3p
A 30 legfontosabb német tőzsdei részvényt tartalmazó DAX index az utóbbi időben érdekesen mozgott. Hetekig igen gyenge volt, most viszont pár nap alatt megtáltosodott, és gyorsan elérte a bűvös 10 ezer pontot.

Mindig is mozgékony volt

A német tőzsde hosszú ideje jellemzően nagyobb kilengéseket produkál, mint az egyébként likvidebb, nagyobb forgalmú amerikai piacok. Pánikok idején hatalmasakat tud esni napokon át, ha viszont optimizmus uralkodik el a piacokon, az élen jár a hegymenetben.

A 80-as és 90-es évek hosszú bikapiacában derekasan kivette a részét az emelkedésből, az 1982-es 500 pont körüli értékről az ezredfordulós tetőig a 16-szorosára, 8000 pontig emelkedett. A köztes rövid, de heves pánikokban, 1987-ben és az 1998-as orosz válságban hatalmasat esett (utóbbiban 6000-ről 4000-ig), de hamar ledolgozta a veszteséget.

A DAX 1970-2000-ig

A dot-com lufiból a németek sem akartak kimaradni, a szárnyaló Nasdaq mintájára gyorsan létrehoztak egy „Neuer Markt”-ot, „Új piac”-ot, ami a mánia tárgyát képező technológiai, távközlési és internetes papírokat tartalmazta. Aztán a lufi kidurrant, a Neuer Markt eltűnt, a DAX pedig közel 3 év alatt a felére esett, 4000 pontig. Ekkor Amerika aljat fogott, de Európában különleges esemény történt 2003 elején. Egyszer csak zuhanni kezdtek a papírok, miközben Amerika stabilan tartotta magát.

A DAX 2000 és 2004 között

Az esés pánikszerűvé fokozódott, a DAX végül 2300 ponton fogott aljat, vagyis korábbi csúcsának kevesebb, mint harmadán. A legjobb nevű német papírokban teljes végkiárusítás volt („Schlussverkauf”, ahogy ők mondanák), egyúttal remek lehetőséget is kínálva a vételre.

A 10 ezres álomhatár

A pánik elmúlt, a DAX csatlakozott az ujjáéledő bikapiachoz. A 2007-es tetőn már ismét 8000 pont volt, gyönyörű duplatetőt alakítva ki.

A DAX 2004 és 2009 között

A 2008-as válságban aztán megint a felére esett (természetesen ekkor a bankpapírok vezetésével), majd az azóta tartó bikapiac során újra elérte a korábbi tetőt, sőt a tavalyi év során ki is tört a 13 éves bázisból. Idén folytatódott a hegymenet, és nyárra elérte a 10000 pontot, azt hosszasan ostromolta, majd lefordult.

A DAX 2010-től napjainkig

Az októberi általános visszaesésben sokkal nagyobbat zuhant, mint Amerika: míg az ottani indexek 10 százalékkal estek vissza, a DAX 10 ezerről 8200-ig, közel 20 százalékkal. A német piac ezt követően is viszonylag gyenge maradt. Míg Amerika új csúcs tört, a DAX csak kevéssel 9000 fölé tudott felkúszni. Nagyjából két hete aztán hirtelen megtáltosodott: gyors ütemben újra 10 ezer pontig száguldott.

A nyerő papírok

Miután a DAX csak 30 komponensből áll, érdemes megnézni, ezek közül melyek jelentik a húzóerőt. A bankok, a pénzügyi szektor továbbra is gyenge, kivéve a nagy viszontbiztosítót: a Munich Re-t. A vezetők az egészségügy: Bayer, Merck és Fresenius, az autógyártás: BMW, Daimler és Volkswagen, ezek mellett a Deutsche Telekom és a Henkel. A szárnyalásban szerepet játszhat az európai monetáris lazítás, de az is lehet, hogy a piaci szereplők észrevették, hogy a német piac lemaradt Amerika mögött, és átcsoportosítanak.

A nagy kérdés persze az, hogy sikerül-e még idén áttörni az eddigi tetőt jelentő, 10 ezer pontos lélektani szintet. Ha igen, akkor komolyabb tér nyílhatna az előbb említett részvényekben. Ha viszont nem, akkor egy duplatető alakul ki, ami hosszú időre megállót jelenthet a német börzének.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 41600 41190 42050 -0,31% 0 0 30 865 063 250 HUF 2026-04-30 17:05:07
MOL 4136 4000 4166 +2,27% 0 0 3 560 674 246 HUF 2026-04-30 17:10:56
MTELEKOM 2456 2456 2500 -1,05% 0 0 1 905 943 950 HUF 2026-04-30 17:10:11
RICHTER 13070 12720 13170 +2,35% 0 0 4 370 981 480 HUF 2026-04-30 17:06:29
OPUS 328 295 328 +11,75% 0 0 232 872 045 HUF 2026-04-30 17:14:33
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Óriási balhé tört ki a New York-i tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:39
Vegyesen zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A munkások a milliárdosok ellen tüntettek.
Részvény / Deviza / Áru A semmiből jött – háborús pletykára rögtön esni kezdtek az olajárak
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 14:54
Sajtóinformációk hoztak enyhüklést az olajpiacon. Feltehetőlkeg csak átmenetileg.
Részvény / Deviza / Áru Megvették a befektetők a magyar sztorit, senkinek sem jó a 100 dolláros olajár – Klasszis Podcast
Imre Lőrinc – Izsó Márton | 2026. május 1. 11:43
Vissza fognak térni az olajárak a hordónkénti 50-70 dolláros szint környékére, a kérdés, hogy mikor. A piac szerint 2027-ben már eljöhet ez a pillanat – mondta a Klasszis Podcast legújabb epizódjában Vince Péter, az MBH Befektetési Bank Advisory Desk vezetője. Hiába az iráni háború és a geopolitikai kockázatok, újabb csúcsokra törnek a tőzsdék, ráadásul a magyar eszközök különösen vonzóvá váltak a Tisza kétharmados győzelme óta. Leginkább a külföldi befektetők szemében.
Részvény / Deviza / Áru Alig akarták abbahagyni – tőzsdehuszároké volt a terep
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:06
Jó hangulatban telt a kereskedés tegnap a tengerentúlon.
Részvény / Deviza / Áru Kicsattan a forint – ennyit ér a majális idején
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 09:51
A bankközi devizapiacon bizony ma sincs megállás.
Részvény / Deviza / Áru Gyengüléssel fejezte be a rövid hetet a forint
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:26
Vegyes nap után mínuszban zárt.
Részvény / Deviza / Áru Fordult a hangulat a magyar tőzsdén
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:39
Erős napot zárt a BÉT.
Részvény / Deviza / Áru Komoly felvásárlást jelentett be a Mol
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 17:07
A Mol újabb hazai szénhidrogén-termelési érdekeltséggel erősíti Magyarország energiabiztonságát. A vállalat megvásárolja az O&GD részesedését a középső és keleti országrészben található szénhidrogén bányatelkeiben a kapcsolódó infrastruktúrával együtt. A tranzakció után a Mol napi termelése várhatóan körülbelül 900 hordó egyenértékkel növekszik.
Részvény / Deviza / Áru Bőkezű az Amixa Holding a részvényeseivel
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:41
Nagyvonalú osztalékkal kedvez részvényeseinek az Amixa Holding: a BÉT Standard kategóriájában jegyzett társaság közgyűlése közel 390,2 millió forint osztalék kifizetéséről döntött. A részvényenkénti 30 forintos osztalék önmagáért beszél: a Foodnet-akvizíció rövid idő alatt termőre fordult, az Amixa pedig ennek eredményét most közvetlenül is megosztja a részvényeseivel.
Részvény / Deviza / Áru Jól kezdte a napot a Wall Street
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 16:16
Emelkedéssel rajtoltak az amerikai piacok.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG