3p
Közel-keleti háborús feszültség, amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások, elnökválasztás az USA-ban, Brexit, idehaza az 5 másodpercen belüli pénzutalás – hétfő reggel kollégánk úgy vélte, e témák bizonyosan foglalkoztathatják az idén a pénzügyek iránt érdeklődőket, a befektetni szándékozókat.
Fotó: EPA / Roman Pilipey

Csabai Károly, az Mfor.hu és a Privátbankár.hu szakújságírója a Trend Fm Reggeli Monitor című műsorában beszélt a tőke- és pénzpiaci kilátásokról.

A 2020-as év várható pénz- és tőkepiaci forgatókönyve már az új év második munkanapján átíródott. Január 2-án még úgy tűnt, minden folyik tovább az óévben megszokott mederben, hiszen a tőzsdék újabb rekordokat állítottak fel. Csakhogy aznap éjjel az amerikaiak dróntámadást intéztek Irakban lévő iráni potentátok ellen, amelyre a közel-keletiek válaszoltak is. Ez érthetően visszarántotta az árfolyamokat, egyúttal egy lényeges bizonytalanság-tényezőt hozott létre az idei évre.

Valamelyest háttérbe szorítva az addig első számúnak tekinthető faktort, az amerikai-kínai kereskedelmi purparlét. Amelynek első szakaszára a múlt év végén sikerült pontot tenni, ám ez csak egy részleges megállapodás, amelynek szentesítésére e hét szerdán kerülhet sor, a második szakasz azonban rázósabbnak ígérkezik. Kiszámíthatatlan ugyanis, mit tartogatnak a tarsolyukban a kínaiak. Valamivel nagyobb eséllyel lehet fogadni arra, hogy a novemberben esedékes amerikai elnökválasztáson újrázásra készülő Donald Trump megpróbálja elhúzni a paktumot, hogy addig is hangoztathassa, ő tudja azt végleg lezárni.

Már megszokhattuk, hogy a napjaink európai szappanoperájává előlépett Brexitben semmit nem szabad elkiabálni, most viszont nagyon úgy tűnik, hogy az Egyesült Királyság január 31-ei EU-s kilépése már kész tényként kezelendő. Még ha természetesen maradt kérdés az azt követő időszakra is, a britek nélküli unió ugyanis számos hatással jár, köztük olyanokkal, amelyek ma még nem felmérhetőek.

Idehaza március idusa helyett 2-ára kell figyelnünk, aznaptól ugyanis öt másodpercen belül célba kell érni az egyik bankból a másikba átutalt pénznek. A bankok állítják, hogy ez meg is valósul, azaz nem ismétlődik meg az a csúfság, ami tavaly, miszerint a 2019. július 1-jére beütemezett indulást nyolc hónappal el kellett halasztani. A zökkenőmentes startra utal, hogy a hangsúly ma már arra helyeződött át, vajon lesz-e díjmentes az elektronikusan kezdeményezett átutalás. Az MNB erre ösztökél, a bankok viszont ezt csak akkor lennének hajlandók teljesíteni, ha a kormány kezdeményezné a tranzakciós illeték és az ingyenes készpénzfelvétel eltörlését.

A teljes beszélgetést itt hallgathatja meg:


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41240 40250 41390 +0,10% 0 0 26 695 999 950 HUF 2026-11-06 17:07:37
MOL 4816 4812 4980 -3,33% 0 0 4 895 307 706 HUF 2026-11-06 17:05:29
MTELEKOM 2902 2822 2940 +1,11% 0 0 3 155 050 676 HUF 2026-11-06 17:05:13
RICHTER 12870 12820 12980 -0,77% 0 0 3 832 400 580 HUF 2026-11-06 17:05:07
OPUS 208 200 212 +3,99% 0 0 62 047 090 HUF 2026-11-06 17:05:25
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Kemény hete volt a budapesti tőzsdének
Privátbankár.hu | 2026. november 8. 12:24
Egy, csak egy papír maradt talpon a vidéken.
Részvény / Deviza / Áru Miért reagáltak visszafogottan a tőzsdék Trumpék nagy vereségére?
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 15:01
Nagy demokrata győzelmet hoztak az amerikai félidős választások, a piacok reakciója mégis visszafogottabb volt a vártnál. Mi áll a háttérben, és merre tovább? Az OTP Global Markets podcast legfrissebb epizódjában a szakértők a választás utáni reggelen, a friss eredmények és az első piaci mozgások ismeretében járták körül a kérdést.
Részvény / Deviza / Áru Nem könnyű követni, mit csinál a forint
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 14:43
Mintha hullámvasútra ült volna a hazai fizetőeszköz ezen a héten.
Részvény / Deviza / Áru Trumpnak New Yorkban is kicsengettek
Privátbankár.hu | 2026. november 7. 08:03
A Dow Jones közel fél százalékot veszített az értékéből pénteken.
Részvény / Deviza / Áru Mol-rekord, OTP-kockázat: mi jöhet a két magyar tőzsdei óriásnál?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 21:14
A negyedik negyedévben már visszaesés jöhet a Molnál a harmadik negyedévhez képest, az OTP-t viszont nem rengeti meg a paraguayi bank csődje.
Részvény / Deviza / Áru Ennyivel lett olcsóbb az euró reggel óta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:35
A svájci frank árfolyama reggel megközelítette a 400-at, a nap végére viszont ebben az összevetésben is erősödött a forint.
Részvény / Deviza / Áru Tovább zuhant a Mol-árfolyam, az OTP javított a nap végére
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 18:10
Délután még veszteséggel állt, a pénteki kereskedési nap végére viszont plusszal zárt az OTP. A Mol 3,33 százalékos esést könyvelhetett el.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az európai tőzsdék, a Wall Streeten több index is plusszal nyitott
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:10
A frankfurti tőzsde több mint 2,5 százalék, a londoni tőzsde pedig 2 százalékot meghaladó veszteséggel áll pénteken délután.
Részvény / Deviza / Áru Sokan fognak jókorát bukni az Anthropic-részvényen?
Eidenpenz József | 2026. november 6. 15:32
Mindenki nagyon készül az Anthropic részvénykibocsátására, amelynek van esélye a világcsúcsra. Ám a csütörtöki zuhanások fényében kérdéses, megtartják-e ebben a hónapban. A kisbefektetőknek akkor is számos módjuk lesz a beszállásra, hogyha nem jegyezhetnek, de egyik kockázata nagyobb, mint a másiké. Eladni vagy tartani? Részvény vagy forró krumpli?
Részvény / Deviza / Áru Délutánig a Mol a nap vesztese a budapesti tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:16
Több mint 2,5 százalékot esett az árfolyam pénteken, az OTP-papírok értéke is lefelé tart.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG