2p
Több mint 310 forint az euró, a BUX pedig 1,25 százalékot esett, amit jórészt a Mol és az OTP hozott össze. A lengyel tőzsde ennél is nagyobbat kapott, 2,4 százalékot zuhant. Az olaj és az arany is folytatja napok óta tartó lejtmenetét, és estére a reggel még szárnyaló európai részvényindexek is lekókadtak. Zuhan az internetszektor, ijesztően néz ki a Facebook.

Megjelent a medve, ha nem is minden piacon, de rengeteg instrumentum váltott zuhanásba. Gyengélkedik a forint, immár majdnem 311 az euróhoz képest. Ezt a 305-ös szintről mindössze három kereskedési nap alatt sikerült elérni.

Euró/forint  Friss árfolyamok >>>

Ma a hazai börze is egy kiadós esést produkált, amit lényegében az OTP és a Mol hozott össze egyaránt 1,7 százalékos eséssel. Előbbi 8050, utóbbi 18 210 forinton zárt, a BUX értéke 30 120 pont lett. A Duna House két százalékkal zárt lejjebb, 3920 forinton.

Az igazán nagy zakó a lengyel tőzsdén következett be, 2,4 százalékkal került lejjebb az index. A reggel még erős pluszt mutató főbb európai indexek, mint a DAX, a CAC-40 és a londoni FTSE visszahanyatlottak, épp hogy csak pluszban zártak.

Amerikában az indexek alig mozdulnak, azonban a nagy internetes cégek, melyek az utóbbi időben törhetetlennek tűnnek, most szakadnak. Az októberben közel 850 dolláron tetőző Amazon ma 3 százalékos eséssel 715 dolláron áll, a szeptemberben 110 dollárt elérő Alibaba ma 4 százalékos esés után 89 dollárt ér, és a Netflix is szépen tölti be azt a rést, amit az októberi meglepetésszerűen jó negyedév után hagyott.

Netflix

Végül a Facebook esetében tűnik a legnagyobbnak a baj: a papír ma ismét alaposan alávág a 200 napos mozgóátlagnak. Ha nem tér vissza fölé 1-2 napon belül, akkor megtörhet a több éves szakadatlan emelkedő trend.

Facebook

Rendületlenül öntik az olajat: a WTI már csak 42,45 dollár, a Brent 43,80. Nagyon úgy néz ki, hogy az 50 dollár fölé szúrás tetőzés volt, a világban a túlkínálat továbbra is fennáll. Az arany napközben 1211 dollárig esett, igaz, estére korrigált 1227 dollárig.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG