadulását, ez most megváltozhat, ha a pénzkínálat növekedése mellett a termelés csökken, az árukészletek kifogynak. Igaz, dezinflációs hatások is jelentkezhetnek, mint a bérekre nehezedő nyomás válság esetén. (A nemesfémekről itt is írtunk.)

Vannak még rossz hírek

A német szolgáltatóipari beszerzési menedzserindex viszont akkorát esett, mint még soha. Márciusban 34,5 pont volt, a mérés 1997-es megkezdése óta a legalacsonyabb – közölte az IHS Market. A mutató 50 pont feletti értékek mellett jelezne növekedést, februárban még 52,5 pont volt. Ráadásul 2009 óta nem látott munkaerő leépítésről számoltak be a német szolgáltató cégek. A japán és ausztrál beszerzési menedzser indexek is hasonlóan tragikus képet festenek a szolgáltatói szektorról.

Még a koronavírus frontjáról is érkeznek rossz hírek, Nagy-Britannia például sokkal szigorúbb intézkedéseket vezetett be, csatlakozva sok más európai nemzethez. Megtiltanak minden, nem feltétlenül szükséges mozgást legalább három hétre, és minden két főnél nagyobb csoportosulást. A rendőrség pedig felhatalmazást kap az intézkedésre és a büntetése.

Az olasz tapasztalatok alapján minél előbb és minél szigorúbban kell korlátozni az emberek mozgását – írja a Bloomberg.com. Hasonló következtetésre jutott szerzett Ciprus és Hollandia is, miközben Svédország még mindig  szabadon engedi mozogni polgárait.

Bizakodó a Bertelsmann

A médiaszolgáltatóknak a válság idején, amikor mindenki híreket olvas,  nő a fontossága, de nem biztos, hogy bevételeik is emelkednek. A német Bertelsmann-csoport a tavalyi évre növekvő bevételekről számolt be, az eredmény pedig csak egy hajszálnyival maradt a 2018-as szint alatt. A konszern elnöke, Thomas Rabe bizakodóan nyilatkozott a koronavírus-válságról az N-Tv.de szerint. Azt mondta, cége az üzletágak széleskörű változatossága miatt kevésbé érzékeny a konjunkturális ingadozásokra és akár még be is ruházhat a jövőbeli növekedés érdekében.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41610 41010 41820 +0,51% 0 0 19 017 082 260 HUF 2026-04-24 17:05:39
MOL 4100 4084 4220 -3,07% 0 0 3 293 461 146 HUF 2026-04-24 17:05:24
MTELEKOM 2492 2490 2518 -0,64% 0 0 1 675 152 408 HUF 2026-04-24 17:05:23
RICHTER 13000 12890 13180 -1,07% 0 0 1 723 640 280 HUF 2026-04-24 17:06:03
OPUS 336 311 338 +0,90% 0 0 182 118 379 HUF 2026-04-24 17:12:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Az euró, a dollár és a frank is olcsóbb, mint reggel
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 18:48
A heti veszteséget ugyan nem hozta vissza, de erős napot zárt a forint pénteken. A dollár reggel még 314-ről indult, este már 311 az árfolyam.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zárta a hetet a budapesti tőzsde
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:54
A Mol és a Richter árfolyama sem emelkedett érdemben a délutáni állás óta: előbbi 3, utóbbi 1 százalékos mínusszal zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Megindultak felfelé az amerikai techrészvények, de Párizsban nem örülnek
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 17:16
Mínusz 0,75 százalékkal zárt a párizsi CAC40 index pénteken, az amerikai tőzsde vezető indexei viszont plusszal indítottak. A legnagyobbat a techrészvények indexe emelkedett a nyitás után.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és a Richter is beesett a tőzsdén délutánra
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 15:11
A Mol-papírok árfolyama 116 forinttal, a Richter-részvények értéke 170 forinttal csökkent pénteken délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Maradt a negatív hangulat az európai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 12:21
Romlott az üzleti hangulat Németországban áprilisban. Ez sem tett túl jót az európai tőzsdei kereskedésnek.
Részvény / Deviza / Áru Mélyült a BUX gyengélkedése
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 11:59
A BUX fél 12-kor 133 930 ponton állt, ami a csütörtöki záróértékéhez képest 0,64 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál pedig 873 ponttal alacsonyabb. A részvénypiac forgalma délelőtt 8 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.
Részvény / Deviza / Áru Az európai tőzsdéken sem bíznak az iráni békében
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 10:54
1 százalék körüli gyengüléssel nyitottak az európai tőzsdék.
Részvény / Deviza / Áru Pedig olyan szépen indult a tőzsdei reggel, de aztán...
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 10:49
Nyitásban még emelkedett a BUX, de a délelőtti órákra újra a mélybe vetette magát.
Részvény / Deviza / Áru Többezer embert küld el a META
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:54
Már tarol az AI? Nagy leépítéseket jelentett be a Facebook anyacége.
Részvény / Deviza / Áru Nagyot ment az Intel az első negyedévben
Privátbankár.hu | 2026. április 24. 09:35
Az adatközponti értékesítése futott igazán jól. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG