1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Tovább nőtt a kiskereskedelmi forgalom augusztusban az Egyesült Államokban és némileg gyorsult az éves infláció.

Az amerikai fogyasztói árak 1,7 százalékkal nőttek éves szinten augusztusban a júliusi 1,4 százalékos emelkedés után.    Az energia- és élelmiszeripari árak nélkül számított maginfláció azonban 1,9 százalékra lassult éves szinten a júliusi 2,1 százalék után. Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed legfrissebb előrejelzése szerint idén 1,7-1,8 százalékkal, 2013-ban 1,6-2,0 százalékkal nőhetnek a fogyasztói árak. A Fed egyébként éppen arra hivatkozva jelentett be az újabb mennyiségi enyhítést - a QE3-at, vagyis pénzpumpája újraindítását-, hogy az amerikai infláció várhatóan a 2 százalékos középtávú cél alatt marad.

Az USA-ban, vagyis a világ legnagyobb gazdaságában az elemzői várakozásokkal összhangban 0,9 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi forgalom a júliusi 0,8 százalékos bővülés után. Az amerikaiak elsősorban autókra és üzemanyagra költöttek többet.  A gépjármű eladások nélkül számolt augusztusi forgalom 0,8 százalékkal nőtt, ugyanolyan mértékben, mint júliusban.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Itt van minden, ami a nyugdíjas SZÉP-kártyáról eddig tudható
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:45
Egyre több információ ismert a kormány által bevezetendő, nyugdíjas SZÉP-kártyáról, de vannak még kérdőjelek.
Makro / Külgazdaság Külföldön tarolnak, otthon bukdácsolnak a kínai autók
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 13:24
Súlyos visszaesés a kínai autópiacon.
Makro / Külgazdaság 43,5 milliárdos többlettel zárták az első hónapjukat Kármán Andrásék, de így is bajban vannak
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 12:06
Itt vannak a májusi államháztartási adatok.
Makro / Külgazdaság Ez várja a benzinkúton kedden
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 10:58
Ideér az újabb iráni rakétázás hatása?
Makro / Külgazdaság Már megint nem erre számítottak az elemzők Németországban
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:52
Az autóipar, a gépgyártás és a villamos berendezések gyártása terén van a legnagyobb gond.
Makro / Külgazdaság Elképesztő mennyiségű devizán ül Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 8. 09:09
3411 milliárd dollárra nőtt a tartalék.
Makro / Külgazdaság Ez már a Tisza-hatás? Váratlanul nagyot estek az árak a boltokban
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. június 8. 05:44
Drágák az energiahordozók, elszáll a műtrágya ára, hónapok óta emelkedik a globális élelmiszerár-index – az aggasztó kilátások ellenére mégis kellemes meglepetésben volt részünk június elején a magyarországi hipermarketekben. Lehet, hogy ez csak a vihar előtti csend, de az új kormány hivatalba lépését követő első hónapban a családok számára kifejezetten kedvezően alakultak az élelmiszerárak.
Makro / Külgazdaság Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, amit Ausztráliában történik
Litván Dániel | 2026. június 7. 16:15
Elképesztő ütemben változik a kontinensnyi ország energiatermelése és főleg -raktározása. A szép zöld jövő akár már jelen is lehet?
Makro / Külgazdaság Megállította Brüsszelt az energiaválság, miközben az Egyesült Államoknak annyira nem kell aggódnia
Imre Lőrinc | 2026. június 7. 06:01
Újabb hónapok teltek el az iráni háború kirobbanása óta, így a 38 tagországot számláló Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) menetrendszerűen tovább rontotta, 2,8 százalékra az idei átlagos globális gazdasági növekedési prognózisát. A fő ok az energiaválság és az abból fakadó inflációs kockázatok. Az Európai Unió különösen rosszul járhat, Belgium, Írország és Románia egyenesen recesszióba süllyedhet idén. Miközben a közel-keleti helyzet fő okozója, az Egyesült Államok változatlan növekedési kilátásokkal számolhat.
Makro / Külgazdaság Igazi pénzeső zúdulhat Magyarországra az Európai Beruházási Banktól
Privátbankár.hu | 2026. június 6. 17:30
Az Európai Beruházási Bank tavaly is nyújtott 759 millió eurónyi hitelt Magyarországnak, ám az idei évtől jelentős bővülésre számítanak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG