1p
Utoljára 2008 áprilisában, a hitelválság kirobbanása előtt fél évvel volt ilyen magasan a New York-i tőzsde ipari átlagindexe. A Wall Street nem ralizott a görög hírekre, szépen, lassan kúszott fel idáig. A hangulat ugyanakkor törékeny, elemzők szerint akár jelentős összeomlás is jöhet nemsokára.

Rekorddöntés ellenszélben

Áttörte a 13 ezer pontos határt a Dow Jones index a Wall Streeten. A tőzsdei hangulat közben igencsak felemás, a befektetők látványosan nem tudnak mit kezdeni azzal, hogy hosszú hónapok idegeskedése után hajnalban megszületett a megállapodás a második görög mentőcsomagról. A részvénypiacok visszafogottan, az euró piaca csapongással és erős volatilitással nyugtázta a megállapodás hírét. Az amerikai piac erősödése mögött egyébként részben az áll, hogy tegnap zárva volt, így kimaradt az általános emelkedésből.

A tőzsdei hangulat világszerte nyomott volt egész nap annak ellenére, hogy a piacok egyelőre megszabadultak a „görög tehertől”. Azt azonban senki nem gondolja, hogy a Görögországgal kapcsolatos gondoknak ezzel végük van. Sajtóhírek és elemzői vélemények szerint Athénnak belátható időn belül újabb mentőcsomagra lehet szüksége, emellett kérdéses az is, hogy a most elhatározott intézkedéseket keresztül tudják-e verni a nagyon erős társadalmi ellenálláson.

Pénznyomda nélkül nem ment volna

A mai csúcsdöntés nem értelmezhető az elmúlt évek gyors áttekintése nélkül. Az amerikai jelzálogpiaci válság 2008 őszi kitörése után az amerikai Fed szinte azonnal beüzemelte a pénznyomdát. Az amerikai jegybank pénzt teremtett és teremt most is úgy, hogy elsősorban amerikai állampapírokat vásárol, de az általa nyújtott likviditás segített kiszipkázni – hacsak átmeneti időre is – a mérgező eszközöket a jelzálog-piacról.

A Fed-éhez hasonló QE (quantitaive easing) programmal élt a brit jegybank és a japán is, aztán az elmúlt hetekben sorra érkeztek a likviditásbővítő hírek a kínai jegybanktól, sőt a magyar jegybank is belevágott annak egy formájába. A pénznyomda eddigi tapasztalata ugyanakkor az, hogy főleg a Fed által biztosított plusz pénz nem a pénzügyi szektorban, hanem a piacokon talált magának helyet, miközben a válság alapjait (lakáspiac, pénzszűke, csökkenő kereslet és foglalkoztatás) nem sikerült egyelőre megnyugtatóan kezelni.

További veszélyek

A legnagyobb látható fenyegetés a világgazdaságban jelenleg az euróövezeti tagállamok szuverén (tehát önálló) adósságválsága. Itt az amerikaihoz hasonlóan a bizalomhiány a legnagyobb probléma, ami miatt az országok és a bankok nem adnak egymásnak olcsó hitelt, viszont annyiban különbözik, hogy ebben az esetben a magas államadósságok és az euróövezet tagjainak eltérő fejlettsége hordozta magában azt a kódot, ami a görög, portugál, ír, spanyol válságokkal aktiválódott.

A legnagyobb nem látható fenyegetés pedig Kína, ahol az ország politikai berendezkedése miatt szinte teljesen átláthatatlan a pénzügyi és ingatlanszektor, miközben valószínű, hogy Kínában legalább akkora hitel és ingatlanpiaci válság érlelődik, mint korábban az Egyesült Államokban. A kínai lakáspiaci árak túlpörögtek, mindez ráadásul hitelezésből történt, a lakosság és az önkormányzatok eladósodottsága hatalmas mértékű és minimum kétséges, hogy az ország hatalmas tartalékai elegendőek lesznek-e ennek kezelésére, miközben a fél világ Kínától várja a pénzügyi segítséget, az általános válság miatt pedig drasztikusan csökken Kína exportpiacainak felvevőképessége és kereslete.

Az amerikai optimizmus okai

Az amerikai optimizmust az elmúlt hetekben elsősorban az európai válság megoldásába vetett bizalom, a folyamatban levő negyedéves gyorsjelentések és az okozta, hogy a makrogazdasági mutatók jelentős része felívelést mutat a kulcsfontosságú szektorokban. A munkanélküliség határozottan csökken hónapok óta, bár még évekre van a válság előtti szinttől. A feldolgozóipar, a kiskereskedelem és a szolgáltatások is jól teljesítenek, de főleg olyan áron, hogy az amerikaiak vagy nem takarítanak meg, vagy hosszú távú cikkeken spórolnak.

Az amerikai sztorihoz nagyban hozzájárul a Fed politikája is, amely annyira galamblelkű, hogy évekre előre fixálta a zéró kamatot és biztosított mindenkit a további támogatásról, pénznyomdáról, annak ellenére, hogy az éppen az inflációt gerjeszti. Márpedig, ha egy emelkedő inflációs környezetben ,csökkenő kereslettel és stagnáló bérekkel szembesül a világgazdaság, az minden eddiginél nagyobb problémákat eszkalálhat és akkor abból a feltörekvő piaci (brazil, indiai) lendület sem fogja kihúzni.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 39310 39310 40220 -0,76% 0 0 20 156 248 750 HUF 2026-02-27 17:05:10
MOL 3528 3500 3538 +0,23% 0 0 5 041 720 188 HUF 2026-02-27 17:11:04
MTELEKOM 2165 2160 2245 -1,37% 0 0 2 565 668 405 HUF 2026-02-27 17:05:03
RICHTER 11940 11850 12250 +0,93% 0 0 5 969 937 770 HUF 2026-02-27 17:05:24
OPUS 543 540 548 -0,91% 0 0 153 843 788 HUF 2026-02-27 17:05:06
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kétszeresére repítheti az olajárakat a zárlat – előre szólt az elemző Irán ügyében
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 19:46
A szakértő előre figyelmeztetett a legrosszabbra, ha Irán meglépi azt, amire most elszánta magát.
Részvény / Deviza / Áru A kőolaj árának emelkedését hozhatja a ma kirobbant izraeli-iráni konfliktus
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 13:48
Nagyon súlyosnak nevezte az iráni konfliktust Sárközy Miklós iranista, a Károli Gáspár Református Egyetem docense az M1 aktuális csatornán szombaton, megjegyezve, hogy a következmények megjósolhatatlanok, de az olaj világpiaci ára bizonyosan emelkedni fog.
Részvény / Deviza / Áru Pirosban zártak a New York-i piacok
Privátbankár.hu | 2026. február 28. 08:02
Gyengüléssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.  
Részvény / Deviza / Áru Gyengélkedett a BUX pénteken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:16
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 233,63 pontos, 0,18 százalékos csökkenéssel 126 534,75 ponton zárt pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Hirtelen sokat gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 18:51
Érezhetően gyengült pénteken a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest, de a hetet és február hónapot erősödéssel fejezte be.
Részvény / Deviza / Áru Rosszul indult a nap az amerikai tőzsdéken
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 16:46
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok pénteken.
Részvény / Deviza / Áru De mivel fizetnek majd a robotszolgáink?
Eidenpenz József | 2026. február 27. 14:46
Melyik AI-ban bízhatunk meg, és melyikben nem? Lehet-e egy robotnak bankszámlája? Mivel fizetnek majd az AI- vagy a robotszolgáink? Kell-e a mesterséges intelligenciának kriptovaluta? Megannyi kérdés, amelyeket az élet felvet, vagy már ma, vagy hónapokon, egy-két éven belül.
Részvény / Deviza / Áru Bottal ütik a Richter nyomát
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 11:54
Gyengébb nyitás után erős folytatás pénteken a pesti tőzsdén.
Részvény / Deviza / Áru Kivárnak az európai tőzsdéken péntek reggel
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:46
Nem mozgás, inkább csak mocorgás volt a tőzsdéken.
Részvény / Deviza / Áru Nem fogja elhinni, mennyibe kerül az euró
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:24
Péntek reggeli friss árfolyamok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG