3p
Az első ipari forradalom országában, Nagy-Britanniában ma valami véget ér, ami akkor kezdődött. Eljött a szénkorszak vége, ma befejezi a termelést az utolsó mélyművelésű bánya, az utolsó bányász is búcsút mond munkájának. 100 évvel ezelőtt 1 millió embernek nyújtott megélhetést az iparág.

Évtizedes folyamat

A szénbányászat hanyatlása 30-35 éve, Margaret Thatcher idején gyorsult fel, mivel már akkor sem volt igazán gazdaságos az iparág: más energiahordozók kezdték kiszorítani a szenet, a bányászoknak viszont óriási bér-, és szociális követeléseik voltak. Az utóbbi évtizedben aztán a szén árának hanyatlása és a környezetszennyezés elleni egyre erőteljesebb fellépés elhozta az iparág végét.

Az Egyesült Királyságban a Bloomberg szerint már csak egy pár felszíni szénlelőhely marad nyitva, ahol bányászokra már nincs szükség, legfeljebb gépkezelőkre. Ezek még 8 millió tonna szenet termelnek évente, miközben száz évvel ezelőtt 292 millió tonna volt a teljes brit kitermelés.

Ott kezdődött, ott ér véget

A szénbányászat már a római hódítás előtt megkezdődött a brit szigeteken, de csak elenyésző mennyiséget tudtak előhozni, és azt sem igazán tudták használni. A döntő lépés az ipari forradalom kezdetén volt, az 1700-as években, amikor már a mélyben lévő jó minőségű szenet is ipari méretekben kezdték kitermelni, és ez lehetővé tette az acélgyártást, illetve a gőzgép megalkotását és szénnel való fűtését.

Mélyművelésű szénkitermelés Nagy-Britanniában, 100 év

Mindez Nagy-Britanniában indult, és a 20. század elején már 3000 mélyművelésű bánya volt az országban, dübörgött a szénalapú gazdaság. Az olaj használata és a belsőégésű motor megalkotása akkor épp csak megkezdődött.

Még egy kis import

Az Egyesült Királyság mindazonáltal még használ szenet néhány erőműben, de ezt most már importálja, tavaly 42 millió tonna volt a behozatal. Azonban ez is meredeken vissza fog esni, mert a szennyező erőműveket bezárják, egyelőre gáztüzelésű ill atomerőművekkel pótolják őket. 2025 után már csak olyan szénerőművek üzemelhetnek, melyekben olyan szűrők vannak, amik minimálisra csökkentik a kibocsátást.

A kormányok világszerte szép lassan beszüntetik a szénbányászat támogatását, és az olcsó palagáz is szerepet játszik a szén árának csökkenésében. A bányák bezárnak, sok tönkremegy, Amerikában több is csődvédelmet kért. A szénkorszak véget ért, egy napon feltehetőleg hasonló sorsra jut majd az olajkorszak is.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
Részvény / Deviza / Áru Megérkezett a medve a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:56
A magyar papírokat is magával rántotta a nemzetközi hangulat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG