1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Gyengüléssel indult a nap az euró és a forint számára a devizapiacon. Az amerikai Fed december 12-i kamatdöntését követő, most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvben ugyanis az szerepel: bár a Fed egyelőre folytatja kötvényvásárlási programját, több döntéshozó is úgy véli, lassan itt lenne az ideje a lazítás befejezésének - a mérleg már így is 2900 milliárd dollár körül jár.

Egyre többen a program leállítása mellett - fontos adat jön délután

A jegyzőkönyvben az áll: a nyíltpiaci bizottság "számos tagja" szerint valószínűleg helyes lenne lelassítani vagy leállítani a kötvényvásárlást jóval 2013 előtt. "Néhány" más tag szerint hagyni kell a programot az év végéig kifutni, megint "néhány más tag" nem határozott meg időkeretet a program befejezésére.

Apu, mi az a QE? >>

A Fed korábban azt közölte, addig biztosan nem változtat politikáján, amíg a munkanélküliség nem csökken 6,5 százalék alá. (Novemberben a munkanélküliség 7,7 százalékon állt.) A jegyzőkönyv fényében így ma különösen fontos lehet a mezőgazdaságon kívüli ágazatok béreiről szóló makroadat - a Reuters elemzői konszenzusa 150 ezer új állást prognosztizál, ha ennél esetleg több is létrejött, magyarán a vártnál gyorsabb ütemben csökkenhet a munkanélküliség, az még korábbra hozhatja a Fed aktuális galamb-korszakának végét.

A Fed Kormányzótanácsának washingtoni székhelye

 

Mi lesz a gazdaságélénkítéssel?

A programnak köszönhetően a Fed mérlege már 2900 milliárd dollárnál jár - ha a kötvényvásárlások havi 85 milliárdos ütemben folytatódnak, az év végéig újabb 1020 milliárddal növelheti az egyenleget.

A kötvényvásárási program idő előtti leállítása ellen szólhat a gazdasági növekedés lassulása: míg tavaly még 3 százalék körüli jártak az idei évi növekedésre szóló várakozások, a múlt hónapban már csak 2,3-3 százalék körüli GDP-növekedést prognosztizáltak a Fed illetékesei, ami rádásul meg is haladja a piaci elemzők várakozásait.

Gabler Gergely, az Equilor senior elemzője szerint annak ellenére okozott nagy riadalmat a befektetők között a hír, hogy az Egyesült Államoknak a hozamokat muszáj alacsony szinten tartania, hogy a költségvetés ne borulhasson fel. A QE egy rendkívüli intézkedés, nem pedig egy állandó program, így érthető, ha keresik a kilépés lehetőségét az illetékesek - a GazdaságTV.hu-nak nyilatkozó szakértő szerint azonban a jelenlegi helyzetben nem valószínű, hogy idő előtt újabb terhet tennének az amerikai költségvetésre, így valószínűnek tarja a program kifutását az év végéig.

1,30 közelébe esett az EUR/USD

A piac a likviditásbővítés esetleges korábbi leállására a dollár erősödésével reagált.  Az EUR/USD jegyzés 1,30 közelébe esett pénteken reggel - utoljára december 12-én járt ilyen mélységben az árfolyam, itt viszont egyelőre meg is állt az esés.

EUR/USD
Forrás: Privátbankár Dealbook


Gyengült a forint is

A forint tegnap délután jó hangulatban erősödött, az euró jegyzése 288 forintig csökkent, miközben a CDS-árazás másfél éves mélypontra ereszkedett, és a másodpiaci kötvényhozamok is csökkentek. Pénteken reggel ebből veszített valamelyest a forint: az euró dollárral szembeni gyengülését követve 289,20-ig emelkedett a közös pénz jegyzése a bankközi devizapiacon, majd az árfolyam visszatért 289 alá.

EUR/HUF
Forrás: Privátbankár Dealbook
A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Nagyot megy az autógyártás, de van egy magyar ágazat, ami ennél is meredekebben bővül
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:59
A számítógép, perifériás egység gyártása 116 százalékkal emelkedett egy év alatt. Az ipar összességében bővült éves alapon, de májushoz képest júniusban visszaesést mért a KSH.
Makro / Külgazdaság Dübörög az út- és vasútépítés, de az építőipar összességében így is visszaesett
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 08:30
Kevesebb új építőipari szerződést is kötöttek, és az épületek építése is jelentősen csökkent. 
Makro / Külgazdaság A magyar gazdaságnak is jól jön a Sziget fesztivál: kiderült, mennyivel tehet hozzá a GDP-hez
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 13. 07:29
Csak az adó- és járulékbefizetések 4,5 milliárd forintot tehetnek hozzá az államkasszához, az összes hozzájárulás ennél több mint kétszer magasabb.
Makro / Külgazdaság Egy iparág, amiben óriásit kellene fejlődnünk, de itt is Kína fújja a passzátszelet
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 13. 05:43
Akár a Paks 2 beruházás sorsát is megpecsételheti a kormány energiafejlesztési programja, aminek egyik központi eleme a magyarországi elektromostároló-kapacitások megháromszorozása 2030-ra. Jelenleg ugyanis az ipari akkumulátorok hiánya jelenti az egyik legfontosabb akadályát annak, hogy a megújulóenergia-források által megtermelt villamos energia még Paks részleges kiesése esetén is stabil hálózatot biztosítson a lakosságnak és a vállalatoknak anélkül, hogy a súlyos milliárdokba kerülő importra kelljen támaszkodnia a hazai ellátásnak. 
Makro / Külgazdaság Nem éri kellemetlen meglepetés csütörtökön sem a benzinkútakon
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 20:05
A 95-ös benzin literenként 576 forintba került, a gázolajért pedig literenként 664 forintot kellett fizetni. 
Makro / Külgazdaság Milliárdokkal olcsóbban árulják Matolcsyék balatoni luxusüdülőjét
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 12. 10:10
 A mostani kikiáltási ár mindössze 7,47 milliárd forint.
Makro / Külgazdaság Hamarosan új világra ébredhetnek a leggazdagabbak Magyarországon
Imre Lőrinc | 2026. augusztus 11. 19:50
Több, még az Orbán-rendszerhez köthető adóelkerülési kiskaput zár be a Tisza-kormány a július végén a parlament által is elfogadott adócsomaggal. A változtatások a bizalmi vagyonkezelést, a közérdekű vagyonkezelő alapítványokat és a műemléki védettségű ingatlanokkal kapcsolatos közteherviselést érintik.
Makro / Külgazdaság Erről beszélt az új köztársasági elnök az Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 16:06
A megosztottságot is a legsúlyosabb gondok közt említette.
Makro / Külgazdaság Hivatalos: megválasztották Baka Andrást köztársasági elnöknek
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 11. 15:25
A Tisza Párt jelöltjét megszavazta a parlament.
Makro / Külgazdaság Vitatja a tartozását? Segítenek a pénzügyi békéltetők
Dr. Szente Krisztina | 2026. augusztus 11. 15:06
Az egyik leggyakoribb pénzügyi jogvita, amikor a fogyasztó nem ismeri el a pénzügyi szolgáltató követelésének jogosságát, összegét vagy egyáltalán a tartozást. Az ilyen viták bíróságon kívüli rendezésére a Magyar Nemzeti Bankon belül működő Pénzügyi Békéltető Testület (PBT) eljárása nyújt lehetőséget.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG