1p
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 91 pontos emelkedéssel, 19 147 ponton nyitott kedden.

A hétfői, több mint egy százalék feletti gyengülés után emelkedéssel indult a kereskedés a BÉT-en. A 91 pontos emelkedés 0,48 százalékos erősödést jelent a tegnapi záráshoz képest.

Erősödést várnak az elemzők

Rácz Balázs, az Erste Befektetési Zrt. elemzője szerint az elmúlt napok esése után kedden megállhat a lejtmenet, pozitív korrekció jöhet. Emelkedhet a BUX, bár a bizonytalanság a magyar tőzsdén továbbra is megvan. A nemzetközi piacokon már látható kisebb pozitív fordulat - tette hozzá.

Nyári Zsolt, a KBC üzletkötője szintén azt mondta: az amerikai piacokon javult a hangulat, az ázsiai piacok vegyes mozgásban vannak. A magyar tőzsde a várakozások szerint egy kevés erőt tud már mutatni, így pozitív nyitás után a legjobban a Richter és az OTP teljesíthet.

Balásy Zsolt, az MKB Bank részvénystratégája is úgy látja, hogy az elmúlt napok gyengébb hangulata után mintha megnyugodnának a piacok. A magyar piacon lehet visszapattanás. Ez leginkább az osztalékkal együtt a csúcsától 8,5 százalékot zuhanó OTP-n éreztetheti majd hatását - közölte.

Friss árfolyamok >>

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 40870 40250 41200 +1,79% 40890 40900 5 098 354 840 HUF 2026-06-11 15:37:33
MOL 3902 3900 3990 +2,68% 3902 3910 2 060 147 722 HUF 2026-06-11 15:38:31
MTELEKOM 2686 2672 2702 -0,81% 2684 2686 580 340 438 HUF 2026-06-11 15:37:47
RICHTER 11660 11600 11850 -1,35% 11640 11660 555 511 040 HUF 2026-06-11 15:36:32
OPUS 381 357 400 -4,27% 369 381 58 135 377 HUF 2026-06-11 15:38:44
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Már 600 ezer magyar érintett? Óriási kő esik le a kriptósok szívéről
Eidenpenz József | 2026. június 11. 14:21
A kormány eltörli az előző kormányzat alatt hozott extrém szigorú kriptovaluta-szabályozást, amely magánemberek százezreit is börtönnel fenyegette, bizonytalanságba taszította. Sokan százezreket, milliókat veszítettek, mert a szabályozás egyik napról a másikra ellehetetlenné tette a jogszerű működést. Társadalmi vita kezdődik.
Részvény / Deviza / Áru A Mol és az OTP is visszapattant a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 11:56
A Mol-árfolyam többet erősödött délelőtt, mint amennyit szerdán egész nap veszített az értékéből.
Részvény / Deviza / Áru SpaceX és társai: bedöntik a piacokat, vagy még nagyobb mánia következik?
Eidenpenz József | 2026. június 11. 10:24
A mesterségesintelligencia-részvények olyan tempóban száguldottak, ami egy hatalmas, kipukkadni készülő lufi körvonalait sejtetik, de a hívek szerint ez csupán egy hosszú, strukturális AI-forradalom első felvonása. Hogyan lehet ennek vége? A SpaceX és a többi gigakibocsátás elszívhatja a tőkét, mégis okozhat újabb orbitális szakaszt.
Részvény / Deviza / Áru Korrigálhat a Mol a tőzsdén a szerdai esés után
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 10:01
Az OTP és a Mol részvényeinek értéke egyaránt csökkent szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Több forintot kaphat az eurójáért csütörtök reggel
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 08:07
Mindhárom fő devizával szemben gyengült a forint, az euró már 356 felett jár.
Részvény / Deviza / Áru Beestek az amerikai részvényindexek szerdán
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 06:31
Legnagyobb mértékben a techrészvények értéke csökkent, közel 2 százalékkal.
Részvény / Deviza / Áru Nem volt kedve elmozdulni ma a forintnak
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:31
Vegyesen alakult, alig változott szerdán a magyar fizetőeszköz árfolyama a kora reggeli jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru Lehangoltan zárt be szerdán este a BÉT
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 18:09
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1141,62 pontos, 0,86 százalékos csökkenéssel, 132 231,01 ponton zárt szerdán.
Részvény / Deviza / Áru Nem csak a magyar tőzsdén nem süt a nap
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:48
Mínuszban nyitottak az amerikai értékpapírpiacok szerdán. 
Részvény / Deviza / Áru Úgy tűnik, nem fogja visszasírni a BÉT a mai napot
Privátbankár.hu | 2026. június 10. 15:22
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 0,82 pontos nyitás után csökkent szerdán kora délutánig.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG